A médiatörvény értelmében 2014-ben újra kellett pályázni a Mária Rádió akkori, 94.2-es frekvenciájára, amelyet 2015 nyarán bírósági döntéssel a Médiatanács másnak adott. Így 2015 augusztusától Budapesten csak egy ideiglenes frekvencián volt fogható a Mária Rádió. 2015 őszen írták ki a pályázatot a 88.8-as frekvenciára, amelyen június 28-án szólal meg először a Mária Rádió budapesti adása.
A Mária Rádió tíz éve szólalt meg először Magyarországon. A világon közel hetven adó sugároz ezen a néven, a Mária Rádió Világcsaládja lelkek megmentéséért jött létre, hogy a katolikus hitet eljuttathassa az embereknek. A Mária Rádió az erkölcs megerősítését, az együttműködés és a szolidaritás kultúráját erősíti a kereszténység világszemléletének tanúságtevő bemutatásával. A rádiót mindenhol – így hazánkban is – önkéntesek működtetik, és a hallgatók önkéntes adományai adják működése anyagi bázisát.
A Mária Rádió az imádság rádiója is, hiszen mindennap közvetít szentmisét, a rádió önkéntesei élő adásban imádkoznak napi rendszerességgel rózsafüzért, zsolozsmát. A Mária Rádió műsoraival a társadalom minden rétegét szolgálja, családoknak, idős embereknek, egyedülállóknak, betegeknek, fiataloknak, valamint fogyatékkal élőknek és szenvedélybetegeknek szóló műsorok egyaránt megtalálhatók kínálatában. A Mária Rádiónak jelenleg egy budapesti és hét vidéki stúdiója működik.
Forrás: Fülöp Ákos
Fotó: Mária Rádió
Magyar Kurír