Hatalmi visszaélésnek tartaná a szíriai beavatkozást a jezsuita generális

P. Adolfo Nicolás generális azt mondta: bár általában nem kommentál nemzetközi vagy politikai eseményeket, jelen körülmények között mégsem maradhat néma: „Nem értem, ki adott jogot az Egyesült Államoknak vagy Franciaországnak arra, hogy olyan módon lépjen fel egy másik országgal szemben, amely minden bizonnyal csak növelni fogja ezen ország polgárainak szenvedését, holott már amúgy is mérhetetlenül sokat szenvedtek.”

P. Nicolás három alapvető problémát vázol fel. Először is a hatalommal való visszaélést, amely, mint mondja, ahhoz hasonlít, mint amikor „a környék nagyfiúja” bántalmazza, zaklatja és megfélemlíti a közösség gyöngébb tagjait. Másodszor, nyugtalanítónak tartja a vegyi fegyverek szíriai bevetésével kapcsolatos konkrét információk hiányát. Végül pedig külön kiemeli, mekkora hatása lenne bármilyen katonai beavatkozásnak Szíria „ártatlan és szegény lakosaira”.

A jezsuita általános rendfőnök azt mondja, „a veszélyhelyzet azonnali”, és megismétli a Szentatya szeptember 7-re szóló felhívását a békéért tartandó ima- és böjtnapra. A generálissal készített rendkívüli interjú teljes szövege itt olvasható:

Interjú a jezsuita generálissal Szíriáról és a békéről

A Szentatya hangsúlyosan felszólalt Szíria békéje érdekében, melyet most újabb támadás fenyeget, ezúttal az Egyesült Államok és Franciaország részéről. Mit gondol ezzel kapcsolatban?

Rendszerint nem szoktam hozzászólni a nemzetközi vagy a politikai helyzetet érintő eseményekhez. Most azonban olyan humanitárius helyzet állt elő, amely túllép minden határon, ezért nem hallgathatok. Be kell vallanom: nem értem, ki adott jogot az Egyesült Államoknak vagy Franciaországnak arra, hogy olyan módon lépjen fel egy másik országgal szemben, amely minden bizonnyal csak növelni fogja ezen ország polgárainak szenvedését, holott már amúgy is mérhetetlenül sokat szenvedtek. Az erőszak, illetve az a fajta erőszakos beavatkozás, mint amilyenre most készülnek, mindig csak végső eszköz lehet, és csakis úgy alkalmazható, hogy kizárólag a vétkeseket érintse. Nyilvánvaló, hogy egy ország esetében ezt lehetetlen ellenőrzés alatt tartani, ezért egy ilyen akció számomra teljesen igazolhatatlannak tűnik. Mi, jezsuiták, 100%-ig támogatjuk a Szentatyát, és teljes szívünkből kívánjuk, hogy ne kerülhessen sor a Szíriát fenyegető támadásra.

De vajon nem felelős-e a világ azért, hogy fellépjen azok ellen, akik visszaélnek hatalmukkal, például amikor egy kormányzat vegyi fegyvert vet be saját népe ellen egy konfliktus során?

Itt három különböző problémáról van szó, amelyet fontos világosan leszögezni. Először is, a hatalommal való visszaélés valamennyi formája elítélendő és elutasítandó. És bár minden tiszteletem az Egyesült Államoké, azt gondolom, hogy egy olyan katonai beavatkozás, mint amilyet most tervez, önmagában is hatalommal való visszaélés. Az Egyesült Államoknak be kell fejeznie azt, hogy úgy cselekszik, és mindenre úgy reagál a világban, mintha ő lenne „a környék nagyfiúja”.  Ez elkerülhetetlenül a közösség gyöngébb tagjaival szembeni visszaéléshez, zaklatáshoz és megfélemlítéshez vezet.

Másodszor: a vegyi fegyverek bevetése kapcsán az egész világ számára világos módon ki kell derítenünk, hogy a konfliktus résztvevői közül melyik fél használta ezeket. Nem elegendő, hogy egy büntető kormányzat bizonyos tagjai kinyilatkoztatják meggyőződésüket. Meg kell győzniük a világot, hogy a világ bízhasson bennük. Ez a bizalom ma még nincs meg, sőt, sokan már spekulálni kezdtek arról, hogy milyen hátsó szándékok motiválhatják az Amerikai Egyesült Államokat a tervezett beavatkozás végrehajtásában.

Harmadszor pedig, miután bebizonyosodott, hogy valóban megtörtént a hatalommal való visszaélés, mindent meg kell tenni azért, hogy a megfelelőnek tartott büntető intézkedés az elkövetőkkel szemben ne árthasson a korábbi áldozatoknak. A múltbeli tapasztalatok arra tanítanak, hogy ez gyakorlatilag lehetetlen (még ha az áldozatokat „járulékos veszteségeknek” nevezzük is), és a következmények csak növelik az ártatlan és szegény lakosok szenvedését. Tudjuk, valamennyi hagyomány és kultúra bölcsei és vallásalapítói számára fontos és nyugtalanító kérdés volt az, hogy miként lehetne csökkenteni az emberi szenvedést. Nagyon aggasztó, hogy olyan támadást tervezünk az igazság nevében, amely növelni fogja az áldozatok szenvedéseit.

Nem túlságosan keményen ítéli meg az Egyesült Államokat?

Nem gondolom. Nincs bennem semmilyen előítélet e nagyszerű ország iránt, és a munkatársaim között van is néhány amerikai jezsuita, akiknek véleményét és munkáját igen nagyra becsülöm. Soha nem tápláltam negatív érzelmeket az Egyesült Államokkal szemben, és sokszor csodáltam elkötelezettségéért, lelkiségéért és gondolkodásmódjáért. Ami most leginkább nyugtalanít engem, pontosan az, hogy ez az általam olyannyira tisztelt ország egy rettenetes hibát készül elkövetni. És valami hasonló történik Franciaországban is. Egy olyan ország, amely élen jár szellemben és intelligenciában, és amely rendkívüli mértékben járult hozzá a civilizáció és a kultúra fejlődéséhez, most kísértést érez arra, hogy visszavezessen bennünket a barbárság szintjére, nyíltan ellentmondva mindannak, aminek oly sok nemzedéken keresztül szimbóluma volt. Az, hogy ez a két ország most egy ilyen rettenetes lépésre készül együtt, részben a világ dühét fejezi ki. Nem a támadástól félünk; attól a barbarizmustól félünk, amely felé vezetnek bennünket.

Miért most vállalkozott a nyílt állásfoglalásra?

Azért, mert a veszély most van. Mert a Szentatya szokatlan lépést tett, hogy ezzel is jelezze a pillanat sürgető voltát. Rendkívüli lépés volt ima- és böjtnapot hirdetni a békéért szeptember 7-re, és mi szeretnénk ehhez csatlakozni. Ne feledjük, hogy amikor a tanítványok nem tudtak megszabadítani egy fiút a gonosz lélektől, Jézus azt mondta nekik: „Ez a fajzat nem megy ki másképpen, mint imádság által”. Rendkívül nyugtalanítónak tartom, hogy egy olyan ország, amely – legalábbis névleg – kereszténynek tartja magát, nem tud elképzelni semmilyen más lépést, mint a katonait, és ezzel visszavezeti az emberiséget a dzsungel törvényéhez.

Magyar Kurír