Gilbert Collard: Jacques Fesch, a szent gyilkos – A jobb lator története a XX. században

Az evangéliumok szerint Jézus Krisztussal együtt feszítettek meg két rablót is, az egyiket jobbról, a másikat balról. (Mt 27,38; Mk 15,27-28) Márk azt állítja, hogy Jézust nem csak a főpapok és a vének gúnyolták, hanem a két rabló is gyalázta. (15,32) Lukács evangéliuma szerint viszont a megfeszített gonosztevők közül csak az egyik szidalmazta Jézust: „Nem a Krisztus vagy te? Szabadítsd hát meg magad, és minket is!” A másik azonban megrótta ezért: „Nem félsz Istentől? Hiszen te is ugyanazt a büntetést szenveded! Mi ugyan jogosan, mert tetteink méltó büntetését vesszük, de ez itt semmi rosszat sem cselekedett. Aztán így szólt: ’Jézus, emlékezz meg rólam, mikor eljössz országodba.’ Õ azt felelte neki: ’Bizony, mondom neked: még ma velem leszel a paradicsomban!” (23,32-43) A jobb lator minden korban példája annak, hogy soha nem késő az embernek megbánnia bűneit, s a lelki megtisztulás révén eljutni az üdvösségre, mert Jézus Krisztus kegyelme és irgalma valóban az élet utolsó pillanatáig kísér el bennünket.

Gilbert Collard könyvének főhőse olyan személy, akinek tragikus sorsa bizonyítja ennek a hitnek az igazságát. A jogász szerző megtörtént eseményt dolgoz fel: Jacques Fesch egy jómódú család gyermeke, anyagilag mindene megvan, de sokat szenved attól, hogy szülei gyűlölik egymást. Lelkileg súlyosan sérült felnőtté válik, kudarcot kudarcra halmoz, lelkileg üres, szívében nincs szeretet, ugyanakkor szenved a középszerűségtől, a szürkeségtől, és azzal vigasztalja magát, hogy álomszigetekről ábrándozik. Terve, hogy szerez egy vitorlást, amellyel Tahitibe utazik. Apjától kér pénzt, hogy tervét megvalósítsa. Ám a jóvágású, nagy műveltségű, a bankszakmában elismert apa, a mindenkori társaság középpontja, mélységesen lenézi fiát, akit az örök vesztesek közé sorol, akik semmire sem jók, s ezért megtagadja a kérést. Jaqcues ekkor elhatározza, hogy kirabol egy pénzváltót. A rablás azonban nem sikerül, a rendőrök üldözőbe veszik, s ő, a bukástól való félelmében vaktában el kezd lövöldözni. Az egyik golyó egy rendőr szívébe fúródik, aki özvegy, egyedül neveli a kislányát. A rendőr meghal, Jacques Fesch-t bíróság elé állítják és 1957. október elsején, huszonhét éves korában, a közvélemény nyomására kivégzik.

Gilbert Collard a korabeli dokumentumok és Jacques Fesch börtönben írt naplóját és leveleit elemezve rendkívül érzékletesen és hihetően mutatja be azt a folyamatot, amelynek során egy nihilista fiatalember, ha nem is tudatosan, de mégiscsak visszafordíthatatlanul elkövetett gyilkosságot követően a több mint hároméves vizsgálati fogság alatt eljut Krisztushoz, a szeretethez. A szerző szerint Jacques Fesch története „Egy szégyenletes gyilkos, egy mindenki által megvetett, elátkozott cinikus férfi története, aki szorongása mélyén rátalál a fénylő út kapujára. Megjárja a keresztutat, beteljesítve a lélek belső fordulatát, az egyetlent, amely átalakítja az emberi természetet.”

Jacques Fesch szemben áll mindenféle vallásossággal, s eleinte a börtönben sem érdekli más – egyébként teljesen érthetően –, csak az, hogy hogyan menekülhetne meg. A lelkére nem gondol. A könyv szerzője három személyt nevez meg, akik olyan elementáris hatással voltak a rendőrgyilkos fiatalemberre, amelynek révén alapvetően megváltozott a személyisége. A mélyen hívő Paul Baudet ügyvéd, aki „hivatását a papság szintjére emelte”, sokakkal szemben számára az igazságszolgáltatás és a könyörületesség szorosan összetartozó, elválaszthatatlan fogalmak. A második személy a börtön lelkésze, Jean Devoyad atya, aki jól ismerte az emberi gyengeségeket, harcolt ellenük, de a szeretet és irgalom szellemében. A harmadik személy pedig a zsidó és református családból származó Thomas testvér, aki egy domonkos szerzetes hatására tért át a katolikus hitre. Mivel megtérése előtt kicsapongó életet élt, hitelesen tudta elmagyarázni Jacques-nek, hogy bármit követett is el, Krisztus szereti őt. A könyv írója küldötteknek nevezi e három személyt, akik „Elhozták Jézus szavának fényét, amely megmutatta az alagútból kivezető utat. Ez az evangélium csodája. Közvetlen beszéd: egyszerű, mint a frissítő eső és a melegítő nap – de sem az eső, sem a nap nem egyszerű dolgok.” Az evangéliumok figyelmes olvasásakor az oldalak előrehaladtával egy másik világ tárul fel Jacques belső börtönének szürke képernyőjén. Kezdetben még nincs hite – „egyszerűen csak megízleli és rácsodálkozik a spirituális valóságokra” –, fokozatosan jut el a teljes megvilágosodásig. Az evangéliumok hatásához hasonló az a lelki megrendülés, amit Jaqcues érez a fatimai jelenésekről olvasott egyik kötetben. A három portugál gyermeknek megjelent Szűz Mária megismerése rádöbbenti, hogy az egyház szemében ő bűnös.

Gilbert Collard nem szépíti a valóságot, mint írja, a börtön nem a megtérés helye, a visszaesők statisztikája egyértelműen tisztázza a kérdést. Ám amint írja, „akár tetszik, akár nem, Jacques Fesch, alias gyilkos, rabló, züllött, cinikus és kegyetlen gazember Isten felé fordult, aki nem fordult el tőle: vagy talán Isten fordult Jacques felé, és ő nem fordult el Istentől? Micsoda találkozás egy börtönben!”

Jacques Fesch feljegyzéseiből kiderül, hogy misztikus élményben is volt része, az egyik börtönbeli éjszakán, amikor a totális elhagyatottságot élte át cellájában, s Istenhez fohászkodott, mint az egyedüli reményforráshoz, egy belső hang azt mondta neki: „Megkapod a kegyelmet a halálhoz!” Jacques először nem érti, honnan jön ez a hang, majd érzi: „Az Úr Lelke megragadja, és valami végtelen jóságot érez, amelyet nehéz sokáig elrejteni. E pillanattól kezdve rendíthetetlenül hisz, s ez a hit többé nem hagyja el.”

Az Istenhez megtért Jacques-t gyötri a bűntudat, kínozza a kérdés: hogyan tehetett rosszat? „Borzalmas tudni, hogy rosszat cselekszünk, és mégis megtesszük. A bűn elcsábít, és megölt a törvény keze által. Soha nem értettem olyan jól Szent Pál szavait, mint most: ’megtudod majd, mit kell elszenvedned a nevem miatt’.” – írja naplójában. Tisztában van azzal, hogy egy pillanatra befogadta és kisugározta a rosszat, anélkül, hogy érezte volna, mit tesz. Érzéketlenné tette a korára oly jellemző nihilizmus. Lelki gyötrelmei során megérti, hogy egyetlen módon lehet csak harcolni a rossz ellen: ha semmilyen cinkosságot nem vállal vele, „még lélekben sem, akkor sem, ha dühös, még elkeseredettségében sem. Meg kell tagadni a terjesztésében való részvételt, semmilyen bűnrészességet nem szabad vállalni vele, sem tettel, sem gesztussal, sem szóval, sem lelkiállapottal. Jacques tudja, hogy Isten segítsége nélkül sem ő, sem mi nem tudunk elhatárolódni a rossztól.” Élete utolsó napjaiban pedig megkapja a szeretet erejét, „méltósággal tud meghalni.” Utolsó éjszakáján írt naplófeljegyzései rendkívüli hitről tesznek tanúságot: „A halál közelít, és elszállt a boldogságom, de nem félek. A mennyei királyság visszaszorult, és én egyedül maradtam. Többet kell imádkoznom, bár tudom, azért hagyott el az Úr, hogy próbára tegyen… Jézus végtelen szeretetében meghallhatta imádságomat, és kérésem meghallgatásra talált. Jézus, szeretlek!... Milyen béke, milyen rendkívüli lelki megvilágosodás! Könnyűnek érzem magam, minden félelmem tovaszállt. Nem vagyok egyedül, mert Istenem velem van. Már csak öt órám van hátra az életből! Öt óra múlva találkozni fogok Jézussal. Milyen jóságos a mi urunk!”

A könyvből kiderül az is, hogy Párizs egykori bíboros érseke, néhai Jean-Marie Lustiger 1987-ben aláírta a guillotine által kivégzett Jacques Fesch boldoggá avatási kérelmét.
Gilbert Collard lelkünket felkavaró könyvéből Jacques Fesch személyében egy olyan ember képe rajzolódik ki előttünk, aki értelmetlennek tartott életéből menekülve először a pokol felé vette az irányt, majd a teljes reménytelenségbe zuhanva sikerült megtalálnia a kifelé vezető utat a krisztusi szeretet révén, sorsát megismerve valóban a jobb lator arca ragyog fel előttünk, a XX. századból. Egyetérthetünk a könyv írójával: „Jacques a modern reménytelenség és Jézus hallatlan reménységének hirdetője. Jacques elmondja a világnak, mire jött rá, mielőtt a guillotine megölné: Jézus szeret minket, legyen bátorságunk elfogadni szeretetét, és a dolgok megváltoznak. Jézus szemében senki sem elveszett vagy átkozott.”

(Új Ember, 2008)

Magyar Kurír