Így készül hivatására a Jezsuita Roma Szakkollégium tehetséges szaxofonművésze

Nézőpont – 2024. május 8., szerda | 20:40

Pusomi Viktória szaxofonos egy négyszáz lakosú Heves megyei faluból, Szentdomonkosról került 14 évesen Budapestre. A Zeneakadémia Bartók Konzervatóriumának elvégzése után az intézmény fúvós tanszékén tanult tovább, ahová jelenleg mesterképzésre jár.

Viktória elszántan dolgozik azért, hogy saját hangszere legyen, amivel versenyezhet és taníthat. A Jezsuita Roma Szakkollégium lakójának ügyét a jezsuiták adománygyűjtéssel támogatják. A fiatal tehetséggel ifj. Szalma Botond beszélgetett.

– Mi álmaid hangszere?

– Egy Selmer Serie III szoprán szaxofon.

– Mennyi pénzért adnak egy ilyen darabot?

– Újonnan úgy hárommillió forintért.

– Ezzel már komolyan veszik az embert?

– Szeretnék egy olyan hangszert, amellyel mindent el tudok játszani, és amellyel mindenhol helyt tudok állni. Egyedüli magyarként például kijutottam egy júniusi zágrábi nemzetközi versenyre. Erre készülök gőzerővel. Eddig sosem éreztem magam elégnek hozzá, de most úgy voltunk a tanszakkal, hogy jelentkezünk, és beküldjük a válogatóra a videót. Jött a válasz, hogy csak én jutottam tovább.

– Mióta laksz a Jezsuita Roma Szakkollégiumban?

– Ez a második évem, mert amikor érettségiztem, nem volt szabad férőhely. Az unokanővérem és egy zenész barátom mesélt erről a lehetőségről és a közösségről. Nagyon jól érzem magam a szakkoliban, ugyanis nemcsak segítséget nyújt a lakhatásban, az anyagiakban és a tehetséggondozásban, de van itt egy szuper közösség is, melynek az oszlopos tagja lettem.

– Vannak muzsikusok a családban?

– Apukám részéről nagyon sok zenész felmenőm van, ő maga is játszik zongorán és gitáron. A kávéházi cigányzene pénzkereseti lehetőség volt számára, amit a covid szinte teljesen megszüntetett.

– Téged milyen formációkban láthatunk a színpadon?

– A tanulmányi éveim alatt mindenben kipróbálom magam. Ilyen például a negyedmagammal alapított Yana Saxophone Kvartett, amellyel már a konziban is együtt zenéltünk. De szimfonikus, illetve más fúvós zenekarokkal is szívesen játszom koncerteken, versenyeken.

– Honnan jött a névötlet?

– A japán Yanagisawa márka hangszerein játszottunk. Ennek rövidítését használjuk.

– Mennyire sikeres ez a formáció?

– Sok eredmény van mögöttünk, amit többnyire bérelt hangszerekkel értünk el. Voltunk a Virtuózok műsorban, Bécsben pedig megnyertük a Danubia Talents nemzetközi versenyt.

– Hány főbb típusa van a munkaeszközödnek?

– Négy: tenor, bariton, szoprán, alt. Mi akkor tudunk zenekarban zenélni, ha váltóhangszereken játszunk. Öt éven keresztül szopránoztam, a konzis bérelt hangszeren, aztán lejöttem az alt szólamra. A Zeneakadémián csupán egy szoprán szaxofon van, amit mindig lestoppolnak a jazzesek. Ez addig lehetett nálam, amíg megszereztem az alapdiplomámat.

– Milyen tételeket fogsz előadni?

– Vaskos repertoárt kérnek, majdnem kétórányi zenét. A gondolataim kétfelé ágaznak: az egyik a hangszer, a másik a verseny. A versenytársaim többéves előnyben vannak: nekik, velem ellentétben, nem kell dolgozniuk a megélhetésükhöz, csak a játékra összpontosíthatnak.

– Mikor vettél először szaxofont a kezedbe?

– 12-13 éves lehettem. A falunkban, Szentdomonkoson volt egy fúvószenekar, melyet egy iskolai ünnepségen hallottam játszani, és megtetszett ez a hangszer. Először furulyázni tanultam, aztán szaxofonozni.

– A szüleid mit szóltak hozzá?

– Szegény családból származom, a szüleim egyszerű emberek, akik ugyanakkor mindig is igyekeztek minden tőlük telhetőt megadni, és minél inkább a tanulás felé motiváltak. Eleinte nem akarták, hogy a zenélés elvegye tőle az időmet, de a tanárok meggyőzték őket, hogy érdemes ezzel foglalkoznom. Hamar kiderült, hogy tehetséges vagyok és fejlődni akaró. Onnantól folyamatosan támogattak.

– Miből merítesz erőt a mindennapi feladatokhoz?

– Amikor ismeretlen emberek jönnek gratulálni, a következő koncerten pedig megint látom őket, az még keményebb munkára sarkall. Ezek a visszajelzések sokat segítenek, hogy reggelente napi 3-4 órát gyakoroljak, majd órára menjek, aztán tanítsak. A másik, amikor látom a kisgyerekek csillogó szemét, ahogy megszólal a hangszer. A mindennapi küzdelmekhez azonban legfőképp az Istenbe vetett hitem ad erőt, amely végigkísér gyermekkorom óta, és a családom életében is meghatározó szerepet játszik.

– Jut időd kikapcsolódni?

– Szívesen futok, emellett igyekszem tájékozódni arról, hogy mi történik körülöttem. Természetesen szeretek a barátaimmal lenni, illetve regényeket olvasni.

– Úgy látom, inspirálnak az elszánt emberek. Téged is ilyen kitartónak érzékellek.

– Ez az életem: hogy megmutassam a közönségnek a műfajt és a hangszert. Erősen hiszek benne és teszek érte. Szívügyemnek érzem, hogy minél többen zenéljenek, akkor is, ha később nem ezzel foglalkoznak. A zene jótékony hatással van a személyiségre.

Forrás: jezsuita.hu

Fotó: Pásztor Péter

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria