„Isten szeretete ingyenes” – interjú Béri Renátó kármelita szerzetessel

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

– Véleménye szerint hogyan fogalmazható meg, hogy mi az isteni irgalmasság? És miként viszonyul az emberihez?

– Isten irgalmának meghatározását szeretem olyan szavakba „átönteni”, amelyek közelebb tudják hozni ezt a fogalmat. Röviden ingyenes szeretetnek nevezném. Ebben szinte minden benne van. Az irgalmasság köznyelvileg egy terhelt szó. A köznyelvben kinek mondjuk azt, hogy „légy irgalmas hozzám”? Annak, aki agyon akar ütni bennünket, és könyörgünk neki, hogy ne tegye, mert mi jó emberek vagyunk, és megpróbáljuk rávenni, hogy ne büntessen. Isten irgalma biztosan nem ilyen, noha sok keresztény ezt érti alatta. Pedig ez az irgalom karikatúrája. Ha ez így lenne, akkor egy kegyetlen és szeretet nélküli Isten képe bontakozna ki előttünk. Az irgalmasság az ingyenes szeretet: semmit sem kell tennem azért, hogy Isten szeressen. Szeret, mert a gyermeke vagyok. Szeret, mert vagyok, a tetteimtől függetlenül. A tetteimre mondhatja azt, hogy jók vagy rosszak, de a személyemet soha nem ítéli el. Szeretetét nem kell kérni, csupán elfogadni. Mindenekelőtt ezt jelenti Isten irgalma. És ha mi valami hasonló szeretettel akarjuk szeretni az embertársainkat – ami természetesen hosszú, állandó tisztulást igénylő emberi út –, akkor mindenképpen ebből kell kiindulnunk. Csak aki megtapasztalta ezt az ingyenes szeretetet, az lesz képes helyesen szeretni másokat.

– Úgy tűnik tehát, hogy van egyfajta tisztulás, ami a szabadulás útja is. Ez mintha az elengedése lenne mindannak, amit korábban gondoltunk és feltételeztünk.

– Igen. Mindenekelőtt attól a negatív istenképtől kell megszabadulnunk, amely az irgalmat mint be nem teljesített büntetést láttatja velünk. Az első szabadulás, amelyen át kell mennünk, annak a belátásához vezet, hogy milyen tulajdonságai vannak Istennek, és mit jelent az irgalma. Az irgalom azt jelenti, hogy szeret, mert a gyermeke vagyok. Az irgalmasságot csak akkor élhetjük meg úgy, hogy valódi gyümölcsöket hozhasson az életünkben, ha le tudjuk vetkőzni azt az istenképet, amely szerint teljesítenem kell ahhoz, hogy Isten szeressen.

– Keresztes Szent János is egy ilyen utat igyekszik megmutatni nekünk, hogy megszabaduljunk a kliséinktől, mindazoktól a megrögzöttségektől, amelyeket a társadalom vagy a kultúra nevelt belénk. Mit fontos még tudnunk róla?

– Nem népszerű szent. Már annak is örülhetünk, ha a katolikus hívő nem téveszti össze Keresztelő Szent Jánossal. 16. századi spanyol kármelita szerzetes és pap volt, a kármelita rend társalapítója „anyánk”, Avilai Szent Teréz mellett. Ők ketten a karizma, a lelkiség letéteményesei. Nem véletlenül nevezzük őket „szent szüleinknek”. Lelkiségünkben így az apai és az anyai, a férfi és a női oldal is jelen van.

Fontos, hogy János egyháztanító is. A sok ezer szent közül mindössze harminchat egyháztanító, és olyan „gigászok” vannak köztük, mint Szent Ágoston, Szent Ambrus vagy Aquinói Szent Tamás.  A 20. század eleje óta közéjük tartozik Keresztes Szent János is. Az egyház ugyanis ekkor ünnepélyesen deklarálta, hogy írásai kortól, kultúrától függetlenül minden egyes jóakaratú emberhez szólnak. Ám azt hozzá kell tennünk, hogy csak akkor, ha van hozzá egy jó értelmezési kulcsunk. Mert „csak úgy” olvasni akár „spirituális öngyilkosság” is lehet. Ha viszont bevezetést, „szemüveget” kapunk hozzá, akkor a tanítása szárnyakat adhat a lelki életünknek.

– Hogyan képes erre az irgalmasság szempontjából?

– Az irgalmas Istent régi istenképünk elengedése révén ismerhetjük meg (már ha valakinek az irgalmas Isten egy haragját visszatartó Istent jelent). Keresztes Szent János éppen a régi istenképekből szeretne kivezetni bennünket. Ő nem az istenkép kifejezést használja, hanem a lelki élet szakaszairól, az átmenetekről ír: a kilépésről a gyerekcipőből, az Istennel való régi kapcsolattartási módból, és az átlépésről valami újba. A fejlődésünket akarja segíteni. Nem elég, hogy megtértünk, hiszen az „csupán” az Istennel való közös életünk első napja. Utána következik még egy egész élet, amelyet vele együtt kell leélni, és az már nem ugyanolyan, mint a megtérés idején. Az Istenhez fűződő kapcsolatunk fejlődik, alakul; kihívások, krízisek, nehézségek vannak benne. Nem lehet visszatérni a startvonalhoz, a megtérés pillanatához, hanem menni kell előre, elsajátítva a helyes hozzáállást. Keresztes Szent János ehhez segít hozzá.

Ha én a valódi irgalmas Istent szeretném megismerni, akkor sok olyan átmeneti szakaszon keresztül kell mennem, amelyben elengedem azokat a negatív istenképeket, amelyek nem az irgalomról szólnak, hanem például az Istennel való gazdasági kapcsolatról, a megfelelési kényszerről. Ezekből kell kilépni, és hagyni, hogy az Isten megtisztítson – Keresztes Szent János ehhez is megadja a módot, hogy ezt hogyan hagyjam.

Ő nem ír a karitatív irgalomról, amely az egyházban sajnálatos módon túlsúlyba került. E felfogás szerint irgalom az, hogy valakinek valami jót teszek. Pedig ez valójában gyümölcs. Következménye annak, hogy megtapasztaltam az irgalmas Istent. El ne feledjük: a helyes gyakorlat a helyes elméletből fakad. Nem biztos, hogy amit az embertársam iránti irgalomnak gondolok, az valóban az, ha nincs meg az elméletről alkotott helyes elképzelésem. Keresztes Szent János talán azért nem beszél annyit a gyakorlatról, mert úgy gondolja, hogy először a fejünkben és a lelkünkben kell rendben lenniük a dolgoknak.

– Talán hajlamosak vagyunk elmozdulni afelé, hogy az irgalmasságot praktikus oldalról közelítsük meg.

– Igen, ez az a hozzáállás, hogy „letudtam” az irgalmat: odaadtam az ételt, bedobtam a pénzt a perselybe... Sajnos él bennünk egy olyan sztereotip kép, amely szerint az irgalom a szüntelen adásból áll. De vigyázzunk: a jót jól kell cselekedni! Ezért kell visszamenni a gyakorlat előtt az elmélethez. Tisztázni, hogy mi a valódi szeretet, a valódi irgalom. Nehogy felszínes, naiv képünk legyen ezekről.

– Ez bátorságot is követel az irgalmat gyakorló személytől.

– Igen, fennáll a veszélye annak, hogy az irgalmasság és az irgalmasság testi cselekedetei a hétköznapjainkban kimerülnek a mennyiségileg mérhető tettekben, és ezáltal lelkiismeretünk elaltatásának eszközeivé válnak. Sokkal fontosabb lenne szembenéznünk azzal, hogy milyen az istenképünk, mit feltételezünk Istenről. Hagyjuk-e például, hogy „bevigyen egy kis Keresztes Szent János-i éjszakába”, és megtisztítson?

Ez jóval nehezebb dolog, mint az, hogy egy szeretetgesztust végrehajtok. Ez is fontos természetesen, de nem szabad, hogy a lelkiismeretünk elaltatásává váljon! Ha az Istennel való kapcsolatunk ennyiben kimerül, akkor feltehetjük a kérdést, hogy „miért is végeztük az irgalmasság cselekedetét?” Azért, mert megnyugtattam a lelkiismeretem, azért, mert kötelező, mert valamilyen katolikus sztereotípia motivál…?

– Az éjszaka Keresztes Szent János műveinek meghatározó motívuma. Ez az éjszaka az, amely megtisztítja a lelket, és éppen ezért félelmetesnek is tűnhet, ugyanakkor ez az éjszaka annak a lehetőségévé is válik, hogy megszülessen egy őszintébb kapcsolat, vagy ahogyan Keresztes Szent János fogalmaz, az Istennel való egyesülés. Ahogyan a Kármelhegy útjában írja: „Ó, éj egyesítettél / Vőlegényt kedvesével, / s lányt egyformává téve Vőlegénnyel!”

– Az éjszaka az emberi élet természetes része. És minden őszinte szeretetkapcsolat természetes része a fejlődés fájdalma is. Akár az Istenhez fűződő kapcsolatról, akár az emberek közötti kapcsolatról beszélünk. Amikor két személy szeretete valódi és őszinte, elkerülhetetlen, hogy krízisek és átmeneti időszakok is előforduljanak. Például azért, mert a másik szeretete vagy „mássága” tükröt tart számomra – és meglátom benne, hogy milyenek a fogyatkozásaim, miben kell változnom. Ez sohasem kellemes folyamat. Keresztes Szent János arra tanít, hogy ne meneküljünk el, hanem vállaljuk az átmeneti időszakot.

Az Istennel való kapcsolatban szintén felszínre bukkannak mindazok a sebek, amelyek meglátása fájdalmas lehet. De ha benne maradok ebben a krízisben, akkor az a fejlődés fájdalma lesz. János nem megszabadítani akar a fájdalomtól, hanem a helyes hozzáálláshoz próbál hozzásegíteni. Hogy ne váljak el Istentől akkor sem, ha a vele való kapcsolat emocionálisan már nem olyan „bizsergető”, mint a megtérésemkor. Ne keressünk egy „fiatalabb, szebb Istent”, akiről azt hisszük, hogy majd kielégíti a vágyainkat! Maradjunk benne a kapcsolatban akkor is, ha éppen nehéz. Isten a vele való új kommunikációra tanítja meg a lelket. 

Az éjszaka János műveiben ezt az átmeneti állapotot, ezt a fejlődési folyamatot szimbolizálja. Bármennyire ijesztően hangzik is, az éjszaka reményteljes szó. Mert az éjszaka múlik, nem tud örökké éjszaka maradni. A természetéhez tartozik, hogy átmeneti; egyszer nappal lesz belőle. Nagypénteket mindig húsvét követi. Ezért arra kell tekintenünk, ami majd az éjszaka után következik; arra, akivé az éjszaka átalakító folyamata révén válunk. Sokszor félünk ettől, ezért nem engedjük, hogy az „éjszaka” kifejtse a hatását. De aki vállalja, hogy Isten az ismeretlenbe, a perifériára vigye, az meg fogja tapasztalni azt az átalakulást, újdonságot, szabadságot, amelyet ez az „éjszaka” ad.

– Mondhatjuk azt, hogy Keresztes Szent János megtanít bennünket arra, hogy szeressük az éjszakát? Mintha fölvillantaná az éjszaka szépségeit, amelyben hallhatóvá vállnak a madárhangok, érezhetővé az illatok, és láthatóvá a színek, a csillagok…? És mintha éppen arra tanítana bennünket, hogy megtanuljuk elviselni az éjszaka fájdalmát, megtanuljuk magunkhoz ölelni. Nem ebben állhat a misztika lényege?

– Biztos, hogy megszeretteti, de mintegy a posteriori, azaz utólagos módon. A Kármel hegyére vezető út című versében becézgeti az éjszakát, tehát nem azt mondja, hogy szörnyű dolog. A két szerelmes egyesülése (ebben az esetben Isten és a lélek) az éjben történik, az éj leple alatt, amikor senki sem látja őket. Van ebben egyfajta romantika. A legmélyebb éjszakában valósulhat meg az Istennel való egyesülés, még akkor is, ha ez nem egy érezhető, emocionális dolog, ott és akkor. De az éjszaka azért mégiscsak azért éjszaka, mivel szörnyű kilátástalan tud lenni. Az éjfél órája ilyen pillanat, amikor talán nem tudom magamhoz ölelni az ebből fakadó szenvedést. Ahogyan a hajnalban visszapillantunk az elmúlóban lévő sötétségre, mondhatjuk azt, hogy „Ó éj, egyesítettél Vőlegényt kedvesével!” Ha Keresztes Szent Jánostól megtanuljuk a helyes hozzáállást, akkor talán a legmélyebb éjszakában is felfedezhetjük az égen ragyogó parányi csillagot.

– Mi a kapcsolat irgalmasság és igazságosság között? Hogyan jelenik meg ez Keresztes Szent János tanításában?

– Mint kiemelt téma nem jelenik meg nála, ő másra fókuszál. De ha már itt tartunk, fontos tisztázni, hogy az igazságosság és az irgalmasság nem két egymással szemben álló fogalom. Sokan így értelmezik, és emögött ez a torz istenkép húzódik meg: „Isten irgalma csak ideig-óráig tart, majd utána következik az igazságosság.” Az irgalmasság legdrámaibb példája a tékozló fiú története. Az éppen arról szól, hogy mit jelent az ingyenes szeretet. Abban a gesztusban, hogy az apa feltételek, számonkérés nélkül átöleli gyermekét, tetten érhető, hogy mit jelent Isten irgalma. Az idősebbik fiú felháborodása éppen azt fejezi ki, hogy „hol az igazság?”

Az igazságosság nem emberi módon jelenik meg az Istenben. Mert mi úgy gondoljuk, hogy azt kapjuk, ami jár, az igazságosság címszava alatt.

Isten a szeretet. Ez az ő „definíciója”. Az irgalmat és az igazságosságot is ezen belül kell megítélnünk. Az igazságosság szerintem azt jelenti, hogy Isten a tetteinket és a hozzáállásunkat ítéli el, a személyünktől azonban soha nem vonja meg a szeretetét. Az irgalom tehát azt jelenti, hogy szeretve vagyok. Az igazságosság pedig ezen belül azt, hogy Isten éppen az irántam való szeretetből értékelheti a tetteimet.

– Milyen kapcsolat áll fenn a hit és az irgalom között? II. János Pál pápa Keresztes Szent János műveiről írt nagydoktori értekezésében hangsúlyozta, hogy a hitnek közvetítő szerepe van az isteni és az emberi dimenzió között.

– Így van. Ez nagyon Keresztes Szent János-i tanítás. Nála a hit az egyetlen eszköz, amely a lelket, a személyt Istennel kapcsolatba hozza. A hit által azzal az Istennel kerülök kapcsolatba, aki van; az irgalmas Istennel, és nem a torz istenképemmel. A hitnek tisztulnia kell. Ehhez hozzátartozik, hogy szembesülök azzal: a hit nem lexikális tudást jelent az Istenről. Sokkal inkább az érzelmi világunkhoz kötődik; ahhoz, hogy mit tapasztaltunk meg Istennel kapcsolatban. A keresztények többségének nincs gondja azzal, hogy elfogadja, amit az egyház a Szentháromságról vagy a szentségekről tanít. Azonban gyakran nem tudunk mit kezdeni azzal a hitigazsággal, hogy Isten a szeretet. Mert ez már a kapcsolat kérdése. Ahogyan az idősebbik fiú számára a példabeszédben, úgy számunkra is botrány ez a hitigazság: „Hogyan lehetséges az, hogy Isten így szeret bennünket?” Az istenképünk azonban csak ezen alapulhat. A valódi Isten ilyen! Keresztes Szent János A Kármel hegyére vezető út című művében arra tanít, hogy vegyük kézbe a lelki életünket, dolgozzunk önmagunkon az Istennel való kapcsolatért – amit sajnos nem igazán szeretünk.

– Talán sokan éppen emiatt tartják Jánost komor és kemény szentnek, amikor így ír például A lélek sötét éjszakája című művében: „A lélekbe maródott vonzalmak rozsdájától csak akkor tisztulunk és szabadulunk meg, ha a lélek is megsemmisül és széthull.”

– Jánost nemcsak azok tartják komor szentnek, akik valóban kézbe vették a műveit. Sokan el sem jutnak idáig, ha meglátják a róla készült ábrázolásokat, amelyektől minden jó szándékú embernek elmegy az életkedve. Pedig az aszkézis, amellyel sokan azonosítják, életének csupán egy szelete.

János ennél sokkal normálisabb ember volt, aki alkalomadtán a kis Jézus szobrával a kezében táncolt karácsonykor. Szeretnék látni egy ilyen ábrázolást! Keresztes Szent Jánosnál az aszkézis, szövegeiben a „negar” kifejezés nem elsősorban az „elfojtás” értelmében szerepel. Ez egy teológiai szakszó, és ebben a kontextusban jelenti a megtagadást. Ez János összes művének a fényében azt jelenti, hogy „helyre tenni Krisztushoz képest”. Ez áldozattal jár, de alapvetően egy pozitív dologról van szó; arról, hogy az életemben legyen minden a maga helyén.

János az Istennel való szeretetkapcsolatra tanít bennünket, a boldogságra szeretne tanítani, de nem valamiféle naiv boldogságra – ez is munka, mint minden szeretetkapcsolat. Amikor János radikális nyelvezetet használ, akkor ebből a naivitásból szeretne kiszabadítani bennünket. Ez, ha komolyan vesszük, igénybe veszi az egész személyiségünket.

A pozitív üzenet tudatosítása mellett azt is fontos figyelembe vennünk, hogy minden szentnek megvan a maga nyelvezete, amelyet soha nem szabad szó szerint értelmezni. A szó szerinti értelmezés helyett a sorok között olvasva találhatjuk meg azt, hogy mit akar számunkra mondani. És nem azt, hogy semmisüljünk meg, hanem azt, hogy vállaljuk azokat a kríziseket, amelyek az Istennel való kapcsolatunkból fakadnak.

– Mi az, ami segíthet bennünket abban, hogy közelebb kerüljünk János világához?

– Például ellátogathatunk azokra a helyekre, ahol ő és Avilai Szent Teréz jártak. Mindenkinek ajánlom Avilát. Számunkra, kármeliták számára ez a bölcső. Ott született minden, ami fontos számunkra. Avilai Teréz „jelenléte” kézzel tapintható, hiszen szinte érintetlenül maradtak életének terei. Például a ház, ahol született, a katedrális, ahol megkeresztelték. Az óváros falain kívül ma is ott áll a Megtestesülés-kolostor, ahová tizenkilenc évesen belépett. Ami számomra a legkedvesebb, az Teréz első alapítása, a San José, azaz a Szent József-kolostor, amely a 16. századi kezdetek óta érintetlen. Nem volt feloszlatás, a nővérek az alapítás óta folyamatosan jelen vannak a falai között. Ott is minden Terézről beszél. Nem is beszélve a Keresztes Szent János-i helyekről. A Megtestesülés-monostor mellett áll például az a kis ház, ahol akkor élt, amikor Avilai Terézzel együttműködve a kolostor nővéreinek lelkivezetője volt.

– Keresztes Szent János mely művei állnak a legközelebb Önhöz?

– Először a versek fogtak meg, amelyek azonban elsőre értelmezhetetlenek. De nem is baj. Talán sokkal inkább élvezni kell őket, és nem szükséges minden egyes kép mögött értelmet is felfedezni. A versek után a kisebb művek, egymondatos szentenciák és kis összefoglaló gondolatsorok ragadtak magukkal. Például A szerelmes lélek imája, amely igazán közel áll hozzám. Innen indultam, majd szépen lassan az összes műve feltárult számomra. Most éppen A lélek sötét éjszakájával foglalkozom, és mindig az a legkedvesebb számomra, amiben éppen elmélyedek.

– Kit említene még a Kármel lelkiségéből, aki az irgalmasság szempontjából fontos lehet?

– A kármelita spiritualitásban Illés próféta is nagyon fontos szerepet tölt be, hiszen ő a Hóreb hegyén egy drámai jelenetsorban megtapasztalta az igaz és irgalmas Isten valódi jelenlétét. Jön a szélvész, a tűz, a földrengés – s egyikben sincs az Úr. Hol találta meg Illés az Urat? A bibliafordítások többsége „enyhe szellő suttogásáról” beszél, de ez – ahogyan erre Rómában egy kármelita biblikus professzor felhívta a figyelmet –, a héber alapján úgy fordítható, hogy a „hangzó csend”. Azaz nem egy süket csendről, nem egy vákuumszerű egyedüllétről van itt szó, hanem egy jelenléttel teli csendről. Ez az a belső csend, azaz Isten bennünk létének a békéje, amelyet magunkban hordozhatunk a legnagyobb hangzavarban, a nagyváros impulzusokkal teli forgatagában is.

– Hogyan tapasztalja meg Isten irgalmát a hétköznapokban?

– Nehéz ezt megfogalmazni, mert ez nagyon bensőséges dolog. Mégis, a legkülönfélébb módokon. Legtöbbször ennek tudata és az ezzel összefüggő béke révén. Gyakran gondolok arra, milyen jó, hogy Isten ilyen, és így szeret engem. És ez számtalanszor nyilvánul meg a többi emberen és életem eseményein keresztül is.

Fotó: Lambert Attila

Várkonyi Borbála/Magyar Kurír