Hogyan látta a pápát Marco Roncalli, XXIII. János unokaöccse? - VIDEÓVAL

Giovanni XXIII — Angelo Giuseppe Roncalli: Una Vita Nella Storia (XXIII. János – Angelo Giuseppe Roncalli: egy Élet a Történelemben) címmel és XXIII. János levelezésének két kiemelkedően fontos gyűjteményét (Loris Francesco Capovillával, magántitkárral 1933-től kezdőden 1962-ig, valamint Giuseppe De Luca közeli baráttal folytatott levelezés) megjelentető Marco Roncalli családi érintettsége révén is XXIII. János pápa legfontosabb biográfusainak egyike.

Egy szent mindenekelőtt felhívás, kérdés – idézte Marco Roncalli Xavier Léon-Dufour jezsuitát arról elmélkedve, mit jelent a család számára a szentté avatott családtag.

Roncalli a szent előd biográfusaként azt tekinti feladatának, hogy árnyalja, gazdagítsa a pápáról alkotott képet. Mindenekelőtt azt hangsúlyozza, hogy Roncalli látszólagos egyszerűsége mögött nagyfokú komplexitás rejlik. Gondolkodásának összetettségére mutat rá 10 éves titkári munkája Giacomo Maria Radini Tedeschi püspök mellett, valamint vatikáni diplomataként végzett tevékenysége Bulgáriában, Törökországban, Görögországban és Franciaországban.

Az unokaöcs szerint kevéssé ismert XXIII. János széles műveltsége, egyháztörténeti és történelmi jártassága. Ugyancsak rejtettek a pápa szolidaritási gesztusai, a bátorsága és a jövőt felmérni tudó pillantása, melyek mentén a későbbi, gyakran naivnak ítélt döntéseit hozta. Az egyháztörténész biográfus szerint a pápa bizonyos életszakaszait nagyobb mélységgel kellene feldolgozni, így például szeminarista és kezdő papi éveit, de levelezése, az I. világháború idején mondott beszédei is bemutatásra várnak. Ugyanakkor rámutatott arra is, milyen fontos forrásokhoz nyúlhatunk az életút feldolgozásában. Olyan anyagok is rendelkezésünkre állnak, mint XXIII. János lelki naplója, és a csaknem egy életen át vezetett más naplói. A folyamatosan megjelenő új dokumentációnak köszönhetően egyre jobban betekinthetünk ebbe a példaértékű, Istenbe vetett sziklaszilárd hittel, az emberbe vetett ösztönös bizalommal élt életbe.

Gyerekként a családtagok – főként Giuseppe nagyapja, a pápa fiatalabb testvére  – elbeszéléseiből alkothatott képet János pápa jóságáról, csendben gyakorolt irgalmasságáról. Az unokaöcs a naplók közvetítésében megtapasztalta, milyen mély, meghatározó és töretlen vágy töltötte el János pápát az életszentségre való törekvésben. Erről számos naplóbejegyzés tanúskodik – idézi fel Roncalli. Arra kereste a választ, mi az lényegi feladat, amit a szentté válás útján fel kell vállalni. Törekvése az életszentségre azonban derűs volt, de egyben csendes, semmiképpen sem nyomasztó és könyörtelen. Nem másuk utánzása volt a célja, hanem annak megvalósítása, ami számára a lehetséges. Egyszer, már pápaként így ír: Mióta mindenki Szentatyának nevez, mintha ez lenne az elsődleges titulusom, tudom, hogy valóban azzá kell és azzá akarok válni.

Eltöltötte a világ sorsáért érzett aggodalom, ahogy egyik naplóbejegyzésében olvashatjuk: „Sokszor előfordul, hogy felriadok éjszaka, a világot sújtó problémákon töprengek, és azt mondom magamban: beszélnem kell erről a pápával. Aztán másnap felébredek, és rájövök, hogy én vagyok a pápa.” Istennel és Isten dolgaival tökéletes egységben kívánt élni. Ez az élet összetett, gazdag és spirituális volt. Mindennapjait olyan istenkapcsolatban élte, melyben megvolt az imában való közösség Istennel, de megtalálta őt a munkában is.

Magyar Kurír