Karácsonyi ebéd a szegényekkel – a mennyei lakoma előképe

Hazai – 2014. december 26., péntek | 19:45

A Szent Egyed közösség karácsonykor évről évre vendégül látja nehéz sorsú barátait. Idén december 25-én Magyarországon Budapesten, Pécsen, Monoron, Balatonalmádiban és Balatonfűzfőn rendeztek ünnepet intézetben élő idősek, hajléktalanok, nehéz körülmények között élő magányosok és családok számára.


KÉPGALÉRIÁVAL – Klikk a képre!

Karácsony napján a Szent Egyed közösség tagjai szegény barátaikkal költik el az ünnepi ebédet. Nagy családként ülnek az ünnepi asztal körül, ahol évre évre egyre több embernek jut hely. Az ebédeken a közösség családjainak gyermekei is részt vesznek a szegény családok gyermekeivel együtt; műsorral, énekkel készülnek az alkalomra, segítenek az ajándékok becsomagolásában. 


Ünnepi hangulatban telik az ebéd, zeneszóval, műsorral, személyre szóló ajándékokkal kedveskednek a meghívottaknak. Az asztal körül ülők jó barátai egymásnak, év közben is rendszeresen találkoznak: a közösség tagjai a hajléktalanokat látogatják az utcákon; az intézetben élő idősekhez hetente elmennek, hogy egy kis társaságot, vidámságot vigyenek nekik, nyáron pedig együtt nyaralnak velük.

Budapesten a jezsuiták Jézus Szíve-templomában Székely János esztergom-budapesti segédpüspök mutatott be ünnepi szentmisét, aki sok éve hűséges résztvevője a Szent Egyed közösség karácsonyi ebédjeinek.

Ezt követően a szomszédos Párbeszéd Házának elegáns dísztermében különleges karácsonyi díszben pompázó, terített asztalok várták a közösség mintegy százhúsz szegény barátját: intézetben élő időseket, hajléktalanokat, rászoruló családokat. Mikor azután a végén többen jöttek el a vártnál, százhatvanan ültek asztalhoz, így a közösség tagjaival együtt kétszáznál is többen voltak a teremben.

Megvalósulni látszott, amit XVI. Benedek és Ferenc pápa mondott a közösségről: „Nálatok elvegyül egymással az, aki szolgál és akit szolgálnak, de a fő helyeken a rászorulók ülnek.” A Loyola Café konyhájának finom főztje, a kulináris élmény után szellemi táplálékot is kaptak a résztvevők: Kéry Tamás zongoraművész és népes zenész családja adott műsort.

Chopin és a karácsonyi énekek közé a bossa nova brazil zenei stílus ízei vegyültek: az idei karácsonyi ebéd nemzetközi hangulatáról Budapesten tanuló brazil diákok gondoskodtak, akik év közben csatlakoztak a közösséghez.


Pécsen a karácsonyi ebéd különlegességét többek között az adta, hogy idén az egyházmegye főpásztorával és több papjával, valamint 13 szeminaristával ünnepeltek együtt, aki segédkeztek a felszolgálásban. A közösség tagjain kívül a segítők között sokan voltak olyan gimnazisták és fiatalok, akik év közben velük együtt látogatják az időseket és hajléktalan barátaikat.


Az ünneplés – amelyen mintegy 150-en vettek részt – meghitt és örömteli volt. Udvardy György püspök ezekkel a szavakkal írta le: „Ez a karácsonyi ebéd a mennyei lakoma előképe”. A püspök hangsúlyozta, hogy a Messiás a mi konkrét életünkbe jön el, megértően és telve vigasszal.


Monoron a katolikus templom közösségi házában terítettek asztalt a szegényeknek. Az idén harmadik alkalommal megrendezett ünnepi karácsonyi ebéden negyven meghívott ült asztalhoz a közösség tagjaival és a plébánia papjaival együtt. Paszternák Tamás plébános Farkas Lászlóval, a váci egyházmegye ifjúsági referensével együtt a város szegényeivel költötte el az ünnepi ebédet. A karácsonyi ebédet a Magyar Kurír is támogatta.

Veszprémben, a Szaléziánum vadonatúj refektóriumában Márfi Gyula érsek volt a házigazdája annak az ebédnek, amelyet a Szent Egyed közösség kezdeményezésére a helyi Caritas és néhány önkéntes rendezett. A vendégsereget harminckét rászoruló család alkotta. Hasonló ünnepi ebéd volt karácsony napján a balatonalmádi Szent Imre, valamint december 26-án a balatonfűzfői Jézus Szíve-plébánián.

Az első évben, 1982-ben húsz meghívott vett részt Rómában a Santa Maria in Trastevere-bazilikában rendezett ünnepségen. Azóta egyre több teríték kerül fel az ünnepi asztalra, idén 160 ezren vettek részt az ebédeken. A közösség tagjai ma már a világ minden táján, több mint 600 városban ünnepelnek együtt a szegényekkel.

Fotó: Merényi Zita, Spiczmüller Péter, Takács Dániel

Magyar Kurír
(tzs)

Kapcsolódó fotógaléria