A Három királyság színei – Horváth Olivér Péter birodalmi párhuzamokról és kulturális hatásokról

Az egyenként mintegy nyolcszáz oldalas, Ming-korabeli, 1591-ben készült fametszet-reprókkal illusztrált, térképekkel, magyarázó jegyzetekkel ellátott háromrészes – arany-, ezüst- és rézhatású borítással, lapéllel megálmodott – „könyvalkotás” második kötete március végén látott napvilágot, és már a harmadik kötet nyomdai előkészítése is zajlik. A regény egyik fordítójával, a különleges kulturális értékekre szakosodó Caeta Könyvkiadó képviselőjével, a klasszika-filológiai és sinológiai érdeklődésű Horváth Olivér Péterrel a hosszú évek óta tartó munkáról és a regény hatásáról beszélgettünk. Onnan kezdve, hogy mikor és miért merült fel benne hiányérzet a kínai klasszikus irodalom hazai helyzetének és megítélésének terén.      

– Elgondolkodtatott, hogy az iskolai tanulmányaink során nem érintjük a klasszikus keleti irodalmat, legfeljebb csak említés szinten. A történelemoktatásban Kelet címén a „termékeny félholdról” esik szó, esetleg valami villanás Kínáról, később a 19. századi ópiumháborúkról, de semmi több. Pedig óriási kultúra. Gondoljunk bele, hogy Kína népessége és területe ma nagyjából kétszerese az Európai Unióénak, a gazdasági teljesítmény tekintetében pedig lassan kiegyenlítenek. A latin–görög műveltségből, az Európa-centrikus gondolkodásból fakadóan, a Nyugat-dominancia miatt azonban még mindig kimarad az oktatásból ez a kultúrterület. Szerencsés vagyok, mert a Pázmány Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának jelenlegi dékánjától, Fodor Györgytől tanulhattam görögöt és latint, akitől nem csak teológiai szövegeket hallhattunk, hanem néha-néha klasszikusokat is. Téma volt nála például a Thermopülai-szorosban lezajlott csata hőseinek sírfelirata Szimónidésztől, amelyről kiderült, az epigrammának nem sok köze van ahhoz az elhíresült változathoz, amelyet ismerünk: „Itt fekszünk, Vándor, vidd hírül a spártaiaknak: Megcselekedtük, amit megkövetelt a haza.” A haza szó sem szerepel az eredetiben: „Ó, vándor, vidd hírül a lakedaimóniaknak, itt fekszünk, mert engedelmeskedtünk az ő parancsának.” A klasszika-filológia tehát nagyon vonzott, de ugyanígy felkeltette az érdeklődésemet a korszak párhuzamos keleti forrásirodalma is. A legnagyobb hiányosság szerintem ebben az esetben, hogy a Római Birodalom történetét nem állították párhuzamba Kínával. 

–  Azt mondja, hogy a Három királyság történelmi hátterének megértéséhez közelebb vihetnek az európai analógiák? 

– Azért célszerű ez a megközelítés, mert

a modern Kelet esetében Kína lényegében leképezi a görögök és a rómaiak térségünkben betöltött szerepét.

Ha a japán vagy koreai írásbeliséget vizsgáljuk, azt látjuk, amit nálunk, Európában Nagy Károly korától kezdve: mind nemzetibb jellegűvé, termékenyebbé és ezzel egyre nagyobbá válik az irodalom. Távol-Keleten a szociológiai, politikai folyamatok, a nyelv, de mindenekelőtt az írásbeliség forrása és mintája Kína volt. A történelmi párhuzamokat nézve a Vörös sziklánál Kr. u. 208-ban lezajlott híres ütközet összevethető az actiumi csatával, amelyet a császárosodás időszakában, Kr. e. 31-ben Octavianus vívott Marcus Antonius ellen. Kínában a Csin-dinasztiától (Kr. e. 221–206) a Hanok hamar átvették az országrészek irányítását, és négyszáz éven át (Kr. e. 202 – Kr. u. 220), egy kisebb megszakítással, hatalmon voltak. Többek között megnyitották a selyemutat, amelynek köszönhetően létrejött a máig ható nagy világkereskedelmi láncolat. Minden tekintetben virágzó kultúrájuk azonban hanyatlani kezdett, a Vörös sziklánál pedig végleg elbuktak, állandósult a széttagoltság. A Han-dinasztia utolsó császárát azonban végül is nem az eredetileg a birodalom egységesítésére törekvő, győzelmes hadúr, Cao Cao taszította le a trónról, hanem az ő uralkodóvá lett fia, Cao Pi. Cao Cao a Három királyságban a megtévesztő gonosz. Ez a teljesen negatív főgonosz-kép azonban az átdolgozásokból ered, a regény későbbi redaktoraitól. A második kötethez mellékeltünk egy Cao Caót méltató – számos forrásból hiányzó – temetési verset, amely szerint nem császári pompával, hanem szegény emberként temettette el magát. Császári titulust – egyfajta önigazolásképpen, legitimációja erősítésére – posztumusz a fia adott neki. Analógiaként azt mondanám, hogy náluk előbb érkezett el 476, a Nyugatrómai Birodalom bukása. A Krisztus után 220-ig regnáló Han-dinasztia bukását követő vérzivataros évszázadok után csak a Tang-dinasztia idején, a 7–10. században lett Kína ismét egységes, kulturálisan és gazdaságilag erős nagyhatalom. Kicsit merészebb párhuzamkísérletként: ahogy Bizánc a 6. században – a Iusztinianosz alatti restauráció keretében – visszafoglalta Rómát, a vandáloktól Észak-Afrikát, úgy állt össze részeiből újra a Kínai Birodalom a Tang-dinasztia idején.

–  A klasszikus kínai irodalom leszűkített toplistájában, a legfontosabbak sorában általában négy nagy mű szerepel, és a Három királyság köztük van.

– Megjegyzem, tudós körökben a regény korábban hivatalosan nem volt népszerű műfaj Kínában, egyébként „nem hivatalosan” nagyon is és széles körben. A költészethez képest nem tartották annyira magas kulturális értékűnek. Többféle vélekedés létezik: vannak kínai tudósok, akik négy, mások hat nagy klasszikus regényt emelnek ki a jelentőségükre hivatkozva. Az első négyben a Vízparti történet, A vörös szoba álma, avagy a kő története, a Három királyság és a Nyugati utazás szerepel. De folytathatnánk a sort: Írástudók, Szép asszonyok egy gazdag házban, Virágos gyertyák, avagy egy jó házasság története… Az 1950-es évektől, miután megtörtént a Kína és Magyarország közötti diplomáciai, kulturális kapcsolatfelvétel, viszonylag sok, nagyjából húsz kínai regény jelent meg különböző nyelvekből magyarítva. Jeles költők, köztük Weöres Sándor, elkezdtek kínai verseket fordítani. Részben angolból, németből, de egyre többször eredeti kínaiból is, ugyanis sinológusokat rendeltek ki, hogy segítsék a munkájukat. Az antikváriumokban könnyen hozzá lehet jutni az emlegetett nagyregényekhez, mert annak idején több kiadásban, tízezres példányszámokban jelentek meg. Az idősebbek még valamennyire ismerik őket, az oktatásba viszont, ahogy beszéltünk is róla, egyik sem került be, így ma már leginkább a családi könyvespolcokon porosodnak ezek a művek.

–  Az említett klasszikus nagyregények mindegyikének sajátos karaktere van. Röviden hogyan jellemezhetnénk őket? 

– Kínában talán közülük a legújabbat, A vörös szoba álmát tartják a legmélyebbnek, legsokrétűbbnek, a legtöbb rejtett értelemmel bíró regénynek. Jóllehet a felsőbb társadalmi rétegekről szól, a teljes kínai lelkületet, költői gondolkodást, verselést, esztétikát, hagyomány- és szabályrendszert esszenciálisan foglalja magában. A Vízparti történet vélt szerzője, Shi Nai’an maga írt előszót arról, hogyan született meg a regénye, miképp vitatta meg a karaktereit, részleteit a vendégségbe hozzá érkező barátaival egy jó bor elfogyasztása közben. A kínai regények hőseinél jellemfejlődésről – a hasonló korban keletkezett nyugati regényekhez képest – kevésbé beszélhetünk. Ugyanakkor ezzel a kijelentéssel is óvatosan kell bánni. A Három királyság egyik legjelentősebb szereplője, a három testvér egyike, Zhang Fei például rettenthetetlen hadvezér, de nem veti meg az italt, és sokszor bajba is kerül emiatt. Azonban képes szembenézni önmagával, a gyengeségeivel, és ha a helyzet úgy kívánja, e „belátását”, az önismeretét fel is tudja használni előnyként a többiekkel szemben. A karakterizálást folytatva, a Nyugati utazás leginkább az Ezeregyéjszaka egybeszőtt mesegyűjteményére emlékeztet.

Kínában van egy érdekes mondás: „Fiatalember ne olvassa a Vízparti történetet, idős pedig a Három királyságot.” Arra utal, hogy a két könyv „furcsa gondolatokat” képes elültetni az emberben az adott életkorokban.

A Három királyság a hatalom megszerzéséről és birtoklásáról szól. Időskorban nem feltétlenül pozitív az üzenete, mert inkább konfliktusokat kelt. A Vízparti történet morális kérdéseket vet fel és szilárd jellemeket mutat be. Hajthatatlan figurákat, akik szembekerülnek az adott rendszerrel, a törvényekkel; a feloldhatatlan ellentétek pedig tragikus véget eredményeznek. Egy fiatalnak tehát nem jó tanácsadó a Vízparti történet, mert nem éppen a kompromisszumkészségre nevel.

–  A Három királyság röviden megfogalmazva a csaták és stratégiák könyve.

– Így van, több mint hatvan csataleírás található a könyvben. Évszázadok óta sokan éppen azzal a célzattal olvassák, hogy e téren tanuljanak belőle. A Vízparti történetet szintén számontartották ebből a szempontból is, mert a későbbi részeiben – magyarul a hetven fejezetes változat jelent meg – több csataleírás szerepel: északi nomádok a déliek ellen… A hősei úgy vesznek el az összecsapásokban, hogy Kínát védik a külső és belső ellenségekkel szemben. A Három királyság arról szól, hogyan próbálják különböző felkiáltásokkal újraegyesíteni a birodalmat a Han-dinasztia hanyatlását követően. Nagyjából száz év története a regény, generációváltásokkal, a Hanokkal szemben felkelő, taoista vallási indíttatású úgynevezett sárgaturbános lázadástól (Kr. u 184) a „végső” egyesülésig. Kronológia és genealógia is. A sárgaturbánosok leverése után az időközben kialakult hadúrdinasztiák, érdekkörök permanens küzdelmet folyattak egymással. A szereplők többsége, ahogy említettem, a történelmi jegyzékekből került át. A regény rendkívüli népszerűségéből adódóan Kínában sokan foglalkoztak külön-külön is az egyes figurákkal, elemezve sorsukat, tevékenységeiket, kapcsolatrendszerüket, stratégiáikat – támogatva vagy éppen támadva a döntéseiket. Elemezgették például a Három királyság egyik főhősének, Zhuge Liangnak az egyesítésre vonatkozó tervét, amelyet utólag – persze meglehetősen történelmietlenül – irreálisnak találtak. A mai napig számtalan dolgozat készül erről. Nagyon sokan igyekeznek átfogóan feldolgozni azt a korszakot. Sajnos még ebben a formában sem lesz könnyű olvasmány a regény, mert rendkívül sok benne a szereplő és a helyszín. Ezres nagyságrendekről beszélhetünk.

–  Az említett művekkel ellentétben a Három királyság először jelenik meg magyarul, és az első nagy kínai klasszikus, amely „vágatlanul”, a lehető legteljesebb változatban lát itthon napvilágot. 

Azért nem mondhatunk eredeti változatot, mert ez a regény sok redakción ment át. A vásári mutatványosok különböző történeteit gyűjtötte egybe. Számos részt kivettek belőle, melyeket később visszahelyeztek, vagy másokat toldottak be.

Ezt akkor is láthatjuk, ha az egyes epizódokat összevetjük a fő forrással, a Három királyság krónikájával. A regény bizonyos cselekményeket, történéseket másoknak tulajdonít, eltérő helyszínnel és időponttal. Sok ilyen szereplő-, illetve eseménymódosítás történt azért, hogy olvasmányosabb, szórakoztatóbb és fordulatosabb legyen. A térképeket is úgy készítettük el a kötetekhez, hogy azok elsősorban ne a történelemnek, hanem a regénynek feleljenek meg. A történelmi korszak térképei hozzáférhetők, azok viszont idősík és topográfia szempontjából nem feltétlenül fedik a regény eseményeit. Valószínűleg azért, mert a regényben a historikus háttérnél, a színfalaknál fontosabbnak tartották a cselekmény előrevitelét.

A második világháború után a gazdasági nyitást követően rendkívül népszerűvé vált Japán történelme, kultúrája. Nagy hatású regények, filmek születtek, mint például A sógun; Kuroszava Akira nemzetközi jelentőségéről már ne is beszéljünk. Most ugyanez az érdeklődés, összpontosulás tapasztalható Dél-Koreával kapcsolatban. Ontják is a különböző sorozatokat, filmeket. Széles körben ismertté váltak Korea apró királyságainak történetei, miközben az ősforrás, a nagy Kína még felfedezésre vár. A Három királyság kiadásával ezt a célt is igyekszünk szolgálni.

–  Vagyis egyfajta önkéntesen vállalt adósságtörlesztésről van szó?

Kína, de az egész Távol-Kelet történelmi, kulturális hátterének megismeréséhez, megértéséhez elengedhetetlen mű a Három királyság. Olyan nélkülözhetetlen, mint Európában az óhatatlanul, észrevétlenül is ható görög, római-latin műveltség.

Jóllehet ez a száz évet átívelő történet a több ezer éves kínai történelemnek mindössze két és fél, három százaléknyi része, de a kulturális hatása annyi későbbi korszakot érint, hogy az bámulatos. Élénkebben él a kínaiakban, mint nálunk az Iliász, az Odüsszeia vagy az Aeneis. Náluk még manapság sem ritka embereket vitatkozni hallani a regény szereplőiről. A mű hőseinek máig tartó hatását érzékeltetve vegyük példaként a legendás hadvezér, az istenségként tisztelt Guan Yu alakját, akinek a képmása jóformán minden rendőrségen és a katonaságnál is megtalálható. Óriási méretű szobrát nemrég Jingzhou városában állították fel. Míg a Csin-dinasztiáról, az első császárról Csin Si Huang-tiről alapvetően negatív kép alakult ki, és kulturális reformja, a mértékegységek és a kalligráfia terén végbe vitt egységesítési kísérletei, majd Kína sikeres egyesítése ellenére mészárosként, gonosztevőként emlékeznek rá, addig a Han-dinasztia bővelkedik pozitív alakokban. Őket tekintik inkább etalonnak.

– Mennyi munkájuk van ebben a könyvben, és e súlyát tekintve sem könnyű olvasmányhoz miért ezt a „túlságosan reprezentatív” formát választották?

– Németh Bálint barátommal együtt fordítottuk a Három királyságot, nagyjából három évvel ezelőtt készültünk el vele. A fő hajtóerőnk egyszerűen az volt, hogy nagy örömmel végeztük ezt a feladatot. A könyvpiac anomáliáit megismerve szomorú tapasztalatokat szereztem. Bibliofilként a könyvesboltokat járva úgy éreztem, hogy többnyire nem a minőségi kiadványok dominálnak.

Így egyfajta kulturális igényként, ha tetszik, misszióként merült fel bennünk, hogy ez a nagy klasszikus mű a lehető legteljesebb formában, igényes fordításban, az általunk elérhető legmagasabb szinten és minőségben jelenhessen meg itthon.

Munkánk megkoronázásaként a könyvvel szerettünk volna esztétikai élményt is nyújtani az olvasóknak. Nem kaptunk pályázati pénzeket, nem voltak támogatóink, egyedül a Caeta állt mögötte. Ez azon ritka esetek egyike, amikor a kiadói, de még inkább a terjesztői haszonra vonatkozó szempontokkal szemben a könyvszeretet dominált. Reményeim szerint igazi érték, könyvészeti kuriózum születik a regény három kötetével. És ezt úgy próbáltuk elérni, hogy a bibliofília ne váljon áldozattá az üzleti érdekek oltárán. A napokban jelent meg a Három királyság második kötete. Ebben sokat bíbelődtünk a nagyszámú, eredetiből is fordított történelmi verssel. Kevesen tudják, hogy a három Cao – a főgonosz hadúr, Cao Cao és két fia: Cao Pi és Cao Zhi – a korszak jelentős költői is voltak. Csien-an (Jian’an) stílusú verselésük egyfajta híd a Han- és Tang-dinasztiák költészete között. Fontos hangsúlyozni, hogy itt valós történelmi személyekről és kulturális hatásokról beszélhetünk. Ismét párhuzamként: ahogy Augustus császár támogatta és az Aeneis, a Georgica írására ösztönözte Vegiliust, úgy Cao Cao afféle mecénásként építtette meg a gyönyörű Bronzmadár Tornyot, amelynek teraszára egy tudós művészeti társaságot hívott össze. A költő Cao talán erre volt a legbüszkébb az életében. Jelenleg a harmadik kötet finomhangolása, a képgrafikai elemek és a csatolt térkép javítgatása zajlik.

–  A Három királyság után mi mindent terveznek kiadóként?

– A Caeta a nagyobb léptékű, exkluzívabb könyvek felé halad. Főleg történelmi, filozófiai és jogi munkák megjelentetését tervezzük, de persze Távol-Kelet is ott marad a célkeresztben. Több fordításon is dolgozunk párhuzamosan. Tény, hogy ebből a vállalkozásból nem lehet anyagilag profitálni. De ennél mindig is magasabbak voltak a céljaink.

Szerző: Pallós Tamás

Fotó: Caeta Kiadó

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2021. május 9-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.