Gyógyító találkozások Nyíregyházán

„Az Istennel való találkozás mindig gyógyít bennünket. Ahhoz, hogy betegeket gyógyítsunk, gyógyultan kell megjelennünk a beteg ágya mellett.  Miközben találkozok az Istennel, az emberekkel való találkozásom is mélyebb, emberibb lesz, gyógyítóbbá válok” – fogalmazott Görgy Alfréd a lelkigyakorlat létrehozásáról. A kórházlelkészségi szolgálatban nemcsak a betegekre figyelünk, hanem az őket körülvevő rokonok, orvosok, ápolók lelki gondozására, hogy emberibbé keresztényebbé váljanak. Elmondta: több orvos szólította meg, hogy szeretnének lelkigyakorlaton részt venni, ezért gyűltek össze közös elmélkedésre. Az egyházmegyén kívül a résztvevők között a Bécsi Általános Kórház (ÁKH) önkénteseit is üdvözölhették.

A lelkigyakorlat alapgondolata azt volt, hogyan értelmezhető, élhető egy-egy szentírási részben a beteg, az orvos istenkapcsolata, a beteg és orvos kapcsolata.

Az irgalmas szamaritánus történetében a hitetlen emberben is megfogalmazódó alapvető egzisztenciális kérdésként jelentkezik: „Mit tegyek, hogy boldog legyek?”, „… hogy visszanyerjem az egészségemet?” Ez az a pont, ahol találkozhatom a beteg ember Isten utáni vágyával, vagy az egészség utáni vágyával. A válasz: „Szeresd felebarátodat, mint tenmagadat.” „Ki az én felebarátom? Ki segít rajtam?”  Ez is egzisztenciális kérdés, de fontosabb arra válaszolni, hogy felebaráttá válok-e a másik ember életében azáltal, hogy orvosává váltam. Ha igen, így Isten is jelenvalóvá válik az életemben.

A szamariai asszony találkozásánál Jézus istenembersége figyelhető meg.  A kút a találkozás helye, ahol Jézus meggyógyítja az asszony kapcsolatait.  A szamariai asszony emberi kapcsolatai a mai társadalom a család, a párkapcsolatok krízisét mutatja. Jézus meggyógyítja ezt a helyzetet. A beteg a betegségében az egész élettörténetét, kudarcát hordozza magával, ezért kell az orvosnak az egész embert látni, hogy gyógyítani tudjon. A Föltámadott és az emmauszi tanítványok találkozásánál a csalódottságot, a kudarcot érezve rá kell döbbenni, hogy az idealizált kép nem a valóság. Mindenki nagy lelkesedéssel, lángoló szívvel indul el az orvosi hivatás felé az emmauszi úton, hogy az embereken segíthessen, és sokszor csalódás az orvosok osztályrésze. A „megtört” életek valóságában, az intenzív osztályon viszont felismerhető az a kenyértörés, amit az emmauszi tanítványok is felismertek, és amitől újra lángolt a szívük. A vak Bartimeus kiáltása meghallgatásra talált. A beteg embert a betegsége peremre szorítja. Oda kell adni az Istennek a betegségünket, aki másképpen gyógyít bennünket. Bartimeus azonnal látni kezd, de követni kezdi Jézust Jeruzsálem felé, vagyis a keresztúton. Az emberek életében is vannak, akik meggyógyulnak, de vannak, akiknek a fájdalmas keresztút tartozik az életéhez.

György Alfréd atya véleménye szerint az orvosok nagyon le vannak terhelve, de nem pénz kérdése, hogyan beszélnek a beteggel. Szinte szalagmunkaként végzik a műtéteket, az altatást és sokszor nincs arra lehetőség, hogy meghallgassák a betegek félelmét. Szükség van a lelkigyakorlatra, mert így talán később fáradnak el, és ez azon is segít, hogy az orvos ne lelkiismereti konfliktusként élje meg ezt a hajtást. Ha az orvos a lelke egészségére odafigyel, tudni fogja, hol van a határ.

Kovács Ágnes/Magyar Kurír