Interjú Erdő Péterrel, a családszinódus főrelátorával

Az interjú a katolikus média, jelen esetben a Magyar Kurír, a Magyar Katolikus Rádió, az Új Ember és a Mária Rádió összefogásával készült.

– A Vatikánban ma ért véget a nyolcadik munkaülés a család témájában összehívott rendkívüli szinóduson. Bíboros úr beavatná az olvasókat abba, konkrétan hogyan is zajlik a gyűlés egy munkanapja? Hogyan folyik a vita?

– A nyitó relációval elindult a megbeszélés, és az előre jelentkezett felszólalók követték egymást, mostanáig összesen több mint százötven ilyen felszólalás volt, amelyet szövegszerűen is beterjesztettek a szinódusi titkárságra. Többet közülük a munkadokumentum (Instrumentum laboris – A szerk.) alapján már szeptemberben elküldtek. A nap utolsó órájában szabad felszólalásokra kerül sor, amelyek helyszíni jelentkezés alapján történnek, és nem leírt szöveg szerint. A Szentatya szerda délelőtt kivételével, amikor az általános kihallgatás miatt másutt tartózkodott, végig jelen volt minden ülésen. Az ő jelenlétében, de nagy szabadsággal folyt a vita és a megbeszélés.

A felszólalások felolvasása mindig csak négy percig tart, ezeket előre, nagyon lényegre törően kellett összeállítani. Hihetetlenül érdekes volt a módszer, mert minden fél napra külön témát kaptunk, mégpedig a munkaokmány fejezeteinek megfelelően. Csütörtökön a záróeseményen elsősorban az élet védelméről, a család és az élet kapcsolatáról volt szó, illetve ennek összefüggésében a Humanae vitae-vel kapcsolatos kérdésekről.

– Milyen tapasztalatokról számoltak be a világ különböző részeiből érkezett főpásztorok?

– Nagyon sokan rendkívül pozitív tapasztalatokat osztanak meg a többiekkel, ugyanakkor aggodalmakat is, amelyek részben a társadalom változásából, részben – Afrikában és más szegényebb térségekben – a nemzetközi szervezetek pénzügyi támogatáshoz kötött feltételeiből adódnak. Utóbbiak erőteljes, az élet és a család szféráját érintő intézkedéseket kívánnak bizonyos támogatások fejében. Ez azonban az ottani egyházakban, de általában a társadalomban is erős ellenérzéseket szül.

Az látszik, hogy a problémák globálisak, és ma már Afrikában, Ázsiában, Latin-Amerikában is a hagyományok nagyfokú gyöngülését és az általános tendenciák előtérbe kerülését látjuk. Az első néhány nap előadásaiban ezek közül a tendenciák közül nagy számban szerepeltek azok a kérdések, amelyek általában a családi életet, a családi környezetet érintik, illetve a házassággal kapcsolatos kérdések, köztük a fölbonthatatlanság, a stabilitás, illetve a jelentkező problémák, például a mindenfajta – tehát egyházi és polgári – házasság nélkül együtt élők arányának növekedése, ennek társadalmi okai, az antropológiai változások.

Emellett rendkívül hangsúlyosan jelentkeztek a szentségteológiai kérdések is, főleg a későbbiekben, amikor arról volt szó, hogy milyen családi állapotban, életállapotban lévő emberek járulhatnak a szentgyónáshoz és a szentáldozáshoz.

A felszólalásoknak ez a teljes panorámája nagyon konstruktív volt például a tekintetben, hogy a házasság fölbonthatatlanságát mindenki nagy meggyőződéssel vallotta, és tapasztalati alapon be is mutatta, hogy működik. Bár sok házasság végződik válással, mégis a katolikus hívők körében a szilárd, szentségi házasságra épülő család az egész társadalomnak példát mutat.

Hallottuk az egyik kínai résztvevőtől, hogy a kulturális forradalom idején rengeteg embert vittek el kényszermunkára, nem lehetett tudni, mennyi idő múlva térnek vissza, visszatérnek-e egyáltalán. Ezeket az embereket felszólították arra, hogy váljanak el a feleségüktől, az elvált feleségek pedig férjhez mentek máshoz, nem törődve azzal, hogy mikor érkezik vissza a férjük. Amikor a férjeket egy idő után kiengedték, egy katolikus volt köztük, aki hittel megtartotta házasságát, és nem adta be a válókeresetet. Amikor leszálltak a vonatról, épp ő volt az egyetlenegy ember, akire várt valaki: a felesége várta tíz év után is az állomáson.


– Főrelátorként hogyan látja, milyen problémakörök kerülnek előtérbe a mostani szinóduson, melyek a magyar családok szempontjából is meghatározók lehetnek?

– A munkadokumentumban említett problémák közül Magyarországon is az a legerőteljesebb jelenség statisztikailag, hogy a házasság nélküli együttélés rendkívüli módon elterjedt az utóbbi húsz évben. A fölszólalásomban is jeleztem ezt tegnap. Ennek egyik fő okát abban látjuk, hogy a kapitalista társadalmakat egyre inkább jellemzi az egzisztenciális bizonytalanság: hosszú, de bizonytalan tanulmányi idő, továbbá hasonlóan bizonytalan helyzet a munkavállalást illetően, sőt a munkahely sem garancia hosszú távon nagyon sok ember számára. Létezik tehát egyfelől a piac logikája, ami értékként állítja középpontba a munkaerő mobilitását, másfelől pedig ott van az ember legbensőbb: biológiai, lélektani, társadalmi igénye arra, hogy stabil körülmények között élhessen. A statisztikák azt mutatják, hogy ez a vágyott egzisztenciális stabilitás van a legkedvezőbb hatással a házasságkötési hajlandóságra.

– A szinódus maga választ tud-e adni arra, hogy miként lehetne növelni a házasságkötések számát, vagy legalábbis megállítani a csökkenést?

– Ezeket a nagy társadalmi folyamatokat közvetlenül nem tudjuk befolyásolni, hiszen a munkahelyek vagy a teljes oktatási rendszer szabályozását nem az egyház tudja megoldani. Ezeknek az értékeknek a hangsúlyozása és a keresztény, katolikus hívő családokból álló közösségek erősödése döntő a mi szempontunkból. Ahol ugyanis ilyen közösségi háttér van, ott a fiatalok is nagyobb biztonságban érzik magukat, és jobban mernek vállalkozni arra, hogy családot alapítsanak, mert tudják azt, hogy új házaspárként nincsenek egyedül a problémáikkal, hanem van körülöttük egy nagyobb közösség, amely egyrészt a tapasztalataival, az imádságával, a barátságával, másrészt hétköznapi, komoly gyakorlati kérdésekben is segíti őket. Ez a fajta összetartás tehát megkönnyíti azt az elhatározást, hogy házasságot kössenek a fiatalok. A családokból álló közösségek ma világszerte terjednek, ami egy viszonylag új érték. Ezt tehát örömmel kell felfedezni és tovább erősíteni, ahol csak lehet.

– A sajtó felfokozott érdeklődéssel követi a szinódust. Sokan az úgynevezett konzervatív és progresszív oldal közötti összecsapásként tekintenek a most zajló ülésekre, így is próbálják interpretálni. Mennyire valós ez a kép?

– Ez így nem valós. Két szinódus van, mint ahogy a II. Vatikáni Zsinaton is annak idején: az egyik az, ami a szinódusi aulában folyik, a valódi szinódus, a másik pedig, ami a médiában folyik. Nagyon sok püspöktársam panaszkodott arról, hogy ő még nem is szólalt föl az aulában, és máris azt írták az újságok, hogy ő ezt meg azt mondta. Aztán volt, aki felszólalt, de más véleményeket, más kijelentéseket tulajdonítanak neki. Természetesen van, hogy valaki üzen, nincs megtiltva, az ülés után interjút ad, és beszél arról, hogy mások miket mondtak, de nem biztos, hogy ez pontos lesz. Ám előfordul az is, hogy az újságíró meg se kérdez senkit, csak egyszerűen egy véleményt tulajdonít valakinek a saját érdekei vagy elképzelései alapján. Ebből néha zavar keletkezik, akárcsak a pontatlan szóhasználatból.

Nem egyszer tapasztaltuk például, hogy a házasság érvénytelenségét megállapító peres eljárásról szólva mindvégig nagyon tárgyszerű volt a beszélgetés, és senki nem vetette fel az egyházi válást. A házasság fölbonthatatlanságáról olyan egyetértés van, nemcsak a püspökök között, hanem a hívő katolikusok között is, hogy ez így szóba sem került. Ehhez képest számos médium arról beszélt, hogy az egyházi válásról ezt mondták, azt mondták. Az egyházi válásról nem mondott senki semmit, hacsak azt nem, hogy az nem lehetséges, illetve hogy az érvénytelenség megállapítását is úgy kell végezni, hogy nehogy azt a látszatot keltse, hogy itt bontóperekről lenne szó.

A média hajlamos arra, hogy pártokat kreáljon, ütköztessen. Vélemények ütköznek, vannak eltérő álláspontok, de mindezt csoportokra fölosztani nem merném, mert néha egészen másmilyen véleményűnek tartott személyiségektől is érkeznek olyan váratlan hitvallások, akár ötletek, amelyek új képet rajzolnak fel.


– A püspökök rendkívüli gyűlésén téma volt az újraházasodók szentáldozása is, ezzel kapcsolatban a szinódusi ülésekről készült egyik beszámolóban az olvasható, hogy Eucharisztiához járulás az úton levők szentsége. Ha már fogalmakat tisztázunk, akkor ezt hogyan kell értenünk?

– Természetesen mindannyian úton járunk, hiszen mindannyian ebben a földi életben vagyunk, és ez a földi élet nem a tökéletesség állapota. Vagyis ahogy a Szentatya is említette egyik megnyilatkozásában, az Eucharisztia nem a tökéletesek szentsége, hanem megerősítő szentség. Azonban természetesen vannak olyan teológiai fogalmaink is, mint a halálos bűn állapota, a kegyelem állapota, és így tovább. Tehát amikor az úton járók szentségéről beszélünk, ugyanakkor szembesíteni kell ezekkel a kategóriákkal is, tehát abban is széles körű az egyetértés, hogy az Eucharisztia az élők szentsége, nem a holtaké. Nem olyan tehát, mint a bűnbánat szentsége vagy a keresztség, amelyet a legnagyobb bűnös is, hogyha bűnét megbánja, ha nem is tökéletes a bánata, fölvehet, és eltörli a bűnét, hanem a kegyelem állapota szükséges hozzá. Viszont kétségtelen az is, hogy a bocsánatos bűnben lévő ember, hogyha megfelelő lelkülettel járul az Eucharisztiához, az részben bűnbocsátó hatással is jár. Ezt Szent Ambrusnál is megtaláljuk ezzel a korlátozással.

– A szinódus egyik újdonsága, hogy családok is tanúságot tesznek a szinódusi atyák előtt. Ezek a tanúságtételek hogyan épülnek bele a szinódusi munkába?

– Általában az egyes ülések kezdődnek így: többnyire házaspárok beszélnek, megosztják maguk között a témát, és a beszédeik többnyire tanúságtételt jelentenek. Ma például egy olyan házaspárt hallottunk, akik hét gyermeket nevelnek, és eleinte a családtervezésnek a manapság elterjedt keményebb fajtáját választották, később azonban maguktól, természetesen hívő közösségben élve, rájöttek arra, hogy a természetes családtervezés mennyire erősíti a kapcsolatukat. Arról számoltak be, hogy sok gyermeket szeretettel nevelve, számukra ez milyen gazdagodást jelentett. Korábban pedig egy olyan házaspár beszélt, akik családmozgalmat alapítottak, és ennek a több évtizedes tapasztalatáról szóltak.

– A mostani rendkívüli szinódus előkészíti a jövő évi rendes szinódust. A két esemény hogy épül egymásra?

– Van egy technikai kapcsolódási pont, ami a szinódus zárójelentése, a reláció, amelynek összeállítására a Szentatya kinevezett egy héttagú bizottságot. Nekem a koordinátori szerepet szánták ebben, azonban nagyon ismert személyiségek is tagjai. A körülbelül húsz szakértővel kiegészülve, akik közben kísérik a munkánkat, és nagyon sok részletmunkát maguk is elvégeznek, lehetséges, hogy ez jövő hét végére valóban összeálljon. Közben azonban még lesz egy küszöb, ez pedig a hétfői nap, október 13., amikor már föl kell olvasni a vita utáni relációt, hogy aztán annak alapján a nyelvi csoportok szövegszerű javaslatokat tegyenek, s ezeknek az összefoglalásából kialakuljon majd a zárójelentés. Azért nem javaslatsorozatról van szó, mint más szinódusokon, mert ezt a Szentatya nem kívánja közvetlenül se kibocsájtani, se apostoli buzdításra váltani, hanem – úgy tűnik – az ő útmutatásai nyomán ebből kiindulva készülhet majd el a következő szinódus munkaokmánya.


– Bíboros atya főrelátorként közvetlen munkakapcsolatba került a Szentatyával. Hogyan tekint a közös munkára?

– A Szentatya roppant kedves és közvetlen személyiség. Nem bevonul, hanem bejön; mindenkit üdvözöl, mindenkivel beszélget; lejön velünk kávét inni a szünetben, szóval teljesen közvetlenül viszonyul mindannyiunkhoz. Néha kifejezi a véleményét is, de a nyilvánosság előtt nem akarja ismételt felszólalásaival meghatározni a többiek hozzászólását, hiszen ha ő valamiben részletesen kifejtené a nézetét, akkor aligha hangoznék el azzal ellenkező vélemény. Kíváncsi a véleményekre, ilyen értelemben kíváncsi volt a relációra is, amivel meg volt elégedve, azt hiszem, mert látta, hogy nincs benne olyasmi, ami kiegyensúlyozatlan lenne, ugyanakkor megvannak azok a témák, amelyek a válaszok alapján további elmélyítést vagy akár megvitatást igényelnek.

Azt kérem mindenkitől, hogy imádkozzanak a szinódusért, mert ez valóban nagyon szükséges mindannyiunk számára.

Fotó: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye

Kozák Annamária (MKR)/Kuzmányi István/Magyar Kurír