Háló bogozók Kárpát-medencei találkozója Nagyváradon

Külhoni – 2012. október 22., hétfő | 13:54

A hit évének kezdetén, október 12-én, Nagyváradon gyűltek össze a Kárpát-medencei magyar katolikus közösségek képviselői a Háló mozgalom hívására. Erdélyből, Partiumból, Délvidékről, Felvidékről, Kárpátaljáról és az anyaországból érkezett mintegy 130 résztvevő három napot töltött együtt a Posticumban.

„ Nagy öröm számunkra ez a rendezvény, hisz oly korban élünk, amikor különösen nagy szükség van tanúságtevő, evangéliumot hirdető egyénekre, közösségekre” - írta Böcskei László Nagyváradi megyéspüspök a találkozó részvevőinek szóló üzenetében. E főpásztori buzdítás jegyében gondolkodtak együtt egyház-és nemzetépítő szolgálatuk további lehetőségeiről az összegyűlt hálósok. A találkozóra meghívott Vakon Zsolt püspöki titkár előadásában a tanúságtevés témáját járta körbe, majd e gondolat jegyében kiscsoportos megbeszélések, műhelymunkák, közös imaalkalmak erősítették a résztvevők küldetéstudatát.

A vasárnapi záró szentmise főcelebránsa, Pék Sándor atya szentbeszédébe felhívta a figyelmet arra, hogy az Evangéliumról tanúságot tenni csak „ölelve” lehet majd arról szólt, hogy az örömnek, ami a személyes hitből fakad, túl kell csordulnia mások felé is. E gondolatokkal megerősítve, a magyar Himnuszt elénekelve kérték Isten áldását a találkozó résztvevői.

Székelyné Szénásy Judit/Magyar Kurír