Gödöllő vegyes felekezetű város, ahol húszezer katolikus, ötezer református, kilencszáz evangélikus és néhány száz, kisegyházhoz tartozó hívő él. Három felekezeti iskola és egy óvoda működik: a Református Líceum, a Premontrei Szent Norbert Gimnázium és a Szent Imre Katolikus Általános Iskola és Óvoda. A városban három plébánia van: a Máriabesnyői, a Premontrei és a Gödöllői plébánia (Kastélytemplom, ill. most már a Szentháromság templom).
Gödöllőn sajátos helyzet alakult ki az elmúlt 250 évben, amikor Grassalkovich Antal letelepedett és megépítette a kastélyt a kápolnával együtt, melynek felszentelésére 1749-ben került sor. Az impozáns kápolnát családja és a kastélyban szolgáló katolikusok részére építette. Később, ahogy a katolikusok száma növekedett és a közösség formálódott, nem készült számukra új otthon.
A Kastélytemplom befogadóképessége mindössze kb. 450 fő, a vasárnapi templomba járók száma pedig átlagosan 1200 fő. A helyi közösség csoportjainak élete is kinőtt minden keretet. A hittancsoportok (gyerekek, ifjúság), bibliakörök, lelkiségi csoportok, a fiatal és idősebb házasok, baba-mama klub, férfiklub, énekkarok, katekumencsoportok összejövetelei már egymást zavarták a helyhiány miatt. A kastély idegenforgalma pedig szinte lehetetlenné tette a nyugodt közösségi életet. Ezért vált szükségessé az építkezés.
Az új épületkomplexum három egységből áll: az 1000 fő befogadására képes templom, a plébánia és a közösségi ház. Az építkezés három szakaszban zajlott, a telket a város adományozta.
Legelőször a plébániaépület készült el melynek átadására és a templom alapkőletételére 2004. szeptember 18-án került sor. A második szakaszban a közösségi ház épült fel, a különböző csoportok ezt az épület részt 2006 szeptemberében vették birtokba. A most felszentelendő templom a harmadik szakaszban készült el, saját templomot, új otthont teremtve a gödöllői egyházközségnek. A Kastélytemplom miséző helyként természetesen megmarad, de vasárnaponként csak egy szentmise lesz ott.
A beruházás költségeinek háromötödét a Váci Egyházmegye biztosította, kb. 5% benne a költségvetési támogatás, a többi, mintegy 180 millió forintot a plébániaközösség saját forrásaiból teremtette elő. Az új épületegyüttes belső kialakítása praktikus, építészeti megoldása időtálló, és egyszerűségében esztétikailag is szép. Mindez Nagy Tamás Ybl-díjas építész tervezőmunkáját dicséri, aki a kivitelezés munkálatait is aprólékosan végigkísérte és segítette. Az igényes kivitelezés az Épkomplex Kft. szorgalmas munkájának eredménye.
Cím: Szent Imre utca 15.
Szecsődi Péter plébános/Magyar Kurír