Papp Miklós: Értékek vezessék a nevelést

– Sokan beszélnek az értékekre nevelés kérdéséről. Milyen megközelítésben foglalkozik a témával?

– A család témájában nem egy lerágott csonttal szeretnék foglalkozni. A KATTÁRS a katolikus egyház nagyon friss szellemű rendezvénye. Szeretnék ehhez méltóan új szempontokat behozni, hiszen új helyzetre kell felkészülniük ma a családoknak. A fő kérdés: Milyen lesz a jövő, és erre hogyan kell a nevelésben készülni? Hogyan kell ebben az új helyzetben jó családi életet élni? A nevelésben ugyanis már ma komolyan kell venni a jövőt. A pszichológia szerint az ember intencionális lény. Nem szabad csak a múltat elemezgetni vagy a jelenben elmerülni, hanem a jövő felé fordulva kell élni. Mindenkinek vannak ideáljai, ábrándjai, céljai, amelyeket el szeretne érni. Akinek a jelene elakad, azért akad el, mert a jövőképe nincs rendben. Ezt kell rendbe tenni, és akkor a jelen is megy. A jelent úgy is mondhatnám: olyan, mint egy vektor. Van iránya és van intenzitása, hogy milyen töményen él valaki. Szükséges, hogy legyen egy célpont, egy ideálkép, ami irányt ad. A mai nevelést a jövő képe határozza meg.

– A személyiség kibontakozása a családban című előadása az értékek szerepét hangsúlyozza az életvezetésben. Miért ezt emeli ki?

– A világ nagyon gyorsan változik körülöttünk. Ebben a nagy folyamban rengeteg lelki folyamat zajlik egy családon, egy emberen belül. Mi ad az embernek támaszt? Az értékek. Kellenek olyan cölöpök, amelyeken állva a változási folyamatokban is meg tudja állni a helyét. Persze fontos szempont, amit Ferenc pápa mondott: nekünk a gyerekeket nem csak a társadalomnak kell nevelni, nem csak a társadalmi beilleszkedésüket kell elősegíteni, nem tökéletes belesimulásuk a cél. Olyan gyerekeket kell nevelni, akik ezt a társadalmat majd meg is változtatják, jobbá teszik. Ne a közfelfogásnak neveljünk, hanem az értékeknek. Ahhoz, hogy a folyamatokban az ember ember maradjon, illetve jól tudja alakítani azokat, értékalapra van szüksége. Így kerülök én morálteológusként a történetbe. Ezért kell beszélni értékekről.

– Hogyan határozza meg az érték fogalmát?

– Útmutatást adó csillagok. Ahogy haladunk a történelemben, mindig ragyognak, orientálnak minket: merre érdemes menni, merre nem. Amikor elakad az ember az életvezetésében akár a családban, a hivatásban vagy egy ország, nép vezetésében, azt látjuk, hogy a csillagok nem ragyognak. Porosak azok az értékek, melyek által együtt tudunk élni, melyek utunkat vezérlik. Le kell porolni őket, hogy újra haladni tudjunk. Az a hitvallásunk, hogy nem csak kenyérrel él az ember. Ha értékek vezérlik, megy az életvezetés.

– Az eszmény a nevelésben amellett, hogy irányt ad, szembesít a hibákkal. Mikor vagyunk elég jó szülők?

– Hangsúlyozni kell, hogy a kereszténység tökéletességről alkotott képe nem egyezik a görög filozófiáéval. Ott a hibátlan a tökéletes. Nézzünk meg egy görög szobrot. A kereszténység nagy alakjai, például Péter vagy Pál apostol, nem voltak hibátlanok. A keresztény tökéletesség a szeretetben való tökéletességet jelenti, az Istenre való tökéletes ráhagyatkozást. Ebben az Istennel való szeretetkapcsolatban kap olyan indíttatást, erőt, motivációt az ember, ami által tudja szeretni embertársait, önmagát, gyermekeit, házastársát. Ebben kellene tökéletesnek lenni, s nem piszmogó hibákkal foglalkozni.

– A szülő általában arra vágyik, hogy a gyermeke sikeres legyen.

– Éppen ma olvastam egy sikeres ember vallomását. Azt írta, az összes munkahelyi siker nem ér annyit, mint a családi siker. Izgalmas mondat egy befutott embertől. Nyilván törekszünk a sikerre, biblikusan úgy értelmezzük, a boldogságra, a gyümölcsözésre. Krisztusnak fontos a siker, sok olyan példabeszéde van, amiben gyümölcsökről beszél. Tessék nem meddőnek lenni, tessék gyümölcsöket hozni! Szülőként fontos végiggondolnom, hogy mely gyümölcsök a fontosak.

– Milyen meghatározó változásokra kell felkészülnünk?

– A jövőben nagyon mobilis lesz a világ. Mindenki utazik mindenhová, dolgozik hazájától távol. Régóta töprengek azon, hogyan kellene a gyerekeket erre felvértezni. Egyelőre nem tudom a választ. Attól tartok, ha kiszakadnak mindenestől a családból, a baráti körből, az egyházi értékrendszerből, tehát mindenből, akkor könnyen elsodródhatnak. Ezért valamiképpen a gyökereket is mobilizálni kell. Luxemburgban például magyar tisztviselők minden vasárnap összeadnak egy repülőjegyrevalót, hogy egy lelkész egy napra kiutazzon hozzájuk. Istentiszteletet, hittant tart, foglalkozik a gyerekekkel, beszélget a felnőttekkel. Mobilizálják, hogy magyar szót halljanak, istentiszteleten vehessenek részt. Mit tudunk még kitalálni? A fiataljaink menni fognak, férjek és feleségek dolgoznak kint, valahogy a gyökereket is mobilizálni kellene.

– Hogyan védekezhetünk a sodródás ellen?

– Vesszőparipám a folyamatos, élethosszig tartó tanulás. Természetesen nem csak szakmai értelemben. A házasságot is és a szülőséget is állandóan tanulni kell. Ez alól nincsen felmentés. Évente egyszer-egyszer elmenni egy előadásra, egyházközségben, főiskolán, egyetemen, szülők iskolájába. Elolvasni egy könyvet, megnézni egy tévéműsort erről. A családi életet tanulni kell. Akik ebbe energiát ölnek, és tanulnak, nem fognak elveszni. Az egyszer oltár előtt megkötött szentségi házasság magától nem marad meg. Azt művelni kell. Itt az egyháznak, így a mi főiskolánknak, a Sapientiának különös lehetőségei vannak, és ezt fel is kínáljuk. A Családteológiai Intézet esti sorozata tömegeket vonz. Az emberek akarnak tanulni a családi életről.

– Ha ma a gyerekeket megkérdezzük, mik akarnak lenni, ha felnőnek, egyházi iskolások is azt válaszolják: gazdag.

– Valóban, ma mindenki jól akar élni, nem pedig igaz módon. Ez két dolog. Ferenc pápa sokszor elmondja, hogy az evangélium szerinti élet nem polgári jólétet jelent. Ezt nagyon fontos tudatosítani. Egy párt, egy politikus nem hangsúlyozhatja ezt, hiszen azzal szereznek szavazatokat, hogy jólétet ígérnek. Az egyháznak azonban beszélnie kell a különbségről. Mernie kell kimondani: Emberek, ahhoz, hogy igaz módon, boldogan éljetek, nem a jólét a legelső cél! Az igazi boldogsághoz egyfajta szegénységet kell vállalni. Önkéntes szegénységet. Mindenkinek át kell gondolnia, mit jelent ez az életében. Isten nem mindenkit hív arra, hogy Szent Ferenc nyomán koldusszegényen éljen. Elég, ha a magam életnívójából engedek, akár csak egy fokot. Egy kicsit szerényebben élek. Nem arra törekszem, hogy okvetlenül a legújabbat, a legjobbat, a legkényelmesebbet akarjam megvenni, elfogadom azt, ami elég jó. Így marad energiám arra, hogy a lényegre figyeljek. Vallom, hogy a boldogságra való képességhez a szegénységre való képesség elengedhetetlen. Ezt nekünk, az egyháznak dolgunk hangsúlyozni, nem egy kormánynak. A szegénységre való meghívás nemcsak a szerzeteseknek szól, mindenkire vonatkozik. Szakmailag is, a családi életben is, mindenütt tudni kell egy kicsit szerényebbnek, szegényebbnek lenni, hogy a nagyobb értékekhez hozzáférjünk.

– „De a többiek is...” – négy gyermek édesapjaként nem kapja meg ezt a gyerekektől?

– Olyan szerencsés helyzetben vagyok, hogy a gyerekeim egyházi iskolába járnak. Ott éles viták az alapértékekről nincsenek. Ami nálunk éppen aktuális, az a kamaszodó gyerekek útkeresése. Ebben a helyzetben nehéz jó szülőnek lenni. A lélektan azt tanítja, az a jó a gyermeknek, ha a családban erős a kohézió, az összetartás, de a rugalmasság is. Van összetartás, hűség egymás iránt, az értékekhez való ragaszkodás, és van saját út. Engedem, hogy járjon a saját útján. A kamaszodó gyermek esetében alapszabály a legfőbb értékek megtartása, melyekből nem engedünk. Tisztázni kell, miből engedünk. Ilyen például a stílus. Nem vita tárgya ugyanakkor a vasárnapi liturgia, a munka megbecsülése. Ha megvan a kötelesség, akkor jön minden más. Fontosak a jó barátságok, a szexuális tisztaság. Ezek a határok. De tudni kell engedni például az életstílusában, ízlésében; mi sem vagyunk teljesen olyanok, mint a szüleink.

– Hogyan alakítható ki, hogy ezt el is tudja fogadni a gyerek?

– Ez hosszú munka. Azt láttuk, hogy a világháború után a tekintély fogalmát tudatosan és nem tudatosan lejáratták. Átestünk a ló túlsó oldalára. A gyerek tizenhat évesen lesöpri mindazt, amit mi képviselünk, mondván, ő ezt másként gondolja. Az egyént mesterségesen annyira megerősítettük, annyira elszakítottuk a mesterektől, a tradícióktól, az egyháztól, a tekintélyektől, hogy ott áll egyedül. Ennek az lett az ára, hogy magára maradt. A pszichológusok nem győzik hangsúlyozni, hogy a lelkileg fejlődő fiatalnak támpontok kellenek, mint a futónövénynek a karó. Ha ezeket a támpontokat elvesszük a gyerektől, mert mi liberálisan nevelünk, ha szabadon engedjük a gyereket a liberalizmus nevében, akkor ő issza meg a levét, szorongó lesz. Nem tudja, hogy pontosan mik az igazodási értékek. Ő maga akarja a saját életét alakítani, de elvárja, hogy a határokat, a támpontokat adjuk meg neki. A fejlődő léleknek nagyon fontos, hogy adjunk támpontokat. Amikor elkezdődik a szülőkről való leválás, akkorra ezeket ki kell alakítani. A kamasznak az a dolga, hogy leváljon a szülőkről, kezdje el járni a saját útját. Azt kell mindkét fél fejében rendbe tenni, hogy a gyereknek nem mindenestől kell a szülőkről leválni. Vannak értékek, amik közösek maradnak mindig.

– Mi a leválás során a legfontosabb?

– Tudni együtt dönteni. Nekem nagy öröm, amikor látom, bízhatok a tizenöt éves lányom döntéseiben. Egy idő múlva mi, szülők tanácsadók vagyunk. A szülőségben valahol ez a legnehezebb. Élete legnagyobb döntéseit maga az érintett hozza meg. Ezek a hit, a pályaválasztás, a párválasztás kérdései. A szülő egy határig segít, terelget, de meg kell állnia. Pici kortól nevelni kell a döntés képességére, hagyni kell dönteni a gyerekeket. Az, hogy a legjobbat akarjuk helyette, nem jó neki, mert akkor életképtelen gyerekeket nevelünk. Már az első nagyobb döntéseknél – például iskolaválasztás, sportág, szakkörök választása – együtt próbáljunk dönteni. „Te mit akarsz? Én segítek, de te döntsd el!” Ezek az élet részterületei, mindig azt kell nézni, hogy az életvezetés egészében hol helyezkednek el. Mindezen túl hisszük, hogy nem önerőből kell jól nevelni, hanem ebben mindig együttműködünk Istennel. A Seregek Ura mindig is harcolt népével, népéért, ma is harcol velünk, értünk a jobb gyereknevelésért.

Fotó: Lambert Attila

Trauttwein Éva/Magyar Kurír