„Idegen voltam, és befogadtatok” – a Jezsuita Menekültszolgálat franciaországi tapasztalatai

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A JRS France a Jezsuita Menekültszolgálat francia szervezete, amely nagy sikerű Welcome en France programja keretében átmenetileg családoknál és közösségeknél helyezi el a menedékkérőket, ezzel is elősegítve integrációjukat és csökkentve a társadalmi feszültségeket. „Mérnökként hidakat terveztem, nyugdíjazásom után is valami hasonlót csinálok” – foglalta össze tevékenységét tömören Michel Croc.

A program vezetője elmondta, hogy a menedékkérelmük elfogadására várók átmenetileg részei lehetnek egy-egy francia család életének, hétköznapjainak. A feladat nagyságához képest kicsiny szervezetről van szó, hiszen Franciaországban 80 ezer menedékkérő él, közülük 60 ezer számára tud az állam szállást biztosítani, a maradék 20 ezer lakhatása megoldatlan, illetve civil szervezetek segítik őket. A jezsuita program keretében 2015 és 2016 nyara között 1000 család 45 városban 400 menedékkérőt fogadott be átmeneti időre. A szám nem nagy, viszont a Croc házaspár szerint komoly üzenetértéke van a társadalom felé: vannak francia családok, akik szívesen kinyitják házuk kapuját a menekültek előtt. „Egy kis csepp, de látható csepp” – fogalmazott Michel.

A programban egy-egy településen 5–10 család vesz részt, akik egy hónapra, legfeljebb hat hétre fogadnak be menedékkérőket. Hosszabb ideig egy menekült sem tartózkodhat egy családnál, viszont ha még nem bírálták el a kérelmét, két-három alkalommal újra kérheti, hogy helyezzék el egy másik családnál is. Barátként fogadják be, a francia családok nem ellenőrzik, hogy telnek a napjai, menekültkérelme ügyében a program egy tutora kíséri, aki segít megoldást találni az esetleges feszült helyzetekre is: ezek általában a hétköznapi együttélésből eredő kisebb problémák. Családokat a programban nem fogadnak be, mert a gyerekek számára nem megfelelő a struktúra, nekik állandóságra van szükségük. Egyedülállók érkeznek hozzájuk, főként férfiak, akik kiszorulnak az állami ellátórendszerből.

A francia házaspár úgy érzékeli, a program népszerűsége egyre nő: 2015 nyarától háromszor annyi család csatlakozott, mint korábban. Michel Croc szerint ennek egyik oka Ferenc pápa felhívása, amelyre válaszoltak az emberek. Az okok között sorolta a megrendítő képeket: negatív képként említette a kis Ajlan Kurdi holttestét a tengerparton, pozitív képként pedig a budapesti Keleti pályaudvaron készült fotókat, ahol az látszott, hogy sok ember jön segíteni.

Érdekességként említette azt is, hogy egyre több család csatlakozik a programhoz a hagyományosan jobboldali érzelmű Dél-Franciaországból, Nizza, Marseilles környékéről is. Hangsúlyozta, hogy eddig egyetlen család sem lépett ki a programból, a franciaországi merényletek után sem azonosították a menekülteket a terroristákkal.

Süveges Gergő a francia egyház hozzáállására is rákérdezett, mire Michel elmondta, hogy egy kérdőív adatai szerint az ország 90 egyházmegyéjéből 38 vett részt a menekültek megsegítésében, összesen 2100 embert fogadtak be plébániák, szerzetesrendek, más egyházi szervezetek. Úgy látja, a pápa egyszerűen megfogalmazott kérése nagy hatással volt a keresztényekre.

Michel és Elisabeth meséltek személyes tapasztalataikról is: gazdagabb, színesebb lett az életük, megnyílt előttük a világ. Megismertek muszlimokat, a vallásukat, egy albán házaspár révén megismerték Albániát, amelyről azelőtt semmit nem tudtak. Egy kilencezres kisvárosban élnek, ahol vannak szép közösségi tapasztalataik is: egy fiatal kenyai menedékkérő is lakott náluk, aki maratonfutó volt, és ma már a helyi gyerekek edzőjeként dolgozik, mindenki szereti és büszke rá.

A beszélgetés köre tágult, a moderátoron kívül a hallgatóság is tett fel kérdéseket. Így derült fény olyan érdekes részletekre, mint hogy például az albán menedékkérelmeknek csupán két százaléka részesül pozitív elbírásban Franciaországban, ehhez különleges ok szükséges (az ő vendégük esetében például egy muszlim-ortodox keresztény vegyes házasságban a menyasszony apjának erőszakos fenyegetése), míg a szír és eritreai menekültek kérelmeinek 99 százalékát elfogadják. Összesen a kérelmek 40 százalékát fogadja el az állam.

A házaspár azt is elmondta, hogy nem tapasztalnak ellenségességet a szomszédok, a városlakók részéről. Sőt, a barátként megismert menekültnek már neve, arca van, másként tekintenek rá. Az idegengyűlölet elleni legerősebb fegyver a megismerés – hangsúlyozták. Hozzátették, hogy a befogadás úgy terjed, mint egy olajfolt, és ez oldja a félelmet.

Az est végén a moderátor a félelmekre kérdezett rá: vajon leigáznak minket, vagy segítséget kérnek a menekülők? A francia házaspár hangsúlyozta, hogy szükség van politikai vitára ahhoz, hogy világosan lássunk. Ugyanakkor fontos tudni, hogy a menekültek azért jönnek, mert hazájukban már nem tudnak élni, védelmet keresnek. A taszító erő igen nagy, mennek, ahová tudnak, elsősorban nem is Európába, hanem például Jordániába és más Európán kívüli országokba. Hozzátették, hogy a menekültkérdés napjainkban nem fekete-fehér, mérlegelni kell, és fontos minden menedékkérelmet elbírálni. Az állam feladata garantálni a biztonságot, biztosítva az emberi jogokat is. Az egyén feladata viszont az, hogy felebaráti kapcsolatba kerüljön másokkal – fejtette ki a francia program vezetője.

Akarnak-e a menekültek integrálódni? – tette fel a kérdést egy hallgató. Michel úgy látja, hogy azokban, akiket ismernek, nagyon erős az igény az integrációra: szeretnének nyelvet tanulni, munkát találni. Ugyanakkor tény, hogy vannak gettók, ahol azonban nem faji, nemzetiségi alapon élnek az emberek: a gettóba kerülés alapja a szegénység. A hetvenes években az algírok éltek a francia gettókban, aztán a fekete-afrikaiak, ma leginkább az eritreaiakat fenyegeti ez a veszély. Mivel nem nemzetiségi alapon alakulnak a gettók, az állam nem mondhatja senkire, hogy származási országa miatt nem fogadja be, hiszen az igazi probléma a szegénység.

Nem maradt el a gyakran ismételt kérdés: miért nem a hazai szegényeknek segítenek? Kiderült, hogy Elisabeth a helyi Caritas-szervezet tagja, látogat időseket, segít hajléktalanokat, időnként pedig ebédeket szerveznek a szegényeknek. Egy ilyen karácsonyi ebéden az éppen náluk lakó albán házaspár is részt vett, együtt ünnepeltek.

Az egyik kérdés kapcsán fény derült arra is, hogy az integrációnak Franciaországban nincs államilag koordinált struktúrája. Van viszont sok állami és civil szervezet, amelyek mind kapcsolatban vannak egymással, ezáltal kialakul egyfajta rendszer, amely kíséri a menedékkérőket az integráció útján.

Hogyan látják a program jövőjét? – tette fel a zárókérdést Süveges Gergő. Michel Croc elmondta, hogy jó lenne számban is növekedni (egyre több befogadó család jelentkezik, jelenleg inkább a struktúrát kell fejleszteni), ugyanakkor a minőséget is fenn kell tartani. Elisabeth úgy véli, a legfontosabb dolog a találkozás: ne féljünk a találkozástól, amely mindkét fél életében változást hoz. 

Fotó: Merényi Zita

Thullner Zsuzsanna/Magyar Kurír