Hajléktalanok: embertársaik vagy bíráik vagyunk?

Az összejövetelt Adventi beszélgetés a hajléktalanokért és befogadóbb városokért címmel hirdette meg a magyarországi Sant'Egidio közösség. A beszélgetést koordináló Nagy János, a pécsi közösség vezetője felhívta a figyelmet arra, hogy a hajléktalanok élete is gyenge, törékeny, mint a Betlehemben megszülető gyermeké, akire várakozunk.

Szőke Péter beszámolt a találkozó aktualitásáról: Pécsen, Kaposváron és Szegeden már születtek intézkedések a koldulás visszaszorítására, december 15-én pedig Budapesten is életbe lép az a rendelet, amely korlátozza a hajléktalanok jelenlétét a belváros aluljáróiban. A rendelkezéshez kapcsolódó kiegészítő intézkedések (bővítik a hajléktalanszállásokon a férőhelyek számát, hozzájárulnak az alternatív szállás költségeihez) ellenére a helyzet aggasztó, hiszen tél van, és az utcán az aluljáró az a hely, ahol nem süllyed nulla fok alá a hőmérséklet. Felhívta a figyelmet arra, hogy a hajléktalanoknak sokszor a puszta léte is mások jóindulatától függ. Egész Európában egyre többen vannak, és úgy tűnik, az intézkedéseket leginkább a közrend és a köztisztaság fenntartásáért hozzák, nem a gyengék védelmében, hanem inkább ellenük irányulnak. Pedig minden társadalom fokmérője az, ahogy a szegényeivel bánik.

A Sant’Egidio közösség felelőse beszélt arról is, hogy a szegények a saját emberségünkről faggatnak minket, ezért igyekszünk egyre inkább eltávolítani őket magunktól. Pedig alamizsnát adni fontos, mert ezzel megállunk valaki mellett, és az önzetlen segítség gesztusa rést üt a materializmus falán. Mindenki tehet valamit: egy tányér meleg leves, egy takaró életet menthet, az ajándékozónak pedig üdvösséget szerezhet.

Kozma Imre bevezetőjében felidézte, amikor egy 1992-es római konferencián egy bíboros ezt mondta: „az emberiség jövője a szegények kezében van”. Keményen fogalmazott, amikor munkájukról beszélt: mivel nem jóléti társadalomban élünk, a nyomorból akarjuk eljuttatni az embereket a szegénységbe.

Elmondta, hogy ő inkább otthontalannak hívja  azokat, akiknek nincs hajlékuk, hiszen leginkább az otthon hiányzik nekik, ahol elfogadják őket, ahol helyük van mások szívében. Kitért arra, hogy nem csak a hajléktalanok sorsáról van szó, hanem minden ember sorsáról. A betlehemi fényben láthatjuk meg Jézus és a testvérek arcát. Meg kell, hogy szelídítsen minket ez a fény, mint a pásztorokat. A bölcsek is lehajoltak, ajándékot adtak. Hangsúlyozta: a világ ma olyan helyzetben van, hogy nem elég alamizsnát adni, hanem azt is meg kell osztani, amire nekünk is szükségünk van, hiszen az emberiség 80%-a szegény. Felhívta a figyelmet az emberek kettős gondolkodására: egymást a bajban társnak tekintik, más esetekben pedig bírónak érzik magukat egymás felett. Micsoda ellentmondás ezzel szemben, hogy a hajléktalanok életveszélyben vannak, mégis bírók vagyunk velük szemben.

Győri Péter úgy világított rá a problémára, hogy elmesélte egy ember történetét, akit a Budapesti Módszertani Szociális Központ támogatott. Egy bokorlakó hajléktalanról beszélt, akinek gyerekkorától kezdve nehéz élete volt, rengeteget dolgozott, küzdött, három gyereket felnevelt, végül elvesztette munkáját és szégyenében eljött családjától. Egy szociális munkással folytatott beszélgetés nyomán sorsa rendeződni látszik. Magától nem kért senkitől segítséget: társadalmunkban szégyen segítséget kérni. Pedig nagyon sokan szorulnak támogatásra. Felhívta a figyelmet arra az egyelőre szunnyadó problémára is, hogy a devizahitelesek tömegei kerülnek nemsokára lehetetlen helyzetbe.

Győri Péter hangsúlyozta, hogy hajléktalanok helyzetének megváltoztatásához szükség van arra, hogy beszélgessünk velük, türelemmel forduljunk feléjük, hozzunk létre megfelelő szolgáltatásokat, felkészültek legyünk, és az intézmények együttműködjenek egymással. Pontosította, kiket is érint a december 15-ével életbe lépő rendelet: 116 hajléktalan élt a szóban forgó aluljárókban, és az elmúlt hetekben 6-8 szervezet dolgozott azon, hogy egyenként felvegyék velük a kapcsolatot és alternatív szálláslehetőséget biztosítsanak nekik. Közülük 57 embert el is helyeztek, többen eltűntek, mások pedig ragaszkodnak helyükhöz az aluljárókban. Az új helyre költözők helyére azonban azonnal újak érkeznek, hiszen a téli hidegben az aluljáró védi meg őket a fagytól.

Thullner Zsuzsanna/Magyar Kurír

(Fényképek: Pécz Tibor)