Kerekasztal-beszélgetés a Szeged-Csanádi Egyházmegye katekétáival a Gál Ferenc Főiskolán

A beszélgetést Kozma Gábor rektor vezette be. Kiemelte, hogy a hittanári hivatásra készülve a képzésben részt vevőknek fontos együtt gondolkodni azokkal, akik már szolgálnak a területen. A beszélgetést Serfőző Levente kateketikai referens, a főiskola oktatója vezette. Mint szakreferens négy katekétát hívott meg: Garainé Jung Gabriella, Szögi Ildikó, Katona Attila és Piros Adorján eltérő pasztorális területeket képviseltek – különböző településekről, intézményekből érkeztek, ahol különböző fiatalokat tanítanak: az értelmi fogyatékossággal élőktől a hittanérettségire készülőkig.

Egybehangzó véleményük szerint a jó katekéta mindig megszólítható, a munka után, az utcán, esetleg hétvégén is. A közösségben jelként, Isten embereként kell hogy jelen legyen, mindig az Egyházat képviselve.

Egy nemrég elhangzott előadásból idézve a moderátor arra a kérdésre kereste a választ: mit jelenthet az, hogy ma Magyarországon a katekéta a misszió frontvonalán foglal helyet? A katekéta az a személy, aki nemcsak a diákokkal találkozik, de legtöbb esetben ő képviseli az Egyházat a szülők és az intézmények felé is. Feladata az, hogy bevezesse tanítványait az Egyház közösségébe, olyan módon is, hogy tanórán kívüli programokat, táborokat, kirándulásokat szervez, melyek során közvetlenebb kapcsolatot alakíthat ki a gyerekekkel, fiatalokkal. A plébániai katekézis, valamint a hit- és erkölcstan oktatása tehát a többi tantárgyéhoz képest sokkal szélesebb nevelési közeget kíván, ennek koordinátora lehet a helyi hitoktató.

A beszélgetés során elhangzott, hogy a hittanóra meghittsége, az ott kapott példák, értékek és átélt élmények nyomot hagynak a gyermek, a fiatal lelkében, és ez a felnőttkori hitére is kihat; a katekéta a jövőnek dolgozik.

Közösségi élményeken keresztül lehet megszólítani és megtartani a fiatal generációt az Egyházban. A közösség kialakításának lehetnek fokozatai. Fontos, hogy a katekéta vegyen részt a közösség életében, főleg a kisebb településeken. Kapcsolódjon be a hétköznapi programokba is, ilyen módon is „megszentelve” a mindennapokat.

Hogyan kezelik a gyermekek különbözőségét a hitoktatók? – szólt az egyik hallgatói kérdés. A meghívott katekéták azt a választ adták, hogy a hitoktatásban nem is a különböző képességű tanulók fejlesztése okoz nehézséget, inkább a magatartászavaros gyerekek kezelése. Az ilyen diákok felé út lehet, ha éreztetik velük: a hitoktató elfogadja, szereti őket olyannak, amilyenek.

A beszélgetés résztvevői kiemelték: a fiatalok megszólításánál nagyon fontos a személyes példa, a katekéta tanúságtétele. Emellett meg kell beszélni olyan témákat, amelyek érdeklik, elgondolkoztatják a fiatalokat. Fontos, hogy aktuálissá és életszerűvé tegyék a hitoktatók az evangéliumot. A tanórákon sok játékos elemet is alkalmaznak, ez a játék azonban nem öncélú, mindig csatlakozik az átadandó ismeretekhez.

Lényeges szempont a hittanórán az „alapozás”. Ez a bizalom megalapozását, a tudás felmérését és a tanítandó anyag előkészítését is jelenti, valamint a hit elmélyítését. A hitoktatás „kézen fogva vezetés”.

Ha krízis adódik a hitoktatásban, segíthet a jó önismeret, a lelkigyakorlatokon való részvétel, szépirodalom olvasása. Ha szükséges, a hitoktató kérhet mentori segítséget. A lelkivezető, tapasztalt pedagógus vagy plébános is adhat jó tanácsot, és a katekéták egymásnak is sokat segíthetnek.

A hitoktató akkor is hitoktató, ha nem a diákok körében van. Jelenléte azt jelenti, hogy bármikor meg lehet őt keresni, másrészt viszont fontos, hogy kialakuljon egy olyan belső rendje a szeretetnek, amelyben egyensúlyba kerül a családi élet és a szolgálat.

Serfőző Levente a beszélgetés végén úgy fogalmazott: fontos, hogy aki ezt a hivatást választja, „Isten embere” legyen.

Forrás és fotó: Szeged-Csanádi Egyházmegye

Magyar Kurír