Kilencedik alkalommal rendeztek Háló találkozót Nagybányán

Külhoni – 2013. június 26., szerda | 11:34

Június 22-én került megrendezésre a IX. Nagybányai Háló Találkozó, a Szent József-templomban, melyre az ország különböző pontjairól érkeztek a hálósok, többek között Avasújvárosból, Felsőbányáról, Nagykárolyból, Szatmárról, Máramarosszigetről, Nagyváradról, Nagyszalontáról, Nagybányáról.

Ahogy minden HÁLÓ találkozót, a mostanit is az együttlét és a találkozások öröme jellemezte.  A mottót Paul Claudeltől kölcsönözték: „...elindultam valaminek a keresésére, és íme, VALAKI lettél számomra, Istenem."

10 órai kezdettel köszöntötték a több mint hetven résztvevőt. A hagyományokhoz híven bemutatták a Hálót, mint lelkiségi mozgalmat. Ezt idén Gyenge Béla nagyváradi plébános tette meg. Elmondta:  „Ha a Hálót kell bemutatatni, mindenki másképp teszi, van aki hozzá tesz valamit, van aki elvesz, de a lényeg nem ez, hanem az, hogy a Háló összeköti az embereket.”

A találkozó előadója Simon Attila, szamosdara-pusztadaróci plébános volt. Előadása címét XVI. Benedek pápa azonos című apostoli levelétől kölcsönözte: A hit kapuja.

Az atya egy közvetlen szívhez szóló előadást tartott a hitről, felhasználva a nyugalmazott Szentatya gondolatait, és saját tapasztalatait is megosztotta a hallgatósággal. Arra buzdítót bennünket, hogy merjünk belépni a hit kapuján, mivel a hit örömöt, békét, biztonságot visz az életbe. Idézte XVI. Benedek Pápa egyik mély lelki tartalmú gondolatát: „A hit által ismerhetjük föl a feltámadott Úr arcát azokban, akik szeretetünket várják.”

Az előadást követően Uglár Sándor, a Nagybányai Háló Mozgalom főbogozója, közös imára hívta a jelenlévőket azokért, akik betegek és nem lehetnek velünk. Mindenkinek lehetősége volt a hitéről beszélni és mások hitéből töltekezni a kiscsoportos beszélgetés alkalmával.

A találkozó második felében színvonalas előadásokra került sor. Először a Krisztus Király plébánia két fiatalja, Kert Evelin és Varga Szilárd, majd Fülöp Gábor karnagy vezetésével a Teleki Magyar Ház kórusa varázsolta el a közönséget.

A nagybányai háló találkozók különlegessége, hogy különböző lelkiségi mozgalmak mutatkoznak be. Idén a nagyszalontai Oláh Mária arról tett tanúságot, hogy az életében milyen helyet foglal el a Háló. Ezt követően egy ignáci lelkiségi mozgalommal, a Keresztény Élet Közösséggel (K.É.K) ismerkedhettek meg a résztvevők Vincze Gabriella által, valamint bemutatkozott a szatmárnémeti Hit és Fény közössége.

A délutáni programmal párhuzamosan kézműves foglalkozás zajlott a II. János Pál teremben Bálint Katalin jóvoltából. Ezután közös éneklés következett Gallov Ritával, aki még inkább felemelte a találkozó hangulatát.

A találkozó hálaadó szentmisével zárult, amely minden ima csúcsa és a kegyelem forrása.  A szentmisét követően az Ároni áldással áldották meg egymást a résztvevők, és búcsút vettek egymástól.

A találkozó  fővédnöke Schönberger Jenő megyéspüspök volt.

Az eseményről Daly Attila tájékoztatta szerkesztőségünket a nagybányai Szentháromság Plébániáról.

Magyar Kurír