Ha nő vagy, szeretni fogod Lukács evangéliumát

Nézőpont – 2017. október 18., szerda | 19:45

Október 18-án Szent Lukácsra emlékezünk, aki orvosként Krisztusban fedezte fel az emberiség gyógyítóját. Evangéliumában – a központi témák, az irgalmasság és a bűnbocsánat mellett – kiemelkedő szerepet töltenek be az asszonyok. Ennek okán az „asszonyok evangéliumának” is nevezhetjük.

Grallet: Mária látogatása Erzsébetnél 
(Rózsafüzér Királynője-bazilika, Lourdes, 1903)

A harmadik evangélium különös tisztelettel ír Szűz Máriáról, mintegy hiteles képet festve így Krisztus édesanyjáról. Lukács őrzi meg a leggazdagabban a gyermekségtörténetet, ő értesít arról, hogy Mária – és feltehetően József is – Názáretben lakott; beszámol Jézus születésének hírüladásáról; Augustus császár népszámlálásáról, a pásztorok hódolatáról és Jézusnak a templomban való bemutatásáról, illetve megtalálásáról.

Máté mellett a lukácsi gyermekségtörténetben találjuk Mária szüzességének állítását: „Isten pedig a hatodik hónapban elküldte Gábriel angyalt Galilea városába, amelynek Názáret a neve, egy szűzhöz, aki el volt jegyezve egy férfival. A neve József volt, Dávid házából, a szűz neve meg Mária. [...] Mária így szólt az angyalhoz: »Miképpen lesz ez, hiszen férfit nem ismerek?« Az angyal ezt felelte neki: »A Szentlélek száll rád, és a Magasságbeli ereje megárnyékoz téged; s ezért a Szentet, aki tőled születik, Isten Fiának fogják hívni.” (Lk 1,26–27.34–35)

Talán a legkedvesebb lukácsi „örökség” a Magnificat – Mária öröménekét, melyet az Egyház még nagypénteken sem hagy el a zsolozsma imádkozásából, szintén Lukács őrizte meg számunkra. 

Baciccio (Giovanni Battista Gaulli): Az üres sír és a három szemtanú (1684)

Lukácsnál az asszonyok szerepe azért is figyelemre méltó, mert abban az időben a nők a világnak másodrendű, gyakran rossz bánásmódban részesülő polgárai voltak. Jézus barátkozott asszonyokkal (10,38–42), és elfogadta segítségüket (8,1–3); az asszonyok hűsége Krisztus szenvedésének és halálának idején sem gyengült (23,49; 24,1; ApCsel 1,14).

A feltámadás tanúi és hírvivői szintén asszonyok – az üdvösségtörténet e csúcspontjánál is ők voltak jelen. A sírhoz érve látták, hogy el van hengerítve a kő, beléptek, és az angyal hírül adta számukra a feltámadást. Lukács megőrizte a sírnál lévő asszonyok nevét is, sőt azt is megírta, hogy miután visszatértek a tizenegyhez és a többiekhez, azok nem hittek nekik.

Az Újszövetség egyik legszebb bűnbánati cselekedete is egy asszonyhoz kötődik. E jelenetben Jézus és a bűnös asszony találkozásáról olvashatunk Lukács evangéliumában (7,36–50). Az asszony megállt hátul, sírva fakadt, elkezdte könnyeivel öntözni, megtörölte hajával, csókolgatta és megkente a kenettel az Úr lábait.

Giovanni Giuliani alkotásán Mária Magdolna a hajával szárítja Jézus lábát
(h
eiligenkreuzi ciszterci apátság)

Az isteni irgalmasság bemutatásának hármas történeténél, a második példabeszédben (15,8–10) szintén egy asszonnyal találkozunk, aki elveszített egyet tíz drachmájából. Egész házát felforgatja, hogy megtalálja azt a hiányzó egyet. Talán hozományához tartozott, és így a hozzá fűződő érzelmek miatt volt értékes... Mikor megtalálja, öröme hasonló ahhoz az örömhöz, amelyet a mennyben egy megtért bűnös okoz. Meg kell osztani. Az asszony a hálaadó vacsorára meghívja barátait és szomszédait. Mi a helyzet a másik kilenc ezüstpénzzel – azok nem is fontosak? Bizonyára igen, de Isten országában az öröm túllépi az értelmes és helyes kockázat mindennapi kategóriáit. Amiről már lemondtak, mert elveszett, most megtalálták. Olyan ez, mint egy új élet, egy feltámadás, és meg kell ünnepelni.

Szeressük és olvassuk Lukács evangéliumát! Mindannyian felismerhetjük benne magunkat, és életünket átjárhatja Jézus örömhíre.

Forrás
Székely János: Az Újszövetség teológiája
Jerome Kodell OSB: Evangélium Szent Lukács szerint

Fotó: News.va

Kuzmányi István/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria