A Sixtus-kápolnában bemutatott szentmisén XVI. Benedek előde, II. János Pál pápa kedves szokását követve Krisztus megkeresztelkedése ünnepén maga is megkeresztelt 10 kisgyermeket, öt kislányt és öt kisfiút.
A szülőkkel és keresztszülőkkel „beszélgetve” homíliájában a szentség értelmét bontotta ki: a keresztség által „gyermekeink számára az örök életet, jó életet, igaz életet” várunk. „Mi azonban nem tudjuk ezt az ajándékot mindvégig biztosítani az előttünk ismeretlen jövőre, ezért az Úrra bízzuk magunkat, hogy tőle nyerjük el azt. A keresztségben a gyermek egy olyan baráti közösség tagjává válik, amely soha nem hagyja magára, sem életében, sem halálában. Ez a társaság Isten családja, amely az örökkévalóság ígéretét hordozza magában. Olyan társaság, amely mindig elkíséri majd, a szenvedés napjaiban is, az élet sötét völgyében is, és vigaszt, bátorítást és világosságot ad neki.”
„Ez a család az örök életet adja neki” – folytatta a pápa. „Helyes útmutatást ad, vigaszt kínál, Isten bátorítását és szeretetét a sötét völgyben, s még a halál küszöbén is, barátságot, életet ad neki. Ez a mindenestül megbízható társaság soha nem hagy el.”
„Senki nem tudja, mi fog történni bolygónkon, vagy a mi Európánkban az elkövetkező 50, 60, 70 évben, de egy dologban biztosak vagyunk: aki Isten családjához tartozik, az soha nincs egyedül, mindig vele van annak biztos barátsága, Aki az élet.” „Istennek ez a családja, ez a baráti társaság örök, mert azzal való közösség, aki legyőzte a halált, s akinél az örök élet kulcsai vannak. Isten családjának társaságában lenni azt jelenti: közösségben lenni Krisztussal, aki az élet, s aki örök életet ad a halálon túl. A szeretet és az igazság az élet forrása. Az élet szeretet nélkül nem élet” – magyarázta a pápa.
A „beszélgetést” folytatva XVI. Benedek elmagyarázta, mit jelentenek azok a kérdések, amelyeket a főcelebráns a gyermekekhez intéz a keresztség szertartásában, s amelyekre „három igen és három nem” a válasz. „Ellene mondunk a kísértéseknek, a bűnnek, az ördögnek. Jól ismerjük ezeket a szavakat, talán túl sokszor is hallottuk őket, nem mondanak nekünk túl sokat. Jobban meg kell értenünk ezt a nemet, hogy megértsük az igent”. Az ősegyházban a „pompa diavoli” ellen szólt az elutasítás, vagyis „az élet látszólagos bősége” ellen, de nemet mondtak ezzel a halál kultúrájára is, amely az erőszak látványosságát utasította el, mint a Colosseum öldökléseit vagy Nero kertjének eleven fáklyáit. Ezek perverz cselekedetek voltak, a hazugság szeretetét jelentették, a test áruba bocsátását, áruként használatát.
„A mi korunkban is nemet kell mondanunk a halál széles körben uralkodó kultúrájára, amely a kábítószerekben fejeződik ki, a valóságtól való menekülésben, a hamis boldogságban, amit a hazugság, a csalás, az igazságtalanság, a másik embernek, a szolidaritásnak, a szegények és a szenvedők iránti felelősségvállalásnak a megvetése jelenít meg, amikor a szexualitás puszta felelőtlen élvezetté válik, az embert dologgá alázzák, s már nem személyként tekintenek rá, hanem áruként, mint valami tárgyra." „Nemet mondunk ennek a látszólagos életnek a pompájára, amely csak a halál eszköze. A keresztény igen akkor az élet igenlése volt, s az a mi korunkban is.”
Igen „az élő Istenre”, arra az igazságra, amely értelmet ad az életünknek. „Igen az Egyház közösségére, amelyben Isten él. Azt is mondhatnánk, hogy a mi nagy igenünk tartalma a Tízparancsolat elfogadása.” A Tízparancsolat nem tilalmak gyűjteménye, hanem igen a családra, az életre, a felelős szeretetre, az igazságosságra, az igazságra: „ez az élet kultúrája, amely konkrét és gyakorlatra váltható.”
„A keresztség az élet ajándéka, kihívás az élet megélésére, nemet mondani a halálra, amely az élet álarcát ölti magára” – zárta szavait a Szentatya.
A szentmise felajánlási körmenetében a most kereszteltek idősebb testvérei vitték az oltárhoz az adományokat – írja az AsiaNews.
Magyar Kurír
Képek: TelePace