Ki vagy: Márta vagy Mária? – Három ötlet, hogy derűs házigazda lehess

Nézőpont – 2017. december 2., szombat | 19:40

Valószínűleg sokunknak gondot jelent, amikor házigazdák vagyunk, hogy egyszerre kell gondoskodnunk vendégeink fizikai szükségleteiről, ugyanakkor jó lenne beszélgetni is velük, odafigyelni rájuk.

Az Aleteia portál munkatársai egy nap a reggel olvasott szentírási szakasz kapcsán tették föl egymásnak a kérdést: te ki vagy? Márta vagy Mária? Márta, aki sietve kiszolgálja a vendégeket, vagy Mária, aki csak ül Jézus lábainál?

„Én teljesen Márta vagyok” – sóhajtott föl egyikük, akinek gyakorlatias, tettrekész hozzállását kollégái mindig is irigyelték. Volt, aki úgy érezte: ő maga sem Márta, sem Mária – ám igyekszik magáévá tenni mindkét nőtípus legvonzóbb tulajdonságait. Mert igen, Mártának is vannak pozitív tulajdonságai, hisz ha ő nem lenne, mit evett volna Jézus? A két nővér vonásait ötvözhetjük, hogy jó házigazdák legyünk, akár karácsonykor, akár máskor.

1. A vendégség előtti időben imádkozz úgy, mint Mária!

A vendégség előtti napokban, hetekben imádkozz kicsit, vagy legalább mondj egy fohászt, valahányszor a nagy nap eszedbe jut. Liguori Szent Alfonz – akinek hozzáállása a nővérek közül Máriáéra emlékeztet – szavai megnyugtatnak minket az ünnepi készülődésben. „Mint akit az anyja vigasztal, úgy vigasztallak meg én titeket” – állítja középpontba Izajás könyvén (Iz 66,13) át Szent Alfonz Isten gondoskodó vonásait.

„Emmánuelre” bízhatjuk a komolyabb félelmeinket, például attól, hogy nagy családi veszekedés tör ki a vendégség közben, és elsuttoghatjuk neki az apró gondjainkat is: „Segíts, hogy ne felejtsek el vajat venni!”. Szent Alfonz mindig arra biztat: gyakran és nagy bizalommal forduljunk az Úrhoz; „tartsd mindig észben, hogy sem barát, sem testvér, sem apa, sem anya, sem házastárs nem szeret jobban téged Istennél.” Tudod, Emmanuel azt jelenti: „Velünk az Isten” – mert valóban velünk van.

2. Készülődj úgy, mint Márta!

Például kezdd el időben. Mindannyian ismerünk sokgyerekes anyukákat, akik a gyereknevelés mellett még egyetemre is járnak, és amellett még a plébániai ismerősöket is rendszeresen meghívják magukhoz. És mindezt képesek úgy kivitelezni, hogy nyugodtan beszélgetnek a vendégeikkel, odafigyelnek rájuk – ahelyett, hogy rohangálnának körbe, tányérokat és poharakat töltögetve, asztalokat és pultokat törölgetve. Egy ilyen anyuka végül is Márta vagy Mária?

Ha jobban megfigyeljük a dolgokat, észrevehetjük, hogy kuktában fődögél az étel, hogy papírtányérok vannak kikészítve, hogy mindenki magát szolgálja ki itallal a hűtőládából – tehát minden előre el- és kikészíttetett.

3. A vendégség alatt legyél olyan, mint Mária!

Gyakran hangsúlyozzák, milyen fontos, hogy mások Krisztust lássák bennünk. Teréz anya, aki egy tevékeny Mária, arra tanít, lássuk meg Jézust a gyermekünk, az idegenek és az asztalunknál ülő vendégek arcában egyaránt: „mindegyikük Jézus álruhában”.

Akkor tehát: hogyan fogok bánni Jézussal, amikor az asztalomhoz ül idén karácsonykor? Rá se nézek, mert a húst kell zsírral locsolgatnom?

Reméljük, nem így lesz. Reméljük, oda tudunk ülni hozzá, és nézni gyönyörű arcát. Reméljük, tudunk szedni neki az ételből, ami várja a kuktában – mert még ha nem is vagyunk született Márták, sem Máriák, azért úgy teszünk, mintha azok lennénk. Tudjuk, „Mária a jobbik részt választotta”, mégis – mivel azt szeretnénk – étel is várja vendégeinket. Anastasio Ballestrero bíborossal, Torino korábbi érsekével is egyet kell értenünk: „Az otthonunkban van hely Mártának és Máriának is, és mind a két helyet nekünk kell betöltenünk. Máriának kell lennünk, hiszen az Igét látjuk vendégül, és Mártának, hiszen az Emberfia érkezik hozzánk.”

Forrás: Aleteia.org

Fotó: Pexels.com

Magyar Kurír
(vn)

Kapcsolódó fotógaléria