Pécsi Rita: Kapcsolatokban élünk vagy „online vagyunk”? – 1. rész

Nem maradhatunk le! Vedd már észre, megváltozott a világ! Ez egy másik generáció! Nincs mit tenni! – halljuk mindenfelől, és lássuk be, ettől elbizonytalanodunk. Sokan azt állítják, hogy a számítógép-használat fejleszti a különböző készségeket. Vajon igaz ez? Miért fog el bennünket mégis a félelem, amikor észrevesszük, hogy a gyermekünk nem tud elszakadni a monitortól, nem akar enni, nem akar aludni, hogy a tanulásról ne is beszéljünk? A barátait csak a chaten keresi, jobb esetben a videojátékok összehozzák őket. Normális ez? Vagy tényleg mi vagyunk rugalmatlanok, elmaradottak, vészmadarak? Sajnos nem…

De mit tehetünk az online világ térnyerése ellen? Hiszen gyerekeink már a leckéjüket is így kapják az iskolában! Az óvodások különböző „alkalmazásokkal” hencegnek ugyanolyan természetességgel, ahogyan annak idején matchboxaikkal vagy hajas babáikkal dicsekedtek azonos korú társaik.

A számítógépnek és az okoseszközöknek természetesen nem csak káros hatásaik vannak, sőt, hihetetlen nagy segítséget jelentenek az információközlés és -tárolás megannyi területén. Előnyeik közé tartozik például, hogy alkalmazásuknak köszönhetően javulhat a mintafelismerés, a szem-kéz koordináció, az elemzőkészség és valamelyest a reflexek is. Ezt ma már senki nem vitatja. Ugyanakkor kevesen veszik figyelembe, hogy a számítógép-használat csak abban az életkorban járhat valós előnyökkel, amikor már kifejlődött az idegrendszer, a döntésképesség, az érzelmi intelligencia.

Érdemes kissé közelebbről is megvizsgálni, milyen veszélyeket rejt a képernyő és a virtuális világ a gyermekek számára. Sajnos e téren csupán kutatási eredményekre utalhatunk, de már ezek is felszólító erejűek, olykor szinte sokkolónak mondhatók.

A legnagyobb gond az, hogy még nem tanultuk meg, hogyan lehet megfelelő mederben tartani ennek a technikai vívmánynak a használatát. A számítógéppel való „barátkozást” semmiképpen sem szabad korai életkorban elkezdeni, például óvodáskorban vagy még korábban. A legnagyobb veszélyt ugyanis éppen a fejletlen idegrendszer és a képernyő találkozása jelenti.

A vibráló kép, a gyors és egyre erősödő stimulusok, a feldolgozhatatlan mennyiségű információ – majd az életkornak nem megfelelő tartalmak – pontosan olyan hatást váltanak ki az agyban, mint a droghasználat. Nem véletlen, hogy a monitort digitális kokainnak is nevezik, és vannak országok, ahol büntetik a szülőket, ha nem korlátozzák kisgyermekeik képernyőhasználatát. Az okoseszközök visszafordíthatatlan, maradandó károsodást okozhatnak a fejlődő idegrendszerben – állítják a kutatók. Nem most ismertük fel ezt a problémát, ennek ellenére még az egészségügyben sem létezik ezzel kapcsolatos egyértelmű állásfoglalás, nemhogy a nevelés területén. Már 2000-ben megjelent egy tanulmány, amelyet az USA-ban széles körben elismert professzorok, orvosok, pszichiáterek, pedagógusok, tudósok és gyermekjóléti szakemberek nemzeti tanácsadó testülete, a Szövetség a Gyermekekért szervezet tett közzé. A gyerekkorban használt számítógépek kritikus vizsgálata címmel megjelent írásban szereplő ajánlások és állásfoglalások már önmagukban is elegendőek lennének ahhoz, hogy sürgősen újragondoljuk a számítógéppel kapcsolatos jelenlegi gyakorlatunkat. Sőt, talán így, tizennyolc év elteltével ideje volna félreverni a harangokat, hiszen a dokumentumban foglaltak még mindig aktuálisak!

Íme a tanulmány néhány részlete:

– Az információs technológiai cégek hozzák nyilvánosságra azokat a veszélyfaktorokat, amelyeknek ki vannak téve a termékeiket használó gyermekek.

– Készíttessenek felmérést a számítógépek gyerekekre gyakorolt fizikai és érzelmi hatásairól, illetve az azok következtében kialakuló fejlődési kockázatokról.

– Elengedhetetlen a gyerekekre káros vagy számukra haszontalan technológia reklámjának betiltása.

– A mozgássérültség speciális eseteit kivéve átmenetileg azonnal tiltsák be az információ- és kommunikációtechnológiai (IKT-) eszközök további használatát az óvodákban és az iskolák alsó tagozatán.

– Otthon és az iskolában kerüljenek újra a nevelés középpontjába az egészséges gyermekkor legfontosabb összetevői: az erős kötődés a gyerekekre odafigyelő felnőttekhez; a spontán, kreatív játékra szánt idő; az olyan tananyag, amely gazdagon épít a zenére és más művészeti ágakra; a hangos olvasás; a mesemondás és a költészet; a ritmus és a mozgás; a főzés, az építés és a különféle kézműves-foglalkozások; a kertészkedés, valamint más, közvetlenül a természethez és a való világhoz kapcsolódó tevékenységek (idézi N. Kardaras).

Az eszközfüggés a tanulmány megjelenése óta eltelt évek során klinikai rendellenességgé, mintegy járvánnyá fajult, ám az utolsóként idézett bekezdés még mindig felkínálja a megoldás lehetőségét, ha kellőképpen komolyan vesszük a figyelmeztetést.

Érdemes odafigyelni arra a tényre is, hogy akik a legjobban ismerik ezeket az eszközöket – a feltalálóik, a fejlesztők és a részvényesek – milyen egységesen és következetesen képviselik az „IKT-mentes gyermekkor” elvét: a Szilícium-völgy kutatói úgynevezett fertőzéssel nem érintett iskolákba járatják a gyermekeiket, és tizennégy éves korig otthon sem adnak a kezükbe okoseszközöket. A Facebook kidolgozói pedig nemrégiben nyilvánosan is bocsánatot kértek találmányuk beláthatatlan következményei miatt.

Az életkornak nem megfelelő, illetve a túlzott géphasználat ugyanis pontosan az egészséges fejlődéshez elengedhetetlenül szükséges képességek természetes kialakulását zavarja vagy akadályozza, sok esetben egyenesen károsítja a gyermekeket. Legjobb, ha hároméves korig szinte egyáltalán nem találkozik a kisgyermek a monitorral. Óvodáskorban legfeljebb napi fél óra ellenőrzött képernyőhasználat javasolható. Kisiskolásként tizenkét éves korig – a tartalom megfelelő szűrésével – maximum napi egy óra ellenőrzött monitorhasználat elfogadható (ez a képernyőn nézett mesét is magában foglalja), és a gyermekkor további részében is csak lassan, fokozatosan és korlátok között tartva javasolható a számítógép-használatra szánt idő növelése.  

A képernyőhasználat már önmagában is kockázatot hordoz, a virtuális játékok és a közösségi média térhódítása pedig függőség kialakulását okozhatja. (Erről részletesebben cikkünk folytatásában olvashatnak majd.)

Védelmet csakis a valós élmények, az igazi kihívások, veszélyek és örömök jelentenek, amelyeket a gyermek a természetben, a számára fontos személyekkel, barátokkal, testvérekkel együtt él meg. Ehhez közösen eltöltött időre, mégpedig lassan járó, vidám-szomorú időre van szükség. Ahogyan Micimackó mondja:

– Pont jókor jössz, mert ez a nap legjobb része.
– Melyik az a rész?
– Az, amikor te meg én mi leszünk.

A számítógép nem képes ilyen élményt nyújtani.

Fotó: Merényi Zita

Uzsalyné Pécsi Rita

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2018. július 15-i számában jelent meg. Folytatás a következő, 2018. július 22-i lapszámban.