Hogyan kommunikáljuk hitünket? (2.)

Juan Manuel Mora itt áttér a kommunikáló személyre vonatkozó elvekre. Ahhoz, hogy a „címzett” befogadjon egy üzenetet, az azt javasló személynek vagy intézménynek hitelt érdemlőnek kell lennie. Mivel a hihetőség az igazmondáson és a teljes erkölcsösségen alapszik, a hazugság és a gyanakvás alapjaiban elvágják a kommunikáció folyamatát. A hihetőség elvesztése az utóbbi évek néhány válsághelyzetének egyik legkomolyabb következménye.

A második elv az empátia. A kommunikáció emberek között létrejövő kapcsolat, nem gondolatok terjesztésének névtelen mechanizmusa. Az evangélium emberekhez szól: politikusokhoz és választókhoz, újságírókhoz és olvasókhoz. Emberekhez, akiknek megvan a maga látásmódja, érzelemvilága. Amikor hidegen beszélünk, növeljük a beszélőpartnertől való távolságot. Egy afrikai írónő megállapítja: egy ember érettsége abban a felismerési képességben nyilvánul meg, hogy meg tud „sebezni” másokat. Társadalmunk tele van megtört szívekkel és kétségektől átjárt intelligens elmékkel. Finoman kell közeledni a fizikai és a lelki fájdalomhoz. Az empátia nem jelenti azt, hogy megtagadjuk saját meggyőződésünket, hanem inkább azt, hogy a másik helyébe helyezkedünk. A mai társadalomban a lelkiismeretes és emberséggel teli válaszok a meggyőzőek.

A harmadik elv az udvariasság. A tapasztalat azt mutatja, hogy a nyilvános vitákon szokás egymás gúnyolása, sértegetése, leminősítése. Ha e téren nem törődünk a formával, fennáll a veszély, hogy a keresztény választ úgy tekintsék, mint a sok radikális magatartás egyikét. Akár olyan áron is, hogy naivaknak látszunk, érdemes távol maradni ettől a megszokott vitaformától. A világos kifejezésmód nem összeférhetetlen az udvariassággal. Udvariasan lehet párbeszédet folytatni, anélkül viszont a bukás előre is biztosított: aki széthúzó volt a vita előtt, utána is az marad; akinek ellentétes véleménye volt, ritkán változtatja meg.

A szerző felidézi egy emlékét. Az Egyesült Királyságbeli windsori kastély közelében egy pub bejáratánál egy plakát állt, nagyjából ezzel a felirattal: „Isten hozta a gentlemaneket! S aki udvarias, sörözés előtt és után is az.” Hozzátehetnénk: az udvarias ember akkor is az, ha igazat adnak neki, és akkor is, ha nem.

Végül néhány elv a kommunikálás módjára vonatkozóan. Az első a professzionalitás. A Gaudium et spes emlékeztet, hogy minden tevékenységnek megvan a maga természete, melyet fel kell fedezni, alkalmazni kell és tiszteletben kell tartani. A tudás minden területének megvan a maga módszertana, minden tevékenységnek megvannak a szabályai, minden szakmának a maga logikája.

Az evangelizáció nem az emberi élet területein kívül, hanem azon belül jön létre: a politikusok, a vállalkozók, az újságírók, a tanárok, a rendezők, a szakszervezeti képviselők azok, akik a legjobb módszereket vihetik be az adott területre. San Josemaría Escrivá mondta, hogy a munkájukat végző szakembereknek kell megtalálniuk a megfelelő javaslatokat és megoldásokat a különböző kérdésekre. Ha parlamenti vitáról van szó, politikai érvekkel; ha orvosi vitáról, tudományos érvekkel és így tovább. Alkalmazzuk ezt ez elvet a kommunikációs tevékenységekre, amelyek rendkívüli fejlődésnek indultak az utóbbi években.

Egy másik fontos elv a fokozatosság. A társadalmi tendenciák összetett folyamatok: megszületnek, növekednek, fejlődnek, megváltoznak, elhalnak. Ebből adódóan a gondolatok átadása nagyban hasonlít a földműveléshez: vetni, öntözni, metszeni, levágni, várni a termés leszedése előtt.

Az elvilágiasodás jelensége egyre inkább megszilárdult az utóbbi évszázadokban. Az ilyen hosszú távú folyamatokat nem lehet megoldani néhány év, hónap vagy hét alatt. Ratzinger bíboros mondta, hogy látásmódunk egy „férfias” paradigmát követ, amelyben a cselekvés, a hatékonyság, a programozottság és a gyorsaság a fontos. Gondolatát azzal zárta, hogy érdemes lenne nagyobb teret adni egy „nőies” paradigmának, mert a nő tudja, hogy mindenhez, aminek köze van az élethez, várakozás és türelem kell.

Ennek az elvnek az ellentéte a sietség és a rövid távú cselekvés, amelyek a türelmetlenséghez és gyakran az elbátortalanodáshoz vezetnek, pedig bizonyos szintű célokat lehetetlen rövid távon elérni.

A felsorolt elvekhez hozzá kellene tenni még egyet, amely mind a három részt érinti, azaz az üzenetet, a kommunikáló személyt és a kommunikáció módját. Ez pedig a szeretet.

Néhány szerző kiemelte, hogy az első évszázadokban az egyház nagyon gyorsan növekedett, mert befogadó közösség volt, amelyben az emberek megtapasztalhatták a szeretetet és a szabadságot. A katolikusok szeretettel fordultak a felebarát felé, törődtek a gyerekekkel, a szegényekkel, az idősekkel, a betegekkel. Mindez ellenállhatatlan mágnest jelentett a társadalomban.

A hit átadásának tárgya, módszere és stílusa: a szeretet. A szeretet pozitívvá, kiemelkedővé és vonzóvá teszi a keresztény üzenetet. A kommunikáló embert hihetővé teszi, empátiával és udvariassággal ruházza fel. Erőt ad, amely segít türelmesen, magával ragadóan és nyíltan cselekedni. Mert a világ, amelyben élünk, egyre gyakrabban hideg és kemény, az emberek sokszor úgy érzik, hogy kirekesztik őket és rosszul bánnak velük, és remélik, hogy valahol egy kis fényt és meleget találnak. A katolikusok számára mindig aktuális téma a szeretet. És a szeretet az, amitől az evangelizáció is mindig valóban új.

Magyar Kurír

(lt)