A Katolikus Egyház Kongó széthullása ellen

Kitekintő – 2012. augusztus 2., csütörtök | 9:07

A Kongói Demokratikus Köztársaságban augusztus 1-jén a Katolikus Egyház tiltakozó felvonulást rendezett az ország széthullása ellen.

A „remény menete” nevet a Kongói Demokratikus Köztársaság Püspöki Konferenciájának (CENCO) július 6-i döntése alapján az ország minden egyházmegyéjében megrendezésre kerül.

Az esemény, melyre „minden jószándékú férfit és nőt” hívtak, azt célozza, hogy a lakosság ráébredjen: Kongó „olyan érték, amit meg kell őrizni”. A felvonulást koncertsorozat és adománygyűjtés követi, melyet – a szervezők kifejezésével élve – az „igazságtalan háború” áldozatainak megsegítésére szánnak.

Mint ismeretes, 1994 óta súlyos etnikai összecsapások és polgárháború sújtják az országot, melyek mára ugyan az egész országra már nem terjednek ki, de Kongó északkeleti részén a helyi törzsek között továbbra is folyamatosak a fegyveres harcok, és a helyzet a terület elszakadásával fenyeget.

A CENCO, amely határozottan kiáll a kongói nemzet egysége és függetlensége mellett, 2012. július 31-étől öt konkrét akcióba kezd, hogy megmutassa: a Katolikus Egyház elutasítja az ország szétdarabolását. A püspökök úgy ítélik, hogy „eljött az idő, amikor tudatosan a reményt kell választanunk a félelem helyett, a sorsközösséget a konfliktusok helyett, és meg kell védenünk országunk területi egységét”.

„Fel kell hívnunk az emberek figyelmét, hogy elveszíthetjük az ország egy részét, és a kormány figyelmét, hogy sürgősen cselekednie kell a helyzet megfordítása érdekében” – mondja Léonard Santedi atya, a CENCO főtitkára.

„Kongóban nagyon sok a megoldatlan kérdés, de bízunk benne – teszik hozzá a püspökök –, hogy ’a reménység[től hajtva, ami] pedig nem szégyenít meg’ (Rm 5, 5), képesek leszünk megbirkózni velük.”

La Croix/Magyar Kurír