A kilátástalan helyzetek szentje

Az Appenninek hegyvidékén, a Cascia közelében lévő kis faluban, Roccaporenában született 1381 körül. Idős szülei hosszú várakozás, reménykedés és sok imádság után kapták Istentől ajándékba. Hegyek között elterülő kis birtokukon egyszerűségben, vallásos légkörben nevelték. Apácának készült, hogy teljesen eggyé válhasson Megváltójával, aki jelenléte édességének megéreztetésével mindannyiszor megajándékozta őt, valahányszor szülei engedélyével visszavonulhatott a házukban kialakított kicsiny imahelyre. Szülei – valószínűleg kényszerből – odaígérték a kezét egy helybeli ifjúnak, aki igen vad és erőszakos ember volt. A kolostor helyett mindössze tizenkét évesen férjhez kellett mennie.

Tizennyolc éven át türelemmel viselte férje rossz természetét; soha nem panaszkodott. Mindenben engedelmeskedett hitvesének, azzal a feltétellel, hogy a templomba eljárhat. Szelídségével és jóságával végül is férje rossz természetét sikerült legyőznie, és lelkét Istenhez vezetnie. Megtérésének együtt örült vele az egész falu, amely korábban – a férj összeférhetetlensége miatt – sokat szenvedett a pártoskodásoktól és viszálykodásoktól.

Szülei halála után újabb gyász érte Ritát: férjét egy régi ellensége megölte bosszúból. Egy évre rá meghalt két kisfia, akik meg akarták bosszulni édesapjuk halálát. Rita azért imádkozott, hogy fiai inkább gyermekként haljanak meg, semmint gyilkosok legyenek. Apjuk halála utána egy évvel a két fiú beteg lett, s bár Rita gondosan ápolta őket, mindketten meghaltak.

Sok fájdalma után, régi vágyának megfelelően, kolostorba készült; a casciai Mária Magdolna ágostonos kolostorba jelentkezett, ahonnan egymás után háromszor visszautasító választ kapott özvegysége miatt. Végül 1407-ben csodálatos módon került be: Keresztelő Szent János, Szent Ágoston és Toletinói Szent Miklós „vitték be” éjnek idején a zárdába.

Harminc éves sem volt, amikor karnővérként fogadták be az ágostonos apácák. Mivel olvasni nem tudott, s így nem tudott együtt zsolozsmázni a nővérekkel, egyéb imádságok elmondására kötelezték. A nővérek közül türelmével, engedelmességével és jámborságával tűnt ki.

Különös tisztelettel elmélkedett Urunk szenvedéséről, s arra vágyott, hogy osztozhasson a megfeszített Krisztus kínjaiban. 1441-ben, amikor a feszület előtt térdelt, és vágya beteljesülését kérte, érezte, hogy a töviskorona egy tövise a homlokába fúródik. (Előzőleg Szent Jacopo della Marche, Marchiai Jakab prédikációját hallgatta Krisztus töviskoszorújáról.) Mély sebet kapott, amely később elmérgesedett, s a belőle áradó szag miatt Ritát elkülönítették a nővérektől. Csak egy római zarándoklat alkalmával mehetett emberek közé, amikor az Úr, Rita könyörgésére, eltüntette a zarándoklat idejére a sebet, de úgy, hogy fájdalmai megmaradtak. Betegségei, a böjtölések és a munka fölemésztették erejét, utolsó éveit ágyhoz kötötten töltötte. Valószínűleg tüdőbajban halt meg, társaitól elkülönítve, 1447. május 22-én Casciában.

Testét soha nem temették el, mert csodálatos módon nem látott romlást. Sértetlenül került ki a tűzvészből is, melyben néhány évvel halála után a cédrusfából készült koporsója porrá égett. Új koporsóját tisztelője, Cesco Barbari casciai asztalos készítette el, aki súlyos betegségből gyógyult meg közbenjárására.

Ritát már halála után – még mielőtt az Egyház hivatalosan nyilatkozott volna – szentként kezdték tisztelni. Boldoggáavatására 1626-ban került sor, 1900-ban emelték a szentek sorába. XIII. Leó pápa Umbria gyöngyének nevezte őt. Testét Casciában, az 1937 és 1947 között épült Szent Rita-templomban őrzik.

A hagyomány szerint Szent Rita az egészen kilátástalannak tűnő esetekben is képes segíteni, ezért a lehetetlenségek szentjének tartják; a kétségbeejtő helyzetbe került emberek védőszentje, továbbá az anyaságé, illetve a meddőségtől szenvedőké. Spanyolországban a házassági gondoktól szenvedők patrónája. Itália leginkább tisztelt női szentje. Művészeti jelképei a rózsák, melyeket ünnepén megáldanak.

Magyar Kurír