Kilencedik alkalommal rendezték meg a keresztény gólyatábort Esztergomban

Hazai – 2016. augusztus 17., szerda | 19:06

Idén kilencedik alkalommal rendezték meg a szeptemberben egyetemet kezdő keresztény fiatalok számára a HEGY: „Hittel az egyetemen” elnevezésű gólyatábort Esztergomban augusztus 9–13. között, amelyre hetven résztvevő érkezett az ország minden tájáról. Nyitrai Orsolya szervező számolt be a táborról.

A szervezők – felsőbb  éves egyetemisták – igyekeznek minden évben színes és élménydús programokat kínálni, ez idén sem maradt el. Augusztus 9-én, kedden érkeztek az esztergomi ferencesek kollégiumába a leendő elsőévesek, nagyon nyitott és érdeklődő társaság gyűlt össze, jó hangulatban, hamar megtalálták a közös hangot a játékos ismerkedés során.

Este borkóstolót tartottak: ez alternatíva a többi gólyatáborral szemben, mivel szervezett és kulturált módja az alkoholfogyasztásnak, és a műveltséghez is hozzátartozik. Az érdeklődők ötféle minőségi bort ismerhettek meg.


Augusztus 10-én, szerda délelőtt Hajnal Géza hidrogeológus, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem docense látogatott a táborba. Előadása a hétköznapi keresztény életről, a fiatalok feladatairól szólt. Ezen a napon került sor az egyetemi információs tájékoztatásra, melynek keretében a gólyák a felsőbb éves szervezőkkel tudtak beszélgetni a saját szakukról, egyetemükről. Arról is szó esett, hogy a keresztény közegből kilépve milyen feladatokkal, szituációkkal kell megküzdeniük az elsőéveseknek. A délutáni „városi vetélkedő” során különböző logikai, ügyességi, gyorsasági feladatokat kellett teljesíteniük a csapatoknak. Este dicsőítő imaesten vettek részt a fiatalok, mely alkalomból gyónásra és lelki beszélgetésre is volt lehetőség.

Augusztus 11-én került sor a már hagyományos sportnapra, aminek első felében ötféle sportból hármat választva alakultak csapatok és játszottak egymás ellen. A második részben a kiscsoportok sorversenyben vetélkedtek egymással. Délután Székely János püspök atya tartott előadást, ezt követően a gólyák kiscsoportokban dolgozták fel az elhangzottakat. A tábor szentmiséjét Pákozdi István budapesti egyetemi lelkész tartotta, aki Szent Klára ünnepén az otthon elhagyását és az önálló döntések fontosságát emelte ki beszédében a szent élete kapcsán.


Augusztus 12-én, péntek délelőtt Marton Zsolt atya, a Központi Papnevelő Intézet rektora tartott előadást, ami az irgalmasság évéhez kapcsolódóan Zakeus történetéről, példájáról szólt. A témát ismét kiscsoportos beszélgetések keretében mélyítették el a fiatalok.

Este a tábor csúcspontjaként került sor a bálra, melyen a társas- és a közösségi táncoké volt a főszerep.

Augusztus 13-án, szombaton ért véget a tábor, melynek az volt a célja, hogy az egyetemre készülő keresztény fiatalok közt baráti kapcsolatok szülessenek, hogy a leendő elsőévesek ne érezzék magukat egyedül az egyetemen, a nagyvárosban, találjanak maguknak olyan közösséget, ami végigkíséri őket tanulmányi éveik során.

Fotó: HEGY

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria