Istenfüggőségben élni – Simon András Várpalotán

Ha függőségekről beszélünk, legtöbben a szenvedélybetegségekre gondolnak. Az alkohol-, a drog-, a nikotinfüggőség mellett azonban számos fel sem ismert hétköznapi függőség is fogva tartja az embereket. Gyakran rossz szokásaink börtönében élünk, nemritkán tárgyakhoz ragaszkodunk, kötődünk, szinte mániákusan. De istenfüggőségben élni valami mást jelent; talán a legnagyobb szabadságot jelenti az ember számára – fogalmazott az est bevezetőjében a városi KÉSZ és a helyi Kolping-család  nevében Zugor Jánosné, aki köszöntötte a meghívott vendéget.

Elöljáróban Simon András az adventi-karácsonyi családi előkészületről beszélt: a karácsony az évnek legmelegebb családi légkört árasztó ünnepe. Mélységes vágyakozást érzünk arra, hogy átéljük a bennünk élő szeretetet, s azt kinyilvánítsuk mások iránt, ugyanakkor vágyunk arra is, hogy ezt a szeretetet másoktól is megtapasztaljuk. Az előadó a karácsonyi előkészületek, bensőséges együttlétek nehézségeiről, fáradságairól szólva, az asszonyokra háruló sok gondoskodást, odaadást igénylő feladatokról beszélt, s arról, hogyan lehetséges stresszmentesen ünnepelni, a családi közösségben békében feloldódni, és magunknak is ajándékká válni a másik ember számára.

Tegyük fel a kérdést magunknak: Mit ünneplünk karácsonykor? Egy Kisded érkezését várjuk. Gondoljunk csak bele: micsoda ünnep egy baba érkezése, s milyen szeretettel készül rá mindenki, aki a családba tartozik… Kitisztítjuk, előkészítjük a baba helyét, szeretnénk, ha tiszta, fészekmeleg otthonba érkezhetne. Ugyanezt kell tennünk az Egyház nagy családjában is, ki kell tisztítanunk a lelkünket. Ha engednénk megszületni a békét a szívünkben, olyan békét tudnánk kisugározni magunkból, ami másokat is szeretetre vonzana – hangsúlyozta Simon András. A szép karácsonyhoz, a békés ünnephez a döntést elsősorban magunknak kell meghoznunk. Előrevetíthetjük, milyen feszült helyzetek várhatók az ünneplésben, s fel lehet készülni rá, hogy nem veszítjük el a nyugalmunkat, béketűrésünket, s arra is, hogyan reagálunk az esetleg előálló helyzetekre.

Az istenfüggőséget ajándéknak tekinti személyes életében – valotta a garfikusművész. Olyan, Istenre való ráutaltságnak, amit folyamatos kegyelmi állapotként él meg – tette hozzá. Felidézte fiatalkorát, amikor sok kisebbrendűségi érzéssel küszködve már-már azt gondolta, ő nem is szerethető. Egy szent pillanatban azonban megérezte Isten végtelen, irgalmas szeretetét, azt a szeretetet, amely hibái, kiegyensúlyozatlanságai ellenére is eltöltötte őt, s biztatta: Ne félj, mert az enyém vagy!

Simon András elmondta: azóta is megvan e szeretetkapcsolata Istennel, mert megértette, hogy a Mennyei Atya az idők végtelenjében akarta, hogy ő legyen, s felruházta mindenfajta képességgel, lehetőséggel, tulajdonsággal; ha Őt viszontszereti, s folyamatos kommunikációban él Vele, harmóniát tud teremteni magában bármilyen élethelyzetben.

Ezt az élményt az istenkapcsolatban bizonyára sokan átélték már – fogalmazott a művész. Ez a „függőség” tanította meg őt is, hogy a gyermekekkel is gyakorolnunk kell ezt a szeretetformát, amire Isten tanít minket: szeretlek olyannak, amilyen vagy, akkor is, ha szigorú vagyok hozzád és alakítani akarlak. Az a gyerek, aki átéli kisgyermekkorától ezt a biztonság-szeretetélményt, soha nem fog kikívánkozni a vétkes csábítások világába – emelte ki Simon András.

Az est végén felolvasott elmélkedő könyvecskéiből, s tilinkón egy rögtönzött népi dallamot játszott búcsúzóul.

Toldi Éva/Magyar Kurír