Istennek szentelt élet a harmadik évezredben

Dobner nővér megállapítja: ez az év ajándék lesz számukra, ugyanakkor már most számos kérdést vet fel nemcsak a megszentelt életet választók számára, hanem mindenkinek. Ha az ember önmagába begubózva élne, akkor élete nem az Istennek és a testvéreknek ajándékozott élet lenne – figyelmeztet. Ferenc pápa bejelentése olyan, mint egy kanóc, amely időben és térben végighúzódik az Istennek szentelt személyek életén, hogy Krisztus fényével világítsa meg azt. A kármelita szerzetesnő Ferenc pápa egyes mondatai köré fűzte gondolatait.

„Olyan férfiak és nők, akik felébreszthetik a világot.”
Felébreszteni evangéliumi értelemben azt jelenti: felrázni a lelkiismeretet a felhalmozás, a karrier utáni hajsza elnehezedett, fáradt világából, a múlékony pillanatok álmából, amely vakká tesz mások szükségletei iránt. „Ez a fajta ébredés nem tagadja a történelmi valóságot, sem a jólétet, de nem a saját jólétünkhöz, saját kényelmünkhöz kötődik. Ha az ember szeme kinyílik, érzékenyen tekint minden szükségre, minden csendes segítségkérésre, arra a néma kiáltásra, amely kirobban vagy összetöri azt az embert, akit megfosztottak legelemibb méltóságától is: mert éhes, miközben mi mértéktelenül pazarlunk; mert kiszolgáltatott, mert nincs munkája, és ez depresszióba süllyeszti, vagy pedig mert kényszerűen alá van vetve olyasvalaki túlfűtött vágyának, akit szinte már embernek sem lehet nevezni, mert visszaél kiskorúakkal és védtelen nőkkel, s még amiatt is szégyelljük magunkat, hogy ő is ember, vagy akár honfitárs.”

„Az Istennek szentelt élet prófécia.”
Isten Igéjének hirdetése, tanúságtétel a Fiúval való találkozásról, aki emberi alakot öltött, és akiből egy másfajta mentalitás fakad: olyan, amely szereti a jelent és felismeri benne az irgalmas Isten és mindazon emberek működését, akik engedték, hogy átjárja őket az Úr fénye ezen a zarándokúton, amelyen járva Isten Arca felé tartunk, miközben dicsőítjük őt a teremtésért, és kérjük tőle az igazságosság ajándékát, amely egyedül képes békét hozni minden ember számára.
 
„Isten azt kéri tőlünk, hogy lépjünk ki a fészkünkből.”
Nagyon nagy a veszély, hogy az üzenettel magunkba fordulunk. Ettől csak az ment meg, ha folyamatosan kilépünk önmagunkból, elfeledjük önmagunkat, és elindulunk a találkozások felé: minden ember, minden helyzet a Krisztussal való találkozás helye.

„Isten azt kéri tőlünk, hogy induljunk el a világ határai felé…”
Nem mi választunk. Mi csak felismerjük, hogy Isten küld minket. Lehetetlenné teszi, hogy megrekedjünk abban az álomszerű állapotban, amelyből fel kell ébreszteni a világot. Mindenkinek máshol van a határ. A kármeliták 2015-ben Avilai Szent Teréz születésének évfordulóját ünneplik majd; bár számukra a határ saját cellájuk fala, ez mégis az egész világot betöltő, egyetemes jelenlétté válhat. A szalézi család számára ez az év Don Bosco születésének kétszáz éves évfordulója, számukra a határ ott van minden olyan helyen, ahol sürgető szükség van a segítségre, a megváltó Isten hirdetésére, mindenkinek saját karizmája szerint.

„… kerülve a kísértést, hogy azokat magunkhoz idomítsuk.”
A határ formál minket, nem mi szűkítünk le mindent saját mértékünkre. A magasságos Istennel színről színre megélt élet forog kockán, amelynek legnagyobb próbája végtelenül egyszerű, egyetlen kérdésben sűrűsödik össze: hol van a testvéred?

„Ha magunkévá tesszük ezeket az útmutatásokat, akkor megerősödik bennünk a remény, és elérhetjük, hogy nem kényelmes, hamis álomba ringató vánkosok közt alszunk, hanem arra tesszük fel életünket, hogy a lehető legkonkrétabb módon kövessük az Urat” – zárja elmélkedését Ferenc pápa gondolatairól Cristiana Dobner kármelita nővér.

Magyar Kurír
(tzs)