A keresztre feszítés orvosi szemmel

A keresztre feszítés – melynek első ismert esetei a perzsáknál fordultak elő – Nagy Sándor révén került Egyiptomba és Karthagóba, ahol a rómaiak is elsajátították. Livius, Cicero és Tacitus is említi, és az antik irodalomban számos utalás található arra vonatkozóan, hogy a rómaiak továbbfejlesztették és számos különböző formában alkalmazták e kivégzési módot. Például a kereszt vízszintes szára a tetejénél 60-80 cm-rel lejjebb is metszhette a függőleges szárat – az ismert latin kereszt formájában –, de Jézus idejében a T alakú, ún. tau-kereszt volt a legelterjedtebb. Régészeti bizonyítékok szólnak amellett, hogy Jézust is ilyen keresztre szegezték.

A középkori és reneszánsz festményeken – történelmi és bibliai alapok nélkül – úgy ábrázolják Krisztust, hogy az egész keresztet viszi a vállán. Valójában a függőleges oszlop általában rögzítve volt a kivégzőhelyen, a mintegy 50 kg-os vízszintes gerendát pedig az elítélt vitte a börtöntől a kivégzőhelyig. Ugyancsak téves a szögbeverés helyének középkori ábrázolása. A római leírások és a történeti kutatás szerint a szögeket a csuklóban találkozó csontok, a radius és az ulna között verték be, nem a tenyérbe, hiszen a test súlya alatt azonnal kiszakadt volna az ujjak között. 
    
Krisztus fizikai szenvedése a Getszemáni kertben kezdődött. Fiziológiai szempontból jelentős a vérrel verejtékezés, amit érdekes módon egyedül Lukács, az orvos említ: „Verejtéke mint megannyi vércsepp hullott a földre” (Lk 22,44). Noha korunkban minden elképzelhető érvet bevetnek annak bizonyítására, hogy ilyesmi nem létezik, az orvosi szakirodalomban leírt és bár ritka, de alaposan dokumentált jelenségről van szó. A Jézus által elszenvedett erős érzelmi megrázkódtatáshoz hasonló stressz esetén a verejtékmirigyek apró kapillárisai megrepedhetnek, így az izzadságba vér vegyül (hematidrózis).            

Jézust letartóztatása után még éjszaka a főtanács és Kaifás főpap elé hurcolják. Itt éri az első fizikai sérülés. Egy katona arcul üti, amiért nem válaszol Kaifás kérdésére. Később az őrök bekötik a szemét, arcába köpnek, arcul ütik, és gúnyolódva kérdezgetik, találja ki, melyikük volt. Másnap kora reggel zúzódásokkal tele, szomjan, az álmatlan éjszaka után kimerülten az Antonia-erőd praetoriumába, a helytartó elé viszik. Pilátus el akarja hárítani a felelősséget: Heródes Antipászhoz, Júdea negyedes fejdelméhez viteti Jézust, ahonnét újabb fizikai bántalmazás nélkül tér vissza. Ekkor rendeli el Pilátus a tömeg követelésére Barabbás szabadon bocsátását és Jézus megkorbácsolását. A kor római történetírói szerint a korbácsolás nem tartozott a keresztre feszítéshez; számos tudós szerint Pilátus eredetileg a korbácsolást szánta teljes büntetésnek, s csak akkor döntött a kivégzés mellett, amikor a tömeg azzal vádolta, hogy nem áll ki kellően a császár mellett azzal szemben, aki a zsidók királyának mondja magát.

Az ostorozás előtt Jézust levetkőztetik, és kezeit a feje fölött egy oszlophoz kötik. A zsidó törvény szerint senkire sem lehet negyvennél több ütést mérni – kérdés, hogy a rómaiak ehhez tartották-e magukat. A római katona előrelép, kezében a flagrum (vagy flagellum), melynek erős bőrszíjai két-két ólomgolyóban végződnek. Teljes erővel sújt le Jézus vállára, hátára, lábára. Az ólom először csak a bőrt szakítja fel. Később a zuhogó ütések egyre mélyebben hatolnak a bőr alatti szövetekbe. A vér előbb a hajszálerekből és a vénákból kezd szivárogni, majd patakokban tör elő az izmok artériáiból. Az ismétlődő csapások újra meg újra felszakítják az ólomvégek ütötte mély zúzódásokat. A hát bőre végül hosszú cafatokra szakadt, felismerhetetlenségig zúzott, vérző massza. A százados, látva, hogy az elítélt már alig él, leállítja a korbácsolást. Eloldozzák a félájult Jézus kötelékeit, aki a saját vérétől áztatott kövezetre zuhan.

A római katonák gúnyt űznek a barbár zsidóból, aki királynak mondja magát: vállára palástot, kezébe pálcát helyeznek jogarnak, fejére hajlékony tövises ágakból koronát nyomnak. A fejbőr a tövisek nyomán erősen vérzik, hiszen a test egyik legjobb vérellátású területe. Miután kigúnyolták és arcul verték, leveszik róla a palástot. A sebzett hát alvadt vérébe ragadt szövet letépése rendkívül fájdalmas, akár egy sebkötés óvatlan eltávolítása. A sebek felszakadva újra vérezni kezdenek. A rómaiak a zsidó szokásnak engedve visszaadják Jézus ruháit, majd a kereszt vízszintes fáját a vállára kötözik. Megindul a menet – az elítélt Krisztus, két gonosztevő és a római kivégzőosztag – a Via Dolorosán.     

Jézus hiába próbál felegyenesedni, a nehéz fagerenda és a vérveszteség miatti sokk megtántorítja: elesik. A rázuhanó fa felszaggatja a sebektől borított vállat, hátat. Megpróbál felemelkedni, de az izmok felmondják a szolgálatot. A százados ráparancsol egy vállas bámészkodóra, Cirenei Simonra, hogy vigye a keresztet. Jézus követi, vérző testét a sokktól hideg verejték veri ki. Mintegy hatszáz métert tesznek meg a Golgotáig. Jézust enyhe fájdalomcsillapító hatású mirhával kevert borral kínálják, amit nem fogad el. Simon leteszi a földre a fát. Jézust háttal a földre lökik. Vállával zuhan a fára.

A katona a csuklóhajlatot keresi. Mélyen beveri a hatalmas szöget. A másik oldalon megismétli a mozdulatot, ügyelve, hogy ne feszítse szét túlságosan a karokat, hogy tudjon mozogni. A vízszintes gerendát az oszlopra helyezik, és az oszlop tetejére erősítik a feliratot: A Názáreti Jézus, a zsidók királya. A bal lábfejet a jobbnak feszítik, és a boltozaton keresztül mindkettőt a fához szögezik; a térd enyhén hajlított. Megtörtént a keresztre feszítés.

A függés közben a csuklókra nehezedő testsúly borzalmas fájdalmat okoz az ujjakban és a karban – a szögek a medián ideget nyomják. Ezért az áldozat megpróbálja a lábakra helyezni a testsúlyát. A metatarsalis csontok közötti idegek elviselhetetlen fájdalma hasít belé. A karok lankadnak, az izmok görcsbe rándulnak. A hatalmas, lüktető fájdalommal járó görcshullámok miatt alig-alig tudja felnyomni magát. A mellizmok megbénulnak, a bordaközi izomzat nem működik. A belégzés lehetséges, de kilélegezni képtelen. Jézus egy-egy pillanatnyi lélegzetvételért küzd. Végül a szén-dioxid felgyűlik a tüdőben és a véráramban, és a görcsrohamok enyhülnek. Egy-egy rángással képes megemelkedni, hogy kilélegezzen és beszívja az éltető oxigént. Kétségkívül ezekben a pillanatokban ejtette ki ránk maradt hét utolsó, rövid mondatát.

Az elsőt a római katonákra tekintve: „Atyám, bocsáss meg nekik, hisz nem tudják, mit tesznek.”

A másodikat a bűnbánó latornak: „Bizony mondom neked, még ma velem leszel a mennyben.”

A harmadikat – elborzadt ifjú tanítványára tekintve – anyjának: „Asszony, nézd, a fiad!" – majd Jánosnak: „Nézd, az anyád!”

S a negyediket:  „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?”

Jézus órákon át mérhetetlen kínokat áll ki: az idegtépő fájdalom, a görcsök, a felsebzett hát dörzsölődése a durva fán. S ekkor újabb fájdalom jelentkezik: erős, szorító mellkasi fájdalom, amikor a szérummal telítődő szívburok nyomni kezdi a szívet. A nyomás alatt álló szív küszködve pumpálja a sűrű vért, a megkínzott tüdő kétségbeesetten küzd levegőért. A kiszáradás jelei mutatkoznak: „Szomjazom!” Jézus halálos dermedést érez tagjaiban. „Beteljesedett!” Utolsó erejével még egyszer megemelkedik, hogy levegőt vegyen. „Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet.”
 
A keresztre feszítés végén általában megtörték a megfeszített lábszárcsontját. Így az áldozat nem tudott felemelkedve levegőhöz jutni, és megfulladt. Jézushoz érve azonban a katonák látták, hogy erre már nincs szükség. Egy katona lándzsát szúrt az ötödik bordaközön át a szívbe, ahonnét „nyomban vér és víz folyt” (Jn 19,34). A szívburokból szivárgó víz post mortem bizonyítja, hogy Jézus halálát nem fulladás okozta, mint általában a keresztre feszítettekét, hanem a sokkos állapot és a szívburokban felgyűlt folyadék nyomása miatti szívmegállás, a szív „meghasadása”. 

Végigszemlélhettük tehát – orvosi szemmel is – az embernek ember és Isten ellen véghezvitt gonosztettét. A látvány borzalmát egyedül Isten végtelen irgalmának jövendő megnyilvánulása, a dicsőséges húsvéti hajnal várása enyhíti.

Forrás: cbn.com

Magyar Kurír

(mk)