A hívő ember a társadalom javát hivatott szolgálni

- Sokak felfogása, hogy a hit magánügy. Az OJC keresztény közösség a társadalmi kihívások vállalását tűzte célul.

- Az OCJ régi szlogenje, hogy a hit ugyan személyes dolog, de sosem magánügy. Számunkra a hitre alapozott élet mindig is a társadalom javát hivatott szolgálni. De fordítva is valljuk, egy szabad és demokratikus társadalom támogatja, vagy legalább is nem korlátozza a hitbeli élet kibontakozását és a társadalomban való kamatozását. Ugyanakkor annak vagyunk tanúi, hogy egy olyan radikálisan szekuláris világban, mint a mai Európa, ez már komoly ellenállásba is ütközhet. Egyesek számára - és ők bár elenyésző, de hangadó kisebbség - minden, ami vallásos, ami az emberi létet teremtettségi összefüggésbe állítja, már kész fundamentalizmus. Napjainkban ez elsősorban a testi és a nemi identitás, no meg a szexuálerkölcs terén mutatkozik legélesebben. Az élet védelme - mégpedig kezdetétől fogva egészen a végéig - egy ilyen morális harcmező. A hitvesi hűség kérdése, a tisztaság, a nemek egymásra utaltsága provokációként hatnak egy szabadelvű és az egyén önös céljait védő társadalomban.

- Ez megmagyarázza a közösség névválasztását is. Hogyan élik meg a küzdelmet?

- A társadalmi ellenszélben egyedül megállni képtelenség. Kutatók, politikusok, sőt egyháziak is tapasztalják, hogy könyörtelenül elsöpri őket a „közvélemény“, ha szembe szállnak vele. Mi a közösségből merítjük az erőt a kitartáshoz: a köztünk megvalósuló és megújuló egységből, az egymásért elmondott imából, a közös bibliatanulmányozásból, no meg széles baráti körünk hűséges támogatásából.

- Kezdettől fogva ezzel az elkötelezettséggel működött az OJC?

- A közösség az 1968-69-es diákzendülések közepette alakult. Eredetileg az „Offensive Junger Christen“ konferenciasorozatként indult Horst-Klaus Hofmann, CVJM-titkár, és felesége Irmela kezdeményezésére. A résztvevő diákok a kor égető kérdéseire kerestek választ: hogyan lehet békét teremteni a hidegháború közepette, egy kettészakadt országban? Hogyan viszonyulnak egymáshoz férfiak és nők a szexuális forradalom minden normát felrúgó propagandájával szemben? Érvényes-e a Biblia tanítása a kor emberére? Miképpen birkózhat meg a fiatal nemzedék a szüleiktől örökölt háborús bűn súlyával, a holokauszt következményeivel, a történelmi egyházak morális csődjével? Lehet-e még hinni Istenben, miután a humán és természettudomány nagyjai sorozatban cáfolják a létét? És ha létezik, érdemes-e bízni benne?

- Hogyan váltak aztán közösséggé?

- Az alapítók látták, hogy a vita önmagában nem elég. A fiatalok meg is akarták tapasztalni is azt, hogyan lehet a családi életben, munka közben és a szabadidőben a keresztény erkölcs szerint élni. Ezért az első három egyetemista beköltözött a négygyerekes Hofmann család bensheimi otthonába, hogy részt vegyen a konferenciák előkészítésében és a hétköznapi élet kisebb-nagyobb bonyodalmaiban. Ebből a „nagycsalád-kísérletből“ nőtt ki a közösség. Egyre többen csatlakoztak a Hofmann házaspárhoz, családok, párok és egyedülállók. Jelenleg közel százan élünk az Odenwaldi Reichelsheimben az Offensive Junger Christen közösségében.

- Jelentős ez a szám az elköteleződés nehézségével küzdő korban.

- Valóban nem könnyű a közösségi élet, mi is folyamatosan tanulgatjuk a hűséget. Az elkötelezettség mindig kockázat: kaland! Erre vállalkoztunk, és arra is, hogy ne küszöböljük ki a társadalomban is megmutatkozó különbségeket és feszültségeket, hanem életmódunkkal alakítsuk és békítsük ezeket. Senki sem számolja fel baráti, rokoni és egyéb szálait, de az első a közös vállalkozás és spirituális élettér kialakítása. Egyszerűen élünk, havi zsebpénzt kap minden tag. Vagyonközösségünk nincs, hanem önként támogatjuk magunk közt azt, aki szűkös anyagi helyzetbe jut. Házastársak és függetlenek egy lelki közösséget alkotnak, ahol tiszteletben tartjuk az eltérő életritmusokat és igényeket. Bízunk abban, hogy Krisztus, aki minket a közösségbe hívott, segít megmaradni. Ezért minden szervezettségünk és felállásunk alapja a „rövid hierarchia“: Krisztus a Fő, hozzá mindenki egyformán közel áll.

- Miként változott a tevékenységi terület?

- Egyre nagyobb szerepet kapott az apológia és az elméleti reflexió mellett a pedagógiai munka, a lelkigondozás, az ökumené fejlesztése a sokszínű közösségben és egy világot átfogó baráti hálózat kiépítése a (főleg) harmadik világban működő keresztény kezdemenyezések támogatására. Aki közösségünk iránt érdeklődik, számos konferencián, előadáson és sajtótermékeinkből értesülhet munkánkról, életünkről. 

- Kik a megszólítottak?

- Olyan keresztények, akik tudatosan szeretnék élni hitüket és készek az átlagosnál többet is vállalni gyülekezetükben, egyázukban és a társadalom más terén. Elsősorban őket, a „multiplikátorokat“ szeretnénk erősíteni, és ha kell, felvértezni. Egy másik célcsoport az életpálya kezdetén álló, saját útjukat kereső felnőttek, akik egy évre bekapcsolódnak a munkánkba. Az intenzív közösségi életben új módon szembesülhetnek saját kérdéseikkel és rendezhetik Istennel való kapcsolatukat.

- Mit nyújt nekik az OJC?

- Kész válaszokat természetesen nem tudunk nyújtani, nem is akarunk. De bizonyságot teszünk arról, amit személyes hitünk és a közösség kapcsán tapasztaltunk: mi az, ami bevált, ami maradandó. Velük együtt keressük és kutatjuk, mire bátorít a Biblia tanítása és milyen istenkép, emberkép és világkép bontakozik ki a Szentírás oldalain.

- Mik az OJC gyökerei?

- A történelmi egyházak alapjain állunk, tudatosan vállaljuk ezt az örökséget, annak minden áldásával és nehézségével együtt. A rendi élet imádságos elszántsága, a reformáció tisztázó ereje, a pietizmus bensőséges lelkülete, a hitvalló egyháznak a megalkuvást nem türő hűsége és az ökumenikus mozgalomnak az egységéért könyörgő bizalma – mindez a mai napig táplál, kötelez és bátorít minket.

Trautwein Éva/Magyar Kurír