Hetven évvel ezelőtt kezdődött a Mindszenty-per

„Hiba volt az is, hogy a vezető magyar politikusok legtöbbje csak felületesen vagy egyáltalán nem ismerte Lenin és Sztálin legfontosabb műveit és az orosz bolsevizmus arcát: tetteit, célkitűzéseit, gyakorlatát.”

(Mindszenty József)

Mindszenty József már a kommunista hatóságok zaklatása előtt „hozzászokott” a politikai üldöztetéshez, ugyanis a második világháború alatt – még veszprémi püspökként – nyilvánosan vállalta békepárti nézeteit, és részt vett azon memorandum megfogalmazásában, melyben a magyar klerikusok a háborúból való kiugrásra kérték Horthyt, amiért a nyilas hatalomátvétel után a „gyanúsak” közé került. A püspök ráadásul Szálasi Ferenc rémuralma alatt sem rejtette véka alá nézeteit, elutasította a zsidókkal való embertelen bánásmódot, és nem volt hajlandó hálaadó misét celebrálni a hungarista vezetés üdvére. Bátor kiállása következtében Mindszentyt 1944 novemberében hazaárulás vádjával őrizetbe vették, és Sopronkőhidára, majd Sopronba hurcolták, ahonnan csak öt hónap után térhetett vissza Veszprémbe. Helytállása miatt a klerikust a világháború után általános tisztelet övezte, így Serédi Jusztinián esztergomi érsek halálát követően ő lett az első számú jelölt a prímási székbe, melyet XII. Pius pápa jóvoltából 1945 októberében el is foglalhatott.

Mindszenty József helyzete a második köztársaság alatt sem lett sokkal egyszerűbb, hiszen a demokratikus színfalak mögött a SZEB és a Vörös Hadsereg által támogatott kommunista párt egyre komolyabb befolyásra tett szert, ez az ideológia pedig igencsak barátságtalanul viseltetett a tüntetőleg hercegprímási titulust viselő főpappal szemben. Az érseket fenyegető veszéllyel a Vatikán is tisztában volt, ezért XII. Pius 1946 februárjában bíborosi kalapot küldött Mindszentynek, hogy védelmet nyújtson számára a várható zaklatások ellen, melyeket a főpap végül nem tudott elkerülni. Igaz, nem is nagyon törekedett erre, hiszen – a politikai tendenciákra fittyet hányva – komoly egyházszervező tevékenységbe kezdett: részt vett az ottawai nemzetközi katolikus kongresszuson, 1947-re „Boldogasszony-évet” hirdetett Magyarországon, az augusztus 20-i Szent Jobb-körmeneteken pedig százezreket mozgósított. A hercegprímás karizmája miatt rövid időn belül kivívta a demokratikus berendezkedést „felszalámizó” kommunisták féltékenységét, így aztán a „fordulat évében” ismét egy diktatúra börtönében találta magát.

Mindszentyt 1948. december 26-án, hazaárulás és valutaüzérkedés gyanújával vették őrizetbe, és számos más klerikussal együtt az ÁVO hírhedt főhadiszállására, az Andrássy út 60. alatt fekvő pincékbe hurcolták. A bíborost a „vizsgálat” során több alkalommal is megkínozták, illetve pszichotróp szerekkel kezelték, melyek hatása alatt beismerte, hogy részt vett a harmadik világháború előkészítésében, kémkedett a nyugati hatalmak kormányainak, jelentős összegeket küldött külföldre és megpróbálta átjátszani a Szent Koronát a Habsburgok javára. A vádak nyilvánvalóan koholtak voltak, a népbíróság azonban eljárása során bűnösnek találta Mindszenty Józsefet, és 1949. február 8-án kimondott ítéletében életfogytiglani börtönbüntetést szabott ki rá.

Bár a kirakatperben hozott ítéletet nemzetközi felháborodás és az eljárás résztvevőinek kiátkozása követte, sem XII. Pius fellépése, sem a világ nagyvárosaiban lezajlott tüntetéssorozat nem eredményezett változást Mindszenty ügyében. A hercegprímás ezután hét évet töltött az ÁVO fogságában, börtöncelláját pedig 1955-től baranyai, majd nógrádi házi őrizet váltotta fel. Mindszenty József számára a szabadságot az 1956. október 23-án kirobbanó forradalom hozta el, ezután ugyanis Pálinkás-Pallavicini Antal őrnagy jóvoltából Budapestre mehetett, ám az ottani események hamarosan újabb üldöztetést hoztak a sokat szenvedett érsek életébe.

Forrás: Tarján M. Tamás/Rubicon

Fotó: Mindszenty Alapítvány

Magyar Kurír