Több mint 180 fiatal részvételével rendezték meg szombaton az első Egyházmegyei Ifjúsági Közösségi Napot (EIKN) a kecskeméti Szent Család plébánián. Jelen voltak számos közösség fiataljai, közösségvezetők és a főegyházmegye Szegeden tanuló papnövendékei is. A Parázs Pasztorális Központ és a Lajosmizsei Jászok Ifjúsági Egyesület (LJIE) több hónapos munkájának eredménye volt ez az alkalom. A szervező csapatot kecskeméti és izsáki fiatalok is gazdagították. A program elsődleges célja olyan fórum megteremtése volt, amely egymással folytatott párbeszédre és tapasztalatcserére ösztönzi az egyházmegye ifjúsági közösségeit.
Az érkezők a regisztrációnál a Korda Könyvkereskedés ajándékkönyvét vehették át. A napot imával nyitották meg, Isten áldását kérték közösségeikre, a találkozóra. Az ismerkedős játékok és a World Café mellett teaház és borkert, svédasztalos vacsora, majd táncház tették kerekké ezt a délutánt. A fiatalokat a LJIE által az Emberi Erőforrások Minisztériumánál és a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézetnél elnyert pályázat segítségével, valamint az egyházmegye Ifjúsági Bizottságának támogatásával látták vendégül.
A program elején játék keretében kiderült, hogy az egyházmegye mely területeiről érkeztek a jelenlevők. Összesen 17 település neve hangzott el. Miután a képzeletbeli térképen mindenki elhelyezte magát, következtek a közösségek: minden csapat egy-egy tálca süteménnyel érkezett, ennek alapján kellett bemutatkozniuk: „Ez azért jellemez minket, mert…”. Érdekes, és kreatív megoldások születtek.
A folytatásban beszélgetést kezdeményeztek a World Café keretében. Ennek lényege, hogy a megadott témákat körbejárva – szó szerinti értelemben, hiszen az idő leteltével egy következő asztalhoz vándoroltak a résztvevők – kiscsoportokban folyt a tapasztalatcsere. „Nekünk nagyon tetszett ez a beszélgetős rész, mert így megismerhettük más közösségek örömeit, nehézségeit is, és rájöhettünk, hogy nem vagyunk egyedül; vannak, akik hasonlóan gondolkodnak, mint mi” – árulták el a kiskőrösi fiatalok tapasztalataikat.
A vacsora további lehetőséget kínált a személyes találkozásokra. Majd a Rozsnyói Zoltán és Szabó Sándor által felajánlott borok kóstolása következett, az ifjabbak pedig a teaházban folytatták a beszélgetést. Rozsnyói Zoltán borszakértő arról is beszélt, miként kapcsolható össze a borivás a Bibliával.
A jó hangulatú együttlétet moldvai táncház zárta, amelyhez a lajosmizsei Jászok Együttes szolgáltatta a csángó dallamokat. Az est végén Hatházi Róbert ifjúsági referens atyát a következőképpen értékelte a remélhetőleg hagyományteremtő közösségi napot: „Örülök, hogy ennyi fiatal ilyen sok helyről el tudott jönni. Nagy öröm volt számomra látni a World Café közben dolgozó csoportokat. Természetesen a megszületett gondolatok összegzésével nem ért véget ez a munka, mert fontos, hogy az itt szerzett tapasztalatokat továbbadjuk az atyáknak, közösségvezetőknek.”
Mindez azt jelenti, hogy az első alkalom remélhetőleg nem az utolsó lesz az EIKN történetében. A szervezők és a résztvevők részéről is igény mutatkozik a folytatásra. A legnagyobb érték ebben a találkozási módban, hogy kifele is mozdulnak az ifjúsági közösségek, melynek során a tapasztalatok megosztása, kamatoztatása is megtörténik, és így gazdagodnak csak igazán – írta a találkozót értékelve Hortobágyi Tibor.
Magyar Kurír