Hajnal Gabriella kárpitművész kiállításának megnyitója a Keresztény Múzeumban

Kultúra – 2015. június 22., hétfő | 12:42

Hajnal Gabriella Munkácsy-díjas, a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével kitüntetett kárpitművész munkáiból nyílt kiállítás június 20-án, a Múzeumok Éjszakája keretében az esztergomi Keresztény Múzeumban. A megnyitóról Kontsek Ildikó, a múzeum igazgatója tájékoztatott.

KÉPGALÉRIÁVAL – Klikk a képre!

Idén Esztergomban tizedik alkalommal rendezték meg a Múzeumok Éjszakája elnevezésű programsorozatot. A Keresztény Múzeum Hajnal Gabriella kárpitművész megnyitójával kezdte meg az estét. Hajnal Gabriella a magyarországi kortárs kárpitművészet egyik legismertebb alakja. Életpályája az 1960-as évek elejétől szorosan összefonódott a szövött képek tervezésével és rendkívül pontosan tervezett kivitelezésével. Művei figurálisak, témáit a Szentírásból, a népművészetből, az irodalomtörténetből, valamint a szentek legendáiból választotta.

Fitz Péter, a Fővárosi Képtár nyugalmazott igazgatója megnyitóbeszédében elmondta, hogy a művésznő festőművészként került kapcsolatba a falikárpit műfajával és művei évtizedeken át megőrizték a festői szemléletmódot, amely a szövés adta kötött lehetőségek között is érvényesülni tudott. Fáradhatatlan alkotókedvével, kiemelkedően magas színvonalat képviselő műveivel hozzájárult a hazai textilművészet fejlődéséhez, elismertségének kivívásához.

Hajnal Gabriella a megnyitón rövid hozzászólásában kifejtette, hogy bár a korai művei – mint például a Péter és a farkas – mesés témájuk, közvetlen, kedves előadásmódjuk miatt vidámnak tűnnek, de valójában ő minden egyes derűs tartalomban látta a drámai konfliktusokat is, a pusztító szándékot, az ember kegyetlenségét. Kései művein már leegyszerűsödtek a formák, a színvilág a kék és a vörös árnyalataira szűkült, a stilizált fejek különféle kompozíciói jelenítik meg a sűrített mondanivalót.

A 31 darab textil három termet tölt meg a Keresztény Múzeumban. A válogatás az életmű egészébe nyújt betekintést. A bibliai történetek alakjai közül látható Ádám és Éva, Jónás a cethal gyomrában, valamint a szentek sorából Szent Balázs és Assisi Szent Ferenc.

Hajnal Gabriella (1928. Budapest – ) Munkácsy-díjas kárpitművész, érdemes- és kiváló művész, a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjével kitüntetett alkotó.

1951 és 1957 között a Magyar Képzőművészeti Főiskola festő szakán tanul, mesterei Hincz Gyula, Pap Gyula, Bencze László. 1958-tól tervez falikárpitot. Művészi irányválasztását, a gobelin iránti érdeklődését döntően meghatározta a párizsi Cluny Múzeum Hölgy egyszarvúval című kárpitsorozata. Korai munkáit (Szüret, 1959; Péter és a farkas, 1959; Emberpár, 1965; Ádám és Éva, 1965) mesebeli hangulat jellemzi, a motívumok részletező megjelenítése, a kompozíció és a bordűr szerves kapcsolata. A kárpitok narratív jellege, csoportfűzése, a motívumok egymás mellé rendelése a középkori, elsősorban gótikus művészet iránti figyelme erősségét jelzik.

A ’60-as évek közepén az örök emberi problémák, a hivatás vállalásának, az egyén és a közösség kapcsolatának kérdései egyre erősebben foglalkoztatták. Mitológiai, ótestamentumi történeteket, a középkori szentek életéből vett jeleneteket ábrázol kárpitjain (Ikarusz, 1975; Jónás, 1966; Szent Ferenc, 1968; Szent Balázs, 1970), művei más részét a kultúr-, művészettörténeti utalások, a költészettel kialakított szoros kapcsolat jellemzi (Székesegyház alaprajza, 1972; Piero della Francesca emlékére, 1971; József Attila emlékére, 1972; Peninsula, 1972; Labirintus, 1975).

A ’70-es évek elején kárpitjain a felületet befutó, finoman kidolgozott dekoratív kompozíciót egyszerűsödő formavilág, visszafogottabb színvilág, erőteljesebb, drámaibb megfogalmazás váltja fel (Kések, 1968;Vakok, 1970; Bizánc, 1970). A vörös és kék együttesére, a karton fekete-fehér szövésére épül az 1973-as Serietapisserie-sorozat, a rusztikus hatások iránti érdeklődését jelzi az 1970-es Len, kender című falikép, kísérletezik az applikációk, hímzések lehetőségeivel, a textilművészet térbeli lehetőségeivel (Zokni, 1972). A falkárpithoz való visszatérése után a ’70-es évek második felétől egyre jobban foglalkoztatják a kárpitszövés anyagában és színeiben rejlő lehetőségek. Motívumvilágát minimálisra egyszerűsíti, a geometriai formák és a hullámzó, plasztikusan kialakított ritmikus alakzatok együttesével fogalmazza meg a tér különböző minőségeit (Kilátás északra, 1976; Kilátás délre, 1977). Az 1978-as Szem szakít a hagyományos, szövőszék adta téglalap formával, a négyrészes Text-ile (1980) és a Lelet (1981-1983) írásképek felületet kitöltő hatására épül. A ’80-as évek elején az Átrium Hyatt Szálló számára készült Széchenyi – Folyamszabályozás című alkotása visszanyúlást jelent korai kárpitjai természetfelfogásához.

Forrás: Artportal.hu

Fotó: Keresztény Múzeum

Magyar Kurír

#egyházművészet #kiállítás #művészet #programok

Kapcsolódó fotógaléria