Isten az életet akarja, a gonosz célja elvenni azt – Az élet napja a Párbeszéd Házában

A megjelenteket Sajgó Szabolcs, a Párbeszéd Háza igazgatója köszöntötte, majd a délelőtt folyamán két előadást hallgathattak meg a jelenlevők, Palojtay Mártáét és a lengyel Wiesława Kowalskáét.

Palojtay Márta huszonhárom éve költözött Budapestről Kárpátaljára. Tíz évvel ezelőtt munkatársaival együtt a semmiből elindította a szervezett életvédelmet Kárpátalján, ami felöleli a megelőzést, a kríziskezelést és az abortusz utáni gyógyulást is. Kárpátalján, ahogy az egész volt Szovjetunióban, a nők 90 százaléka esett át abortuszon, sokszor többön is. Akkoriban ez volt a bevett „családtervezési” eljárás. A nőknek azt mondták: ez csak egy sejtcsomó, még nem ember. Palojtay Mártáék plakátkampányt indítottak – ami 1,7 millió embert szólított meg –, és ennek hatására 50 százalékkal lecsökkent az abortuszok száma. Nem csak a nőket, a férfiakat is megszólították. Ez a súlyos probléma Magyarországot is érinti, 1956 óta az abortuszok nagy száma miatt 7 millió gyermek nem született meg.

Az előadó kiemelten beszélt arról, hogy az abortuszon átesett nőknek óriási lelkipásztori segítségre van szükségük. Ez teljesen más bűn, mint a többi. A magzatukat elvető nők nem hiszik el, hogy ezt az Úristen megbocsátja nekik. Tömegesen vannak köztük olyanok, akik soha vagy évtizedekig nem merik ezt a bűnt meggyónni. Előfordul az is, hogy azt mondják: elhiszem, hogy a Jóisten megbocsát, de magamnak soha nem tudok megbocsátani. Szabad, befogadó terekre lenne szükségük, ahol előjönnek a fájdalmak. Palojtay Márta példaként hozta fel azt, ahogyan Jézus viselkedett a házasságtörő asszonnyal, ez a hozzáállás teszi lehetővé, hogy begyógyuljon a bűn okozta seb. Sok nő elfojtja az abortusz okozta fájdalmát, s ennek következménye lehet a depresszió, az alkoholizmus vagy az az állapot, amikor minden lefagy a nő lelkében, nem tud örülni, nevetni, rossz embernek, anyának tartja magát. Szinte képtelen a saját gyermekére nézni, mert mindig eszébe jut az abortusz.

A tapasztalatok szerint a házasságok 80 százaléka megromlik az abortusz után, de a gyermekekre is károsan hat, mert elgondolkoznak azon, hogy talán annak köszönhetik a létüket, hogy jó időben születtek, ha problémás időszakban fogantak volna, ők sem élnének. A gyógyulások érdekében végzett lelkigyakorlatok fontos része tudatosítani az anyában, hogy elvetett gyermeke nem haragszik rá. A nők legkínzóbb kérdése, hol van a gyermekük lelke. Az Evangelium vitae kezdetű enciklikájában II. János Pál pápa azt írta, hogy az abortuszon átesett anyák bocsánatot kérhetnek gyermeküktől, akik már az Úrban vannak, ott pedig, az Úr fényében nincsen már harag, neheztelés. Ők már a szentekhez hasonlók, közbenjárók lehetnek.

Kitért az előadó arra is, hogy kutatások bizonyítják: 600 százalékkal magasabb az öngyilkosok aránya azoknál, akik elvetették a magzatukat. Akik viszont kezdetben nem akarták, de végül mégis megszülték a gyermeket, 55 százalékban kiegyensúlyozottabbak azoknál, akik az abortusz mellett döntöttek. Palojtay Márta egyértelműen fogalmazott: Isten az életet akarja, ezzel szemben a gonosz célja elvenni azt; legyőzéséhez elmélyült imádságra van szükség, ezért a kárpátaljai életvédők kezdettől fogva hetente tartanak szentségimádást, és folyamatosan kapják a kegyelmet. Leszögezte: társadalmi szinten kell föltenni a kérdést: ha a védett madártojás ellopása több millió forintos büntetéssel jár, hogy van az, hogy az emberi magzat elpusztítása természetes? Az abortusz hívei állandóan a nők szabad döntésére hivatkoznak, de az esetek nagy részében erről szó sincs, mert az áldott állapotban lévő nők komoly nyomás alatt állnak környezetük részéről, hogy vetessék el magzatukat.

Palojtay Márta a rabszolgaság intézményéhez hasonlította a mostani helyzetet: volt idő, amikor normálisnak tekintették, hogy a társadalom bizonyos csoportjait a bőrük színe, az állapotuk alapján nem tekintették embernek. De voltak, akik nem fogadták el ezt az ideológiát, és küzdöttek ellene, és ma elborzadva tekintünk arra az időre, amikor egy másik embert egyszerűen tárgyként kezeltek a „tulajdonosaik”. „Hiszem, hogy eljön az idő, amikor ugyanígy néznek majd vissza arra a korra, amikor bizonyos embereket a koruk (magzati) és tartózkodási helyük (anyaméhbeli) alapján lehet negatívan megkülönböztetni, tulajdonként kezelni. De most is kell, hogy legyenek emberek, akik vállalják a képviseletét, akik a hangjuk lesznek azoknak, akiknek nincs hangjuk: akár azért, mert pici magzatok, akár azért, mert olyan nők és férfiak, akik nem tudnak, nem mernek beszélni a szenvedésükről” – mondta előadása végén Palojtay Márta.

Wiesława Kowalska Szabadulás az abortusz utáni bűntudat terhétől című könyve kiadónknál jelent meg tavaly. Előadását lengyelül mondta el, szavait Schaffler Ágnes fordította magyarra. Kowalska asszony elmondta: eredetileg pedagógus, négy gyermeke van, hat unokája és egy nagyszerű férje. Előadásában csaknem négy évtizedes életvédelmi tapasztalatairól beszélt. Több ezer találkozót vezetett eddig szerte a világon, melyeket sok kegyelem és csoda kísért, hogy Isten ezek által kivezessen a bűnből a szabadságba. Kiemelten fókuszált a férfiak szenvedésére: bennük rendszerint csak az abortusz megtörténte után, évekkel később tudatosul, hogy milyen szenvedést okoztak a feleségüknek, családjuknak, és ilyenkor úgy érzik magukat, mintha valamelyik testrészüket amputálták volna. Feldolgozatlan bűntudatuk miatt sokszor lesznek alkoholisták, depressziósok, szerencsejátékosok, vagy munkába menekülnek.

Wiesława Kowalska felidézte, hogy hazájában, Lengyelországban a szocializmus évtizedei alatt évente 1 millió abortuszt végeztek. Hasonló volt a helyzet más volt szocialista országokban is, így Ukrajnában és Belaruszban, voltak családok, melyekben tizenhét-húsz abortusz történt. Jellemző volt ezekben a családokban az alkoholizmus, az öngyilkosság, a megszületett gyerekekkel való rossz kapcsolat. Kowalska asszony visszaemlékezett az 1996-os esztendőre, amikor a grodnói (hrodnai) székesegyház papjai nem tudták feloldozni az abortuszt elkövető anyákat, mert nem fogadták el, hogy amit tettek, az bűn. Ekkor Wiesława Kowalska a lelki adoptálás imáját mondva járta Grodno utcáit, kérve a Szűzanya közbenjárását, és estére 5 ezer nő jött el a székesegyházba. Elmondta nekik, hogy az abortuszon már nem tudnak segíteni, de a lelki adoptálással megmenthetnek egy életet – ha kilenc hónapig imádkoznak érte. A Jóisten nagyon szereti őket, szeretné, ha elhinnék, hogy megbocsát nekik, helyezzék bűnüket, fájdalmukat Jézus keresztjére. Új életet ad számukra, vigyék el Krisztus szeretetét másokhoz. Kowalska asszony letérdelt az Oltáriszentség előtt, az 5 ezer asszony is térdre borult, sírtak, zokogtak, nevettek, ujjongtak, kegyelmi állapot volt, megmutatkozott Isten határtalan irgalma.

Az előadó arra is figyelmeztetett, hogy az a nő, aki abortuszt hajt végre, a halál lelkét viszi be a családjába. Utalt a híres vatikáni ördögűzőre, a néhány éve elhunyt Gabriel Amorth atyára, akinek felszólítására – „Jézus nevében mondd meg, ki vagy!” – a sátán azt válaszolta: „A gonosz lélek vagyok, aki a halált hirdetem, és ti is segítetek engem az abortusszal, örülök, mert jogilag lehetővé tettétek ezt, bravó!”

Kowalska asszony egyértelműen leszögezte: mivel magunkban gyengék vagyunk, egyedül Jézus tud bennünket a halál lelkétől megszabadítani. Őhozzá pedig leghatékonyabb közbenjárónk földi édesanyja, Szűz Mária. Ő vezet keresztül minket a kereszten. Vannak reménytelennek látszó helyzetek, de a Jóisten megadja az erőt a szenvedések elviseléséhez, segítő emberek és a gyógyítás segítségével. Az abortusz utáni gyógyulás nemzetközi apostola elhozta Budapestre a Guadalupei Szűz Mária, az életvédők patrónája köpenyének másolatát, amelyről külön előadást is tartott, kiemelve a Szűzanya közbenjárásához kötődő sok csodás eseményt.

Délután életvédő kerekasztal-beszélgetésre került sor a CitizenGo, az Emberi Méltóság Központ, a Fiatalok az Élet Szolgálatában (FÉSZ), a József Szövetség és a Jövője Van Mozgalom képviselőinek részvételével. Keresztes Ilona, a Kossuth Rádió Vendég a háznál című műsorának szerkesztője, a FÉSZ alapítója szerint sokszor óvatosak vagyunk a legalapvetőbb igazságok kimondásában, miközben Nyugaton hajmeresztő dolgokat mondanak ki. Föltette a kérdést: miért nem merjük világosan megmondani, hogy mi a jó, mi a rossz, ez az élet, az a halál? Ezt meg kell tennünk, a bűnt néven kell neveznünk, de szeretettel, ítélkezés nélkül. Ne féljünk, az élet irányába kell mennünk, abból csak jó jöhet ki. Egyértelműen ki kell mondanunk azt is: a fogantatás pillanatában már ember jött létre, és hogy lesz-e születésnapja, rajtunk múlik.

Surányi-Vadas Tímea, a Van Jövője Mozgalom koordinátora úgy fogalmazott, hogy ma a harc a leggyengébbekért zajlik, a legnagyobb veszélynek az anya méhében lévő magzat van kitéve, pont ott, ahol a legnagyobb biztonságban, védettségben kellene lennie. A halált hozó sátán működése jól érzékelhető a családok szétesésében. Az, hogy mennyire megváltozott a magzathoz való viszony, lemérhető a névváltozásokon is: először volt az áldott állapot, aztán a várandósság, az állapotos, a terhes, ma pedig már: fogamzásgátlási hiba. A csángóknál van egy szép kifejezés: van jövője, ebből származik a mozgalom neve is. Surányi-Vadas Tímea felhívta a figyelmet: a II. világháborúban összesen 40 millió volt az áldozatok száma. Ennek ismeretében rémisztő, hogy 56 millió abortuszt végeznek évente világszerte (WHO, 2010–2014 közötti vizsgált időszak évekre lebontva).

A konferencia záróakkordjaként Sajgó Szabolcs jezsuita és Puskás Attila pálos mutatott be koncelebrált szentmisét, amelyen a jelenlévők a Guadalupei Szűz Mária palástja alatt Jézus édesanyjának oltalmába ajánlották magukat, és a közbenjárását kérték.

Fotó: Hojdák Kristóf/Párbeszéd Háza, Pixabay

Bodnár Dániel/Magyar Kurír