Katolikus kommunikációs világnap Kolozsváron

Külhoni – 2014. június 3., kedd | 9:05

A média nagy lehetősége és egyben kihívása nemcsak a XXI. század társadalmának, hanem Egyházának is. A II. Vatikáni Zsinat óta évente megünneplik a katolikus Egyházban a kommunikációs világnapot. Ebből az alkalomból tartott médianapot május 31-én Kolozsváron, a Szent Mihály-plébánia védnöksége alatt a Gyulafehérvári Főegyházmegye Média Munkacsoportja és a Verbum Egyesület – tájékoztat a Vasárnap.

A médiaszakemberek és a téma iránt érdeklődő papok mellett a rendezvényen jelen voltak a II. Fiatal vagyok és gondolkodom egész hétvégés találkozóra a négy egyházmegyéből érkezett fiatalok.

Kovács Sándor főesperes, házigazda és a rendezvény támogatója köszöntötte a résztvevőket, hangsúlyozva, hogy az Egyház fontosnak tartja az igényes médiamunkát.

Kuzmányi István, a Magyar Kurír katolikus hírportál főszerkesztője előadását a kommunikáció egyik alapszabályára építette, amely szerint a kommunikáció tartalmát a befogadó fél határozza meg. A katolikus Egyháznak a templom falain kívül is szolgálatot kell teljesítenie, és ehhez jobb kommunikációra lenne szüksége. A mai világban nagyon fontos lenne, hogy az Egyház valóban ott legyen jelen, ahol a ma embere él, és azt a nyelvet beszélje. Az lenne a fő feladatunk, evangelizálásunk célja, hogy kommunikációnk tartalma szólítsa meg a nem hívő embereket is. A személy akkor fogja jól érezni magát, ha érzi, hogy nemcsak tolerálják, hanem elfogadják. Abból kell kiindulnunk, hogy mindenkiben van jóság, csak fel kell fedeznünk azt, az igazság pedig minden szívbe be tud hatolni. Nekünk Jézust kell elvinnünk az emberekhez, nem azt kell üzennünk, hogy a másik rossz – hangsúlyozta az előadó, és korhű példákat hozott érveinek alátámasztására.

Az előadást követően a résztvevők kérdéseket fogalmaztak meg, és saját tapasztalataikról beszéltek.

A második előadást Szikora József, a Katolikus Rádió szerkesztője, a Magyar Katolikus Újságírók Szövetségének elnöke tartotta, A katolikus kommunikáció kihívásai címmel. Előadását egy mottóval kezdte: „a középkorban ott volt a kínpad, ma pedig itt a sajtó” (Oscar Wilde). Gondolatait három téma köré csoportosította: a média közelebbi megismerése, az Egyház lényege, valamint a kettő szoros kapcsolata. A médium az, ami két dolog között található: jelen esetben a hír forrása és a befogadó között. Így tekintve mondhatjuk azt is, Jézus „médium” köztünk és az Atya között – mondta az előadó. A hallgatóság rövid betekintést nyerhetett a média kialakulásának a történetébe, amely a Római Birodalomig vezethető vissza. Az Egyház, görögül ekklészia – „összekiált” – fogalmat először Szent Pál vonatkoztatta a keresztények gyülekezetére. Az előadás során a résztvevők több pápai enciklikával is megismerkedhettek, amelyek a médiának az Egyházban betöltött szerepéről szólnak. A II. Vatikáni Zsinat csodálatos dolognak, Isten ajándékának nevezte a médiát. Az előadás végén a Katolikus Rádió belső világába nyújtott betekintést Szikora József.

„Életemnek két fontos sarokköve van: katolikus vagyok, és magyar. Húsz éve médiaszolgálatban dolgozom. Örülök, hogy olyan magyarok között lehetek, akik nem Magyarországon élnek. Vonz Kolozsvár; tíznél többször nem jártam a Várad–Kolozsvár útvonalon, de jobban ismerem, mint több utat Magyarországon. Hogy miért fontos az itteni ifjúsággal beszélni? Mert Magyarország ifjúságának gondjairól van bizonyos képem, de érdekelt, milyen Kolozsváron magyar fiatalnak lenni” – nyilatkozott részvétele motivációjáról a Vasárnapnak Szikora József.

Szőcs Csabát, a Mária Rádió műsorigazgatóját arról kérdeztük, miért tartotta fontosnak, hogy eljöjjön a médianapra: „A Mária Rádió nagyrészt önkéntesekkel dolgozik, csak tizenegy fizetett munkatársunk van, akik technikusok, mixerkezelők, szerkesztők. Ajánlottam önkénteseinknek és munkatársainknak is ezt a rendezvényt képzési lehetőségként. Másrészt pedig Mária-rádiósként nagyon érdekel, hogyan látja az egyházi kommunikáció világát a Magyar Katolikus Rádiónak a munkatársa és a Magyar Kurír főszerkesztője. Ugyanakkor ez a médianap alkalom arra, hogy ismerkedjünk, és együttműködések alakuljanak ki. […] Azzal a reménnyel megyek haza, hogy a Magyar Kurírral meglévő együttműködés ezután szorosabb lesz, illetve hogy a Magyar Katolikus Rádióval ki tudunk alakítani egy partnerkapcsolatot, ami akár műsorcserét is jelenthet. Az egyházi média tematikáját, azt hiszem, ezentúl meg tudjuk mindannyian közelíteni a mai előadások fényében” – mondta.

A Fiatal vagyok és gondolkodom találkozó résztvevői már az előadások előtt összegyűltek, és Kocsik Zoltán temesvári iskolalelkész vezetésével a Szentírás fényében a médiáról elmélkedtek, majd ismerkedési játékok segítségével kovácsolódtak össze A médianap előadásai és beszélgetései után szombat délután és vasárnap délelőtt műhelyfoglalkozásokon vettek részt.

Micaci Cristian nagyváradi médiaszakember a plakátok és a képi kommunikáció rejtelmeit mutatta be. Szó esett arról, milyen elméleti alapszabályok mentén kell megtervezni egy plakátot, szóróanyagot, mennyire fontos a legelemibbnek gondolt kérdések tisztázása is, mint a példányszám, a méret, a célközönség ismerete, hiszen a befogadók által felfogott információ határozza meg a kommunikáció sikerét. A fiatalok gyakorlatban is kipróbálhatták, mennyit jegyeztek meg az elhangzottakból, hiszen csoportokban plakátokat és könyvjelzőt terveztek-készítettek, majd együtt értékelték azokat.

A munka két kisebb csoportban, párhuzamosan folytatódott Szikora József és Kuzmányi István vezetésével. Szikora József műhelye a hangok univerzumába, vagyis a rádiózásba vezette be a csoportot. A műhelyvezető a hírszerkesztés fortélyaitól az interjúkészítés és magazinműsor-szerkesztésen át olyan gyakorlati ismeretekig jutott el, mint a hang elektronikus jellé, majd újra hanggá alakulása. A harmadik műhelyen a résztvevők elé Kuzmányi István tartott virtuális vásznat, amelyre a saját internetezési, leginkább facebookozási szokásaik körvonalait vetíthették ki, a felvetett kérdésekre megfogalmazott válaszok segítségével. „Ahogy Ferenc pápa is mondta, ott kell lenni, ahol a ma embere él. Arra voltam kíváncsi, hogy az Egyház kommunikációja hogyan jut el a fiatalokhoz – mondta el Kuzmányi a műhely után készült interjúban. – A velük való beszélgetés alatt megerősödött bennem az, amit eddig is tudtam, hogy a fiatalok nem használnak klasszikus internetes oldalakat. Az egyházi tartalmak nem érnek el a facebookon a fiatalokhoz, így a kommunikációnkat javítanunk kell.”

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria