II. János Pál és XXIII. János szentté avatására készülve – Szabó Ferenc jezsuita atyával beszélgettünk

Ferenc atya II. János Pál pápát személyesen ismerte. Részt vesz a szentté avatási ünnepségen?

– Ott leszek a szentté avatáson, már április 11-én elmegyek Rómába. Nyaranta mindig lemegyek besegíteni. Idén ott leszek a nagyhéten is, és a szentté avatáson, a húsvét utáni vasárnapon szintén besegítek a munkában. Huszonöt évig, 1967-től 1992-ig dolgoztam a Vatikáni Rádióban, a pápa szócsöve voltam, könyveimmel is az egyházat támogattam.

Mikor találkozott először II. János Pállal?

– Megválasztásakor ismertek az államtitkárságon, mert VI. Pál alatt már Lázár Györgynek és Kádárnak is én voltam a tolmácsa. Tudták, hogy a Vatikáni Rádió magyar szekciójánál van valaki, akit hívhatnak. Hívtak is mindig, amikor jöttek a magyar politikai vezetők, hogy tolmácsoljak a pápának. Wojtyła pápa mindig nagyon közvetlen volt. 1977 júniusában járt Kádár János VI. Pál pápánál, ő sokkal kevésbé volt közvetlen. II. János Pál kemény kötésű ember volt, bár az 1981-es merénylet megtörte, rengeteg külföldi látogatást tett, még betegen is mindig utazott. Nagyon szeretem a 89-es enciklikáját, a Centesimus annus-t, ahol a kommunizmus bukása utáni egyházi feladatokat vázolja. A találkozásaink akkor lettek gyakoribbak, amikor 1991-ben készült a magyarországi látogatásra.

Ferenc atya segített neki a magyar szövegek kiejtésében. Hogyan zajlottak ezek a találkozások?

– Amikor kiderült, hogy Magyarországra látogat, rendszeresen jártam hozzá.  Minden szerdán találkoztunk, mielőtt lement volna a térre az általános kihallgatásra. A magánlakosztályának az ajtaja egy könyvtárteremre nyílt, ott kellett várnom rá. Az első alkalommal bemutatkoztam, hogy magyar jezsuita vagyok a Vatikáni Rádiónál. Térdet hajtottam, megcsókoltam a gyűrűjét. Volt is erről egy fényképem, amit hazahoztam, odaadtam apámnak. Ő azonban nem tette ki a falra, nem tetszett neki, hogy térdet hajtok egy ember előtt. Később hoztam egy másikat, amelyiken egyszerűen kezet fogunk, azt már kitette apám. Sok fényképem van a pápával, őrzöm őket. Néha viccelődött is. Amikor már jól ismertük egymást, egyszer például úgy jött be a szobába, hogy az ajtóban pukedlizett rám mosolyogva.

Amikor szerdánként jöttek a magyar zarándokok, röviden magyarul üdvözölte őket. Előtte megírtuk a mondatokat, és rámondtuk hangszalagra is, hogy tudja gyakorolni. Először a lengyel rádiósokat kértük, hogy segítsenek, de ez nem volt jó módszer: mi például mélyen ejtjük az a-t, ők ezt mindig ’o’-nak értették, és így is írták át. Az ’a’ és az ’á’ közti különbség is nehéz volt. Aztán a munkatársaimmal átírtuk a Szentatya számára a magyar üdvözlő szövegeket úgy, ahogy egy lengyel ejtené, például az ’s’ helyett ’sz’-t írtunk, és fordítva. Olykor az ékezetet hangsúlynak értette, a hosszabb szavakkal is küszködött, de sokat gyakorolt. Egyszer meg is kérdezte, haladt-e valamit. Megnyugtattam, hogy ne aggódjon, a magyar nyelv bizony nehéz.

Figyelmes ember volt. Mielőtt Hollandiába ment, jött egy holland bencés, hogy gyakorolja vele a kiejtést. Ketten vártunk rá, ő szinte csak a hollanddal beszélt, de búcsúzáskor odafordult hozzám is, nem ment el szó nélkül.

Miről beszélgetett szívesen?

– A beszélgetések során mindig rátért a lengyel-magyar barátságra. Nagyon jól ismerte a történelmünk közös elemeit, szívesen beszélt a szentjeinkről, Kingáról, Jolántáról.

Mint mondtam, 1991-ben gyakran találkoztunk, minden héten mentem hozzá. A Vatikáni Rádió volt francia munkatársával előző évben összeállítottuk a Missi című képes francia folyóirat Magyarországról szóló különszámát. Nagyon jó összeállítás volt a történelmünkről, az egyházi helyzetről, képekkel illusztrálva. Odaadtam neki ezt és a magyar költészet francia antológiájának a bevezetőjét is, Cs. Szabó László írását. Nézte a Missit, elérkeztünk 56-hoz. Elmondtam neki, hogy én akkor egyetemista voltam, zugjezsuita, és bizony mindezt átéltem: vonultunk a Bem-szoborhoz. Figyelmesen hallgatott, nem ismerte a történelmünk minden részletét, Bem apó történetét sem ismerte. Nem tudta, hogy az 1956-os események szimpátiatüntetésnek indultak, a lengyelekkel való együttérzésünk kifejezésére, a poznani eseményekhez kapcsolódva. Amikor aztán 1991. augusztus 20-án a püspökökkel ebédelt, és rögtönzött beszédet mondott olaszul a lengyel-magyar barátságról, elmondta azt is, amit tőlem hallott. Mindig nagy szeretettel beszélt a magyarokról.

Ezek a találkozások az 1995-ös látogatása előtt is megismétlődtek?

– Akkor ugyan már hazatelepültem, de éppen Rómában tartózkodtam a hungarológiai kongresszuson. Háromszor jött értem a vatikáni autó és vitt ki Castel Gandolfóba. Emlékszem: csütörtökre meghívott ebédre, éppen aznap jött a Vatikánba Jasszer Arafat. Mondtam is a pápának, hogy láttam a palesztin vezető autóját,, amint a Ciampinói repülőtérről Rómába tartott. A pápa azt válaszolta, hogy őt most Sodano bíboros államtitkár fogadja. Büszkén mondogattam: II. János Pál akkor éppen velem ebédelt;  de persze ennek nyilván diplomáciai oka is volt.

Jóízűen ettünk, toszkán fehérbort ittunk, közben mindenféléről beszélgettünk, az aktuális magyar helyzetről és az ezzel kapcsolatos olvasmányairól is.  Megjegyzem: amikor a magyar politikai vezetők a pápánál jártak, mindig találkoztak az Ostpolitik főszeplőjével, Casaroli bíborossal is. Ilyenkor a pápa után neki is tolmácsoltam, és mindig (franciául) összefoglalót készítettem a tárgyalásokról. Egyébként pár éve megírtam tapasztalataimat a Vatikán keleti politikájáról, Az Ostpolitik színe és visszája alcímmel.

Találkozott II. János Pállal akkor is, amikor már nagyon beteg volt?

– Mivel 1992-ben hazatelepültem, utolsó éveit csak innen figyelhettem. Csodáltam nagyon a türelmét, ahogyan viselte a betegséget, a szenvedő pápa látványa megrendítő volt. Szerintem főleg azért lehet eszményképe a hívőknek, mert így, a szenvedő Krisztussal vállalta az üdvözítő keresztet.

XXIII. János pápát II. János Pállal együtt avatják szentté. Milyen emlékei vannak a 20. századi egyház történetének erről a meghatározó személyiségéről?

– Amikor XXIII. Jánost megválasztották, én még Leuvenben rendi tanulmányaimat folytattam. Onnan figyeltem a nagy fordulatot XII. Pius után: a zsinat meghirdetését, és az új stílust az egyház kormányzásában. Ferenc pápa is az ő nyomdokain halad, amikor a „szegény és szolgáló egyház” eszményét igyekszik megvalósítani.

Fotó: Thaler Tamás

Thullner Zsuzsanna/Magyar Kurír