Ferenc: mi rejlik egy névben?

Megszentelt élet – 2013. október 4., péntek | 9:22

Október 4-én, Assisi Szent Ferenc ünnepén Assisibe utazik Ferenc pápa.

Szent Ferenc szülővárosába tervezett egynapos zarándoklatán a pápa, Szent Ferenc nyomdokait követve, a szeretett szent élete és megtérése szempontjából fontos templomokban, kápolnákban és más helyszíneken áll meg imádkozni.

Köztük lesz a Szent Damján-templom, ahol Ferenc meghallotta Isten hívását, hogy menjen, és építse újjá Egyházát; az impozáns felső Szent Ferenc-bazilika, amelyben Giotto festményei mutatják be a szent életét; a kis kunyhó, ahol Ferenc és társai teljes szegénységben éltek; az „Eremo delle Carceri”, ahol Ferenc a természet közelségében imádkozott és vezekelt; a kis Portiuncula-kápolna, ahol Ferenc hitbeli útja megkezdődött, és ahol 1226. október 3-án meghalt; valamint a szent sírhelye az alsó Szent Ferenc-bazilikában.

A pápa szegényekkel, fogyatékosokkal és betegekkel is találkozik majd, és a Caritas leveskonyhájánál ebédel, sok szegény ember társaságában, akik naponta ott kapnak gondoskodást és ellátást.

Természetesen Assisi a nagy ferences család otthona, akik valamennyien örömmel és várakozással tekintenek Ferenc pápa látogatása elé. Linda Bordoni, a Vatikáni Rádió angol nyelvű adásának munkatársa Joseph Rozansky ferences szerzetessel, az Igazságosság, Béke és Teremtésintegritás Ferences Hivatalának nemzetközi igazgatójával beszélgetett. Elsőként azt kérdezte, mit szólt, amikor az újonnan megválasztott Bergoglio bíboros bejelentette, hogy a Ferenc nevet fogja felvenni.

Az interjú angolul meghallgatható itt:

Rozansky testvér feleleveníti azt az epizódot, amikor Hummes bíboros a konklávé alatt odafordult Bergoglióhoz, és azt mondta: „Pápaként se feledkezz meg a szegényekről!” Ettől függetlenül – mutat rá Rozansky – „viselkedése, modora már az első nyilvános bejelentései alkalmával megmutatták, miért ezt a nevet választotta.” „Ferenc rendkívül népszerű, mert mindig ’szarvánál ragadja meg a bikát’, mindig kész kimondani az igazságot. Számomra kezdettől fogva ez volt névválasztásának egyik oka. Lassanként a többi részlet is megvilágosodik, mint az, hogy hogyan bánunk a szegényekekkel, hogy mi történik az életükben – vagy akár általánosságban az emberek életében –, az egész pasztorális megközelítése annak, hogy kik vagyunk és mit teszünk, az egész ökológiai kérdés – a környezeti igazságosság.”

Rozansky atya kiemeli: jövőre lesz a 35. évfordulója annak, hogy Ferencet az ökológia védőszentjévé nevezték ki. „Ma próbáljuk megalkotni annak olvasatát, hogy mit jelent ez napjainkban, mert Ferenc nyilván nem volt sem ökológus, sem természetvédő, ugyanakkor nagyon szerette a természetet, mert Isten keze nyomát viseli, és számomra úgy tűnik, Ferenc pápának is ez a hozzáállása.” Hozzáteszi: örül, hogy a pápa „a nevével összhangban él, sokakat bevon, és sok olyan ügyért dolgozik, ami nekünk, ferenceseknek fontos, és neki is fontos volt már Argentínában is.”

Hogyan tekintenek a ferencesek a látogatás elé?

„Assisi és környéke nyilvánvalóan fontos számunkra. Ennek számos oka van: sokan zarándokhelynek tekintik Assisit, és ez nagyban azon múlik, mit értünk zarándoklaton. A pápa nemrégiben, amikor egy menekültek számára fenntartott intézményt látogatott meg Rómában, néhány igen találó dolgot mondott általánosságban a szerzetesnek. Feltette a kérdést: ’Mit tesztek az üres rendházaitokkal?’, és azt mondta: ’Ne alakítsátok őket szállodákká!’ Számomra ez nagyon fontos volt, mert éppen a források etikus felhasználásán gondolkoztunk. Assisire visszatérve, azt hiszem, igazi kihívás elé állíthat minket, remélem, így lesz (...) – mert az ember nosztalgikus indíttatásból is mehetne olyan helyekre, mint a 'carcere', vagy járhatna Szent Ferenc nyomdokain, de úgy gondolom, a feladat az, hogy újra megtaláljunk ezeknek a helyeknek a jelentőségét, hogy mit jelentettek Ferenc számára, az élete számára. Tehát látva, hogy a pápa Assisibe készül, remélem, hogy hasonlítani fog névadójához, hogy amit tesz, arra ösztönöz majd, hogy többet gondolkodjunk az evangéliumról, az evangéliumi értékekről és arról, amire a meghívásunk szól... látni kell és tenni kell...”

„Assisire tekintve és arra, amit a pápa ott tenni fog, nagyon szeretném, ha olyan pillanat volna ez számunkra, amikor hátralépünk, és megkérdezzük: ’hogyan éljük meg azokat az értékeket, amelyeket hirdetünk, a fogadalmainkat, amelyek valóban meghívást jelentenek, hogy megismerjük a világot, amelyben élünk, és vállaljuk a kihívásokat, amelyekkel napjainkban szembesülünk.”

Rozansky atya így folytatja: „Mitől oly népszerű Ferenc 800 év múltán is? – Három tulajdonságát említem: udvarias volt, kitartó – nem adta fel –, de leginkább gyakorlatias. Amikor Isten azt mondta neki, meg kell változtatnia az életét, Ferenc elhagyta otthonát, szülővárosát, és magához ölelte a leprásokat – szó szerint! Amikor a Szent Damján-templomban a feszület előtt imádkozott, és meghallotta, hogy Isten az Egyház újjáépítését kéri tőle, Ferenc kiment, építőanyagot hozott, és nekilátott a Portiuncula-kápolna javításának. Végrendeletében pedig elmondja: az Úr kérte, hogy a békeköszöntést használja: ’Az Úr békéje legyen veletek’. Megtette, és testvéreitől is ezt kéri. Valóban elindul, és beszél az embereknek arról, hogy békére van szükség. Ferenc konkrét módon kezeli a kérdést. Azt mondja: ’Ismerem a konfliktust, amellyel életedben szembesülsz, a társadalom minden szintjén jelen van. Arra hívlak, hogy változtass rajta, élj másként, hogy megtaláld a béke útjait.’”

News.va/Magyar Kurír

(mk)