Hogyan lettem katolikus? – egy egykori buddhista vall megtéréséről

Paul Williams

Noha a családom nem volt különösen vallásos, gyermekkoromban a helyi anglikán templomi kórusban énekeltem, később az anglikán egyházban konfirmáltam. Tizenéves koromban otthagytam a kórust, és eltávolodtam az egyháztól. Átvettem a kamaszfiúk szokásos életstílusát: megnövesztettem a hajamat, kirívóan öltözködtem.

A Sussexi Egyetemen kezdtem filozófiát tanulni. Nagyon érdekelt a hatvanas évek végén oly divatos meditáció és az indiai filozófia, így végül buddhista filozófiából doktoráltam az Oxfordi Egyetemen. 1973 táján kezdtem buddhistának vallani magam, majd „menedéket vettem”, azaz a Dalai Láma tibeti buddhista hagyománya szerint hivatalosan buddhistává váltam. Az 1980-as évek elején a Bristoli egyetemen tanítottam, és buddhista központokban tartottam előadásokat. Tibeti buddhistaként szerepeltem a televízióban és a rádióban, konferenciákon adtam elő, és részt vettem a keresztény teológusokkal folytatott párbeszédben. 

Vonzott a meditáció és Kelet egzotikuma. A buddhizmus ésszerűbbnek (és egzotikusabbnak) tűnt, mint az istenhívő kereszténység. A buddhisták nem hisznek Istenben. Úgy vélik, nincs miért hinni benne, sőt a rossz létezése egyértelműen bizonyítja, hogy nincs. Mint egykori kereszténynek, abból is elegem volt, hogy állandóan Isten léte mellett kellett kardoskodni az ellentétes felfogású világgal szemben. Visszahúzódtam hát, igyekeztem objektív lenni, és Isten léte egyre valószínűtlenebbnek tűnt. A buddhizmusnak rendkívül kidolgozott erkölcsi, spirituális és filozófiai rendszere van – Isten nélkül. Így egy csapásra megoldódott minden nehézség, ami Isten létének elfogadása kapcsán felmerülhet. Sőt buddhistaként együtt meditálhattam a buddhistákkal, a meditáció igazi beavatottjaival.         

Évek múltán azonban zavarni kezdett a buddhistaságom, különösen a reinkarnáció és a karma tana. A buddhisták hisznek az újjászületésben, és azt állítják, az újjászületéseknek nincs időbeli kezdete. Nincs Isten, aki elindította volna az újjászületések sorát, hanem mindenki végtelenszer született újra, kezdet nélkül, mert minden öröktől fogva létezik. A reinkarnációban ma sokan hisznek, nemcsak buddhisták és hinduk, hanem magukat kereszténynek vallók is (pedig ez a felfogás összeegyeztethetetlen a legalapvetőbb keresztény tanításokkal). Magam azonban buddhistaként ráeszméltem: ha a reinkarnáció igaz, akkor nincs remény.

A reinkarnáció tana szerint ugyanis ha valóban újjászületnék, például rovarként, az nem azt jelentené, hogy egy rovar testében élnék tovább, hanem azt, hogy a mostani énem megszűnne létezni. Vagyis a halál után sem én nem léteznék többé, sem a szeretteim. A reinkarnáció hívei ezt a tényt úgy szokták elkenni, hogy a saját újjászületésükről és következő életükről beszélnek, pedig ami újjászületne – például egy rovar –, az már nem az illető személy. Az általános buddhista felfogás egyértelműen tagadja, hogy ugyanaz a személy születne újjá, mint aki meghalt.

Rájöttem, hogy ha a buddhizmusnak igaza van, akkor nincs számomra remény, hacsak a mostani életemben el nem jutok a megvilágosodásra (nirvána), ahol végleg lezárul az újjászületések sora. A megvilágosodás azonban olyan rendkívüli és ritka lelki csúcsteljesítmény, amire a magamfajta egyszerű embernek esélye sincs. Nincs hát remény. Hozzáteszem: ugyancsak buddhista perspektívából nézve egy-egy személy vagy élet jelentősége elenyésző az idő végtelenségében. Élünk és meghalunk, vagyis személyünk végleg megsemmisül. A buddhizmus tehát reménytelennek tűnt számomra.  

Ugyancsak problémássá vált számomra a karma tana, amely általában együtt jár a reinkarnáció hitével. Lényege, hogy jó és rossz tetteinknek megkapjuk a jutalmát, illetve büntetését. Például ha fáj valamim, az egy korábbi vétkem következménye. Csakhogy e felfogás szerint egyes bűnök bünetlenül maradnak. Például ha valaki gonoszat cselekszik, majd hirtelen meghal, akkor nem részesül a karmikus büntetésben. Persze újjászületik, csakhogy akkor nem ő, hanem egy másik lény szenved az általa elkövetett gonoszságért. Az a gondolat viszont, hogy egy beteg csecsemő olyasmi miatt szenved, amit valaki más követett el – még ha a csecsemő valamilyen értelemben az illető reinkarnációja volna is – elfogadhatatlan és igazságtalan.

Ilyen gondolatok kezdtek eltávolítani a buddhizmustól és annak reménytelenségétől. Szerettem volna keresztény lenni, mert a keresztényeknek van reményük. Visszatértem hát, és újra átgondoltam mindazt, amit egykor elutasítottam a keresztény hitből. Utamat részletesen könyvben írtam meg (The Unexpected Way, T&T Clark/Continuum 2002). Kegyelem volt, hogy visszatérhettem Istenhez. Meggyőződtem, hogy Istenben hinni ésszerű, sőt ésszerűbb, mint nem hinni. Istenhívőként természetesen nem lehettem többé buddhista. Alapos átgondolás után – meglepetésemre – arra jutottam, hogy Krisztus feltámadása a leglogikusabb magyarázat arra, aminek történnie kellett, ezért a teista vallások közül a kereszténység a legésszerűbb alternatíva.

A kereszténységben minden személy végtelenül értékes és fontos, mert mindenki Isten egyedi teremtménye, akit Isten végtelenül szeret és értékel. Mindenki az, aki – a saját testével, élményeivel, családjával, barátaival. Jézus azért halt meg és váltott meg minket – nem pedig számtalan reinkarnációnkat –, mert Isten számára mindegyikünk végtelenül fontos. Erre épül az egész keresztény erkölcs. Mindez homlokegyenest ellenkezik a reinkarnáció tanával, amely összeegyeztethetetlen a feltámadással, a személy végtelen értékével és az isteni igazságossággal.

A kereszténységen belül a római Katolikus Egyház mellett tettem hitet. Sokan sokféleképpen próbáltak meggyőzni, miért nem jó ez a választás. Könyvemben sorra vettem érveiket, egyenként bizonyítva, hogy nem meggyőzőek. A Katolikus Egyházhoz csatlakoztam hát. Ma hála és reménység tölti be az életemet. Soha egy pillanatra sem bántam meg, hogy így döntöttem.

Forrás: whyiamcatholic.com

Magyar Kurír (mk)

Kapcsolódó:

Jacques Verlinde, egykori indiai guru, majd okkultista megtérése (videóval)
Renée Lin, egykori protestáns vall megtéréséről
Janice S. Lockwood, egykori ortodox zsidó vall megtéréséről
Chad Torgerson, egykori agnosztikus vall megtéréséről

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!