Jekelfalusy Vince püspökké szentelésének 150. évfordulójára emlékeztek Székesfehérváron

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A Jekelfalusy Vince (1802–1874) életét és munkásságát bemutató szimpózium levezető elnöke Mózessy Gergely, a Székesfehérvári Püspöki és Székeskáptalani Levéltár igazgatója, egyháztörténész volt. A tudományos konferenciát Spányi Antal megyéspüspök nyitotta meg. A főpásztor elődjét méltatva elmondta: Jekelfalusy Vince elvhű és egyházhű ember volt. Vállalta a véleményét, és vállalta az abból fakadó konfliktusokat is. Fogságot szenvedett címzetes püspökként, mert az egyházfő iránt feltétlen tiszteletet tanúsított. Hűséges volt a pápához egy olyan korban, amikor Szent Péter utódát értetlenül szemlélte a nagyvilág, és a hatalmi politika alantas eszközökkel az Egyház belügyeibe beavatkozott.

A konferencia elején Zakar Péter történész, a Szegedi Tudományegyetem és a Gál Ferenc Főiskola tanára előadásában a Jekelfalusy Vince ellen 1850-ben lefolytatott hadbírósági eljárás részleteibe nyújtott betekintést. A historiográfiai előzményekről szólva elmondta, hogy a gyakran túlzó és ellentmondásos sajtóhírekre támaszkodó szakirodalomban rendkívül sok pontatlanság van a püspök szerepét, elfogását és a vizsgálat körülményeit illetően. Az uralkodó által 1848 júniusában kinevezett szepesi püspök részt vett a magyar országgyűlés munkájában, s annak engedélyével még prekonizálása [pápa általi ünnepélyes püspökké nyilvánítása – a szerk.] előtt jövendő székvárosába ment, ahol kétségkívül beleavatkozott az egyházkormányzat ügyeibe. A bécsi kormány ezután nem bízott meg benne, visszavonta kinevezését, amiről Jekelfalusy a sajtóból értesült. Bécsbe ment tisztázni magát, tárgyalt a hercegprímással és a nunciussal – a császáriak azonban elfogták. Pozsonyba, majd Pestre vitték, végül Haynau a kassai katonai bíróságot jelölte ki ügyének tárgyalására. Az alapos és alapvetően jó szándékú hadbíró végül mind a tíz ellene felhozott vádpont alól tisztázta. Püspöki rangját azonban nem kapta vissza, csak kegydíjat élvezhetett.

Mózessy Gergely előadásában elmondta, hogy Jekelfalusy Vincét a neoabszolutizmus évtizedeiben félreállították – későbbi szakkifejezéssel élve „internálták” az ausztriai Gmundenbe –, s csak egy közelgő „rendszerváltás” hozta el helyzetének rendezését. 1866-ban a pozsonyi társaskáptalan nagyprépostja, 1867-ben fehérvári püspök lehetett.

A szimpóziumon Lakatos Andor, a Kalocsai Főegyházmegyei Levéltár igazgatója a magyar püspöki kar első vatikáni zsinat előtti helyzetét és összetételét elemezte. Kruesz Krizosztom pannonhalmi főapát nyomán Jekelfalusy Vincét olyan főpapként jellemezte, akit bölccsé érlelt az idő, s akinek már nem voltak egyéni karrierjével kapcsolatban vágyai. Így mert szigorúan teológiai alapra helyezkedve véleményt formálni olyan kérdésekről, amelyekben püspöktársait a napi politikai alkuk is befolyásolták. A zsinat nagy összeütközését a pápai infallibilitás [az egyházfő hit és erkölcs dolgában való tévedhetetlensége – a szerk.] dogmatizálása jelentette. A liberális magyar kormányzat ellenzékbe kényszerítette a magyar főpapokat, kilátásba helyezve az egyházi vagyon államosítását és kiszorításukat a törvényhozásból a dogmajavaslat támogatása esetén. A magyar püspökök így elutaztak Rómából a döntő szavazás előtt. Egyedül Jekelfalusy vállalta a – pápát támogató – véleményét. Idehaza ez meghurcolást, európai szemmel nézve kisebbségi helyzetet jelentett számára, de a világegyházban ez volt a többségi álláspont.

Az emlékkonferencia végén Bednárik János, az MTA BTK Néprajztudományi Intézetének fiatal kutatója Jekelfalusy Vince egyházkormányzati tevékenységéről tartott előadást. Elmondta: a püspök 1867 után korát és egészségi állapotát meghazudtoló energiával vetette magát bele a feladatokba. Végig kívánta vizitálni egész egyházmegyéjét, amit római tartózkodása ugyan megakasztott, de az előkészületek nyomán rendkívül gazdag forrásanyag gyűlt össze a püspöki levéltárban a plébániák aktuális helyzetéről. Bednárik János végül a püspök személyi politikájáról is szót ejtett két fontos plébánia – Zsámbék és Budakeszi – 1868–69-ben történt betöltésének tapintatos és előrelátó ügyintézése kapcsán.

Mózessy Gergely a konferencia zárásaként Jekelfalusy Vince utolsó éveit és temetésének körülményeit idézte fel. A megemlékezés szentmisével folytatódott a székesegyházban. Spányi Antal megyéspüspök prédikációjában kiemelte: „Százötven év egyházmegyénk életében is hosszú idő. Hatalmas változáson mentünk keresztül a történelem ezen időszakában, mégis mintha a püspök hasonló problémákkal küzdött volna, mint amelyekkel ma is találkozunk. Kevés volt a pap, sok gond volt a világban betörő új eszmékkel, amelyek a kereszténységet gyengítették. A világ ma azokról a papokról szeret beszélni, akik valamiben gyengének mutatkoznak vagy tévednek. Pedig mindig voltak, vannak és lesznek kiváló és jó papok, mert Isten mint Jó Pásztor gondoskodik övéiről.”

A szentmise után az ünneplő közösség a megyéspüspök vezetésével a székesegyház altemplomába vonult, ahol koszorút helyeztek el Jekelfalusy Vince sírjánál és imádkoztak lelki üdvéért.

Forrás: Székesfehérvári Egyházmegye

Fotó: Stempely Irén

Videó: Somogyi Tamás és Berta Kata

Magyar Kurír