Hogy minél több segítség eljusson a háború sújtotta területre – Herszonban járt a Katolikus Karitász

„Úgy éreztük, magunknak kell menni, hogy megkérdezzük, mire van szükség” – és az út megerősítette elkötelezettségüket, hogy a segélyszervezet a jövőben hangsúlyosan támogatni fogja a háború által közvetlenül sújtott területeket.

„1400 kilométer állt előttünk, le kellett győzni a Kárpátokat” – kezdi az élménybeszámolót. A hegységen át meglepően jól kiépített út vezetett át. Ez a fő útvonal Ukrajna belsejébe Csap felől.

Hosszan haladtunk a Latorca völgyében, majd egy végeláthatatlan síkságra értünk. Megművelt földek, ameddig a szem ellát. Itt nem láttuk nyomát a háborúnak, az emberek élték a mindennapokat.

A településeken áthaladva láttuk, a boltok nyitva voltak, mindenütt hatalmas árukészlettel. Sok katonát láttunk nagy hátizsákokkal, mentek vissza a szolgálatba.

Pajer Kati volt a vezető. Szlovák lány, aki évtizedekkel ezelőtt Kárpátaljára települt. Akkor nem tudott magyarul. Egy Munkácshoz közeli cigánytáborba küldte Majnek püspök atya. Ott kellett hittant tanítania. Tőlük tanult meg magyarul. Lelkes, elszánt és bátor, havonta egy szállítmányt elkísér Herszonba.

A terület, amin áthaladunk, meglepően fejlett. Jó az úthálózat, mindenütt nagy cégek telephelyei.

Az úton rengeteg ellenőrzőpont működik. Robusztus, tekintélyt parancsoló megállító állomások, katonák nehézfegyverzettel. Megnézik az iratokat, átvizsgálják a szállítmányt. Sokszor megállítottak minket.

Az első úti cél Mikolajev, 50 kilométerre Herszontól. Este 10-re értünk oda. Reggel hat órától egyfolytában vezettünk, csak a legszükségesebb esetekben álltunk meg.

Egy löveghüvely, lőszer foglalata. Így is óriási, a benne lévő pusztító erő bizonnyal nagy károkat okozott.

A város előtt a mezőkön és az úton akadályokat építettek vasúti sínekből. Herszon környékén 50 kilométeres körzetben már nem tudták megművelni a földeket. Félő, hogy alá vannak aknázva.

A város határában egy bunkerszerű megállítóponthoz értünk. Mind minket, mind az autót lefényképezték. Volt igazolásunk, hogy humanitárius segélyt viszünk Herszonba. Alá kellett írnunk egy nyilatkozatot, hogy a saját felelősségünkre lépünk be.

Monumentális építmény fogadott minket, ez nagyon jellemző Ukrajnára. Korábban a Szovjetunió dicsőítését szolgálták, most áthangolták őket, és Ukrajna dicsőségét hivatottak tanúsítani. Oroszul olvasható a városfelirat. Igen, itt oroszul beszélnek az emberek. Kényszer ukránul tanulni, az időseknek ez elég nehéz. Sok olyan emlékmű van, ami kifejezi az ukrán kötődést. És sok az ortodox kereszt is.

Beérkezve Herszonba szembekerültünk a háború kézzelfogható nyomaival. Sérült épületek, házak, amikről a légnyomás leszaggatta a tetőt, az emberek fóliával pótolták, hogy lakható legyen. Valahol már elindult az újjáépítés, de sok még a lefóliázott tető. 

Itt már komoly harcok dúltak. Herszont kezdetben elfoglalták az oroszok, a környező településeket is érintette a megszállás. Innen szorították vissza őket a Dnyeper túlpartjáig. A várost a Dnyeper osztja ketté, most az egyik fele orosz, a másik ukrán kézen.

Raktár, ahol a különböző szervezetek által hozott segélyszállítmányt tárolják, lakossági célra. Ez a raktár egy a sok közül. Körülvették védőfallal, dróthálóval, amit homokkal töltöttek ki. Golyófogó. Eddig hála Istennek nem volt rá szükség.

Ide jönnek az emberek az önkéntesek által összeállított csomagokért. Higiéniai cikkeket és tartós élelmiszert, gyógyászati eszközöket, ruházatot vittünk. Hetente több száz csomagot osztanak ki.

Ez az furgon jár be rendszeresen arra a területre, ahol a harcok folynak. Az ellenséges erők visszavonulása után az elesetteket szállítja haza. Nagyon fontos az ukránok számára, hogy megadják a végtisztességet. Az úton láttunk temetőket, kimagaslanak a katonasírok, zászlók tömege veszi körül őket. A város különböző részein a hősök falát láttuk, óriási fényképekkel, virágcsokrokkal emlékeznek az áldozatokra. Egyre több család érintett.

Kiszámíthatatlan a támadások ideje. A drónok sokáig megfigyelik a területet, utána bombáznak. Nem polgári célpontok ellen irányulnak a támadások, de a hatást itt is láthatjuk, betört ablakok, leszaggatott tetők. Hogy a légnyomás ellen védekezzenek, bedeszkázzák az ablakokat.

Jártunk egy családnál, ahol az anyuka él a gyerekével, a férje pedig valahol a fronton harcol. A vizet nagy palackokban tárolják, akadozik ugyanis a vízellátás. A városban kerekeskutak vannak, innen viszik haza az emberek a vizet.

Szinte másfél óránként bombariadó van, alig járnak emberek, autók az utcán, holott Herszon nagyváros. Azon az éjszakán, amit ott töltöttünk, tizenhét dróntámadás volt. Közel van a front, a folyó túlpartja már orosz terület. Onnan figyelik a mozgást, veszélyes a folyó mentén tartózkodni, bármikor lőhetnek. Az autósok még a közeli utcákban is feltűnően gyorsan hajtanak át, hogy mielőbb kikerüljenek ebből a veszélyes övezetből.

A városból rengetegen elmentek, főként idősek maradtak. Igyekeztek még a gyerekes anyákat is kitelepíteni, a városban nincs oktatás.

Jártunk egy idős házaspárnál. Ők néhány évvel ezelőtt költöztek át a most orosz megszállás alatt álló városrészből, a folyó túloldaláról erre a területre. Oroszul beszélnek, és ukrán érzelműek. Sírással küzdve mesélik el, mennyire nem értik az egészet. „Mi is oroszuk vagyunk, s most lőnek minket? A hétvégi házunk a folyó másik oldalán van. Korábban itt békességben éltünk” – mondják. Arról, hogy mi történt a város elfoglalásakor, nem szívesen beszélnek, csak annyit mondanak, szörnyű volt.

Az emberek próbálják vinni az életüket, az a kérdés munkál bennük: „miért kell?” Értetlenül állnak a kérdés előtt, és nagyon várják a végét. Saját sebeiket gyógyítgatják, próbálnak túlélni. „Mi csak annyit tehetünk, hogy segítünk a bajba jutott emberen, és eszköz leszünk, hogy minél több segítség eljusson hozzájuk” – mondta Gábor atya.

Lembergben is az volt a célunk, hogy segítsük az ott működő segélyszervezetet, a Caritas Spest. A város külső, ipari területén tudtunk lerakni. Két teherautónyi, közel 3 tonna adományt vittünk. Ideiglenes raktárt kapott ott a Caritas Spes, miután egy rakéta földig rombolta az eredeti épületüket.

Ez egy óriási hangár volt, betonfödémmel, amin átfúródott a rakéta, és belül felrobbant. Mindent elvitt. Szerencsére hajnalban történt, nem volt senki az épületben. Minden elpusztult, a vasak megolvadtak, a tartószerkezet összeomlott.

Akkor öt rakéta csapódott be erre a területre, az egyik az ő létesítményüket találta el. Az oroszok azt feltételezhették, hogy itt – ahol sok raktárépület állt – tárolják a Lengyelországból érkezett fegyverszállítmányt.

Tárgyaltunk a vezetőkkel, megállapodtunk, idén is segítünk az ukrán gyerekek táboroztatásában. A Balatonon fogjuk őket fogadni. A lembergi csoport vállalja, hogy ők továbbviszik az általunk hozott szállítmányt. Megismertük a tevékenységüket. A konyhájukon 120 melegételt osztanak szét naponta.

Fotó: Écsy Gábor

Trauttwein Éva/Magyar Kurír