Itt van! Most is!

Egy ősi legenda szerint a sátán három legképzettebb ördöge a földre indult, hogy ártsanak az emberiségnek. Mielőtt útnak eredtek, ismét megvitatták a sátánnal terveiket, hogy hogyan és mit is tesznek majd az emberekkel, hogyan kísértik meg őket. Az első főördög azt mondta, hogy ő majd minden erejével, minden világi hatalmat és rendszert felhasználva azon lesz, hogy ne higgyenek az Istenben, és így szerezze meg a lelkeket. A sátán örült a tervnek, megdicsérte ördögét, de hozzátette: „Ez így még nem lesz elég – a legtöbb ember lelke mélyén mindig megmarad a hit szikrája, ami könnyen lángra lobbanhat.” A második ördög is előállt tervével: ő majd elhiteti az emberekkel, hogy nincs pokol és nincs semmiféle büntetés, nem kell tartaniuk a tetteik következményeitől, és így majd sokakat megnyerhet. A sátán nagyszerűnek tartotta az elképzelést, de megjegyezte, az okos emberek mind tudják, hogy van pokol, és a legtöbben hamar rá fognak jönni, hogy minden bűnben már benne van a büntetés. A harmadik gonosz szellem közbevágott: neki egészen sötét terve van, ami ugyanakkor fölöttébb egyszerű. Azt mondta, megtesz mindent, hogy az emberek halogassák tennivalóikat, hogy ne higgyék azt, van bármi is, amit azonnal meg kell tenniük. „Munkára fel! – mondta a sátán. – Te fogod a legtöbb lelket a kárhozatba vinni!”

Az evangéliumban Jézus felhívja a figyelmünket arra a veszélyre, hogy a mindennapi dolgokban elmerülve nem törődünk az Emberfia eljövetelével. Halogatjuk a vele való találkozásunkat, elnapoljuk legfontosabb feladatunkat, a megtérést. Az éberség: Krisztus várása, a végső számadás tudata és ezáltal megtérésünk sürgetése ment meg bennünket, megteremtve életünk kívánt minőségét. Jézus második eljövetelének időpontját nem ismerjük, ezért éberen kell várnunk, és éppen ez az éberség teremti meg az eljövetelre nyitott lelkiséget bennünk.

Egy embernek egyszer látomása volt, megnyílt az ég, és a felhők fölött szózat hallatszott, Isten hangja: „Eljövök hozzád.” Emberünk nagyon megrémült, és mindenféle mentséget keresett, hogy nála rendetlenség van, minden csupa kosz, meg szűkös is a hely, de hiába. Miután hazatért, lázas munkába kezdett, de gondolta, egyedül soha nem fog végezni, ezért segítséget kért, ám sem rokonai, sem barátai nem tudtak hirtelen időt szakítani rá. Elkezdett sepregetni, és a porfelhőben megjelent valaki, mondta is neki, hogy gyorsan szedje össze a szemetet, aztán felmosták a padlót, majd vizet hoztak, hogy lemossák az ablakokat, az ajtót. „Soha nem végzünk!” – mondta kétségbeesve az ember. „De sikerülni fog!” – biztatta az idegen, és egész nap keményen dolgoztak. Végül este fáradtan leülve felsóhajtott a gazda: „Na, most már jöhet az Isten!” „De hát itt vagyok!” – mondta neki a segítsége, és mellé ült az asztalhoz. 

Isten folyamatosan, állandóan jön, sőt, itt van. Most is!

Pék Sándor/Magyar Kurír