Jótékonysági cipőpucolással várták a Mikulást Kolozsváron

Külhoni – 2014. december 8., hétfő | 17:51

A Máltai Segélyszolgálat önkéntesei cipőpucolást ajánlottak fel a járókelőknek a Shoe Shine (Ragyogó cipő) elnevezésű akció során december 5-én Kolozsvár egyik forgalmas utcáján. A kapott adományt halmozottan sérülteknek ajánlották fel – tájékoztatott Márkus Etelka, a szervezet kolozsvári vezetője.

Az elhaladók közül sokan voltak kíváncsiak arra, milyen érzés, ha megpucolják a cipőjüket a ma már csak filmekben látható módon. A szervezők egyúttal arra is emlékeztettek, hogy a kitisztított cipő elengedhetetlen a Mikulás-váráshoz. Voltak olyanok is, akik nem vették igénybe a szolgáltatást, de sietősen elhelyezték adományukat a kihelyezett perselyben.

A Máltai Segélyszolgálat kolozsvári fiókszervezetének önkéntesei halmozottan sérült gyerekeknek és fiataloknak gyűjtöttek. A gyerekek a Máltai Főtitkárság által működtetett Máltai Speciális Óvoda gondozottjai – Kolozsváron ez az egyetlen intézmény, ahol súlyos fogyatékkal élő kicsiket fogadnak, a sérült fiatalok pedig a helyi fiókszervezet számukra indított programjába integrálódnak.

Az önkéntesek derűje, az esemény humora sokakat vonzott. Volt közöttük közéleti személyiség, idős házaspár, vidékről érkezett „tejesasszony”, de Kolozsvár egyik híressége, Gábor Lali rézműves is örömmel helyet foglalt, és kipucoltatta a cipőjét. Ő azt mondta, számára ez a cipőpucolás a jézusi lábmosásról szóló újszövetségi jelenetet juttatja eszébe, hiszen ez a kezdeményezés is az alázatról szól. Az akció során még a Mikulás cipőjét is kisuvickolták.

A Shoe Shine elnevezésű karitatív gyűjtést az Erdélyi Kézmíves Céh vezetője, Molnár Attila kezdeményezte. Az idei, sorrendben negyedik máltai cipőpucolás megszervezéséhez az Erdélyi Néprajzi Múzeum is hozzájárult, teret és felügyeletet biztosítva.

Fotó: Máltai Segélyszolgálat

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria