Kinek jó, hogy médiaszenzáció lett a papi botrányokból?

A botrányok harsány médiavisszhangjával kapcsolatban Elizabeth Lev, az Inside the Vatican, a Sacerdos és a Zenit elismert cikkírója fejti ki véleményét a Politics Daily hasábjain. A Duquesne Egyetem római campusán oktató művészettörténész a Szentszékhez akkreditált korábbi amerikai nagykövet, Mary Ann Glendon lánya.

„Senki sem tagadja a papok töredék kisebbségének bűneit és az általuk okozott kárt – szögezi le a szerző –, ám helytelen viselkedésüket egyesek arra használják fel, hogy lejárassák a klérus túlnyomó többségét. Olyan papokat is beszennyeznek, akik plébániájukon egyszerű, szent életet élnek a hívek szolgálatában." Lev párhuzamba állítja a francia forradalom előtti időszakban a katolikus egyházi személyek ellen irányuló „állandó ellenséges támadásokat" azzal, ahogyan napjainkban a média lefesti a Katolikus Egyházat. 

Miután az 1789-es francia nemzetgyűlés korlátozta a király hatalmát, mind gyakoribb lett a katolikus egyházi személyek elleni kemény hangú vádaskodás. „Egyháziak által elkövetett erkölcstelenségek elszigetelt eseteit nagyították fel, hogy az egész papságot romlottnak tüntessék fel (a helyzet iróniája, hogy mindezt a féktelen szexuális szabadosság korában tették). A francia propagandisták éjt nappallá téve azon fáradoztak, hogy botrányokat ássanak elő a múltból, évtizedekre, sőt akár évszázadokra visszamenően" – írja Lev.    

A szerző Edmund Burke politikus és író szavait idézi, aki 1790-ben megállapította, hogy ezek a vitázók úgy mutatták be az egész francia egyházat, mint „álságos, pénzéhes, hatalomvágyó szörnyetegek gyülekezetét". „Nemigen hiszek annak, aki ócsárolja azokat, akiket kifosztani készül. Inkább úgy sejtem, hogy olyankor rágalmaznak meg valakit, vagy nagyítják fel elkövetett vétkeit, amikor megbüntetésükből hasznot remélnek" – figyelmeztetett Burke akkor, amikor a forradalmárok éppen az egyházi földek elkobzására készültek.

Lev szerint „nincs szükség Edmund Burke politikai éleslátására ahhoz, hogy az ember elgondolkodjék, vajon miért kizárólag a Katolikus Egyház részesül ilyen elbánásban". Mint írja, a szexuális visszaélések "szaftos" médiatudósításai azt sugallják, mintha csakis a katolikus klérus tagjai követnének el ilyen bűntetteket; ráadásul a botrányok előkelőbb helyen szerepelnek, mint az indiai és az iraki keresztények jelenleg is zajló lemészárlásának hírei.

A szerző felhívja a figyelmet, hogy becslések szerint az Egyesült Államokban mintegy 39 millió áldozata van a gyermekek elleni szexuális visszaéléseknek, amelyeket legnagyobb arányban családtagok követnek el. A cikkben idézett források szerint a tanároknak 5%-a, a katolikus papoknak kevesebb mint 2%-a vádolható szexuális visszaéléssel.

Elizabeth Lev úgy látja: a katolikus papok elleni támadások mögött az a szándék húzódik meg, hogy „lerontsák a közéletben megszólaló, erőteljes erkölcsi hang hitelét". Megjegyzi, hogy a szexuális visszaélésekről érkező híradások Amerikában éppen akkor váltak igazán hisztérikussá, amikor a katolikus püspökök kifejezték tiltakozásukat az egészségügyi reform ügyében született végső döntéssel kapcsolatban. „Az Egyház erkölcsi hangának elhallgattatásához az egyháziak lejáratását találták a legmegfelelőbb eszköznek" – mutat rá.

Burke a kereszténység „teljes megsemmisítésének" előkészítését látta abban, ahogyan egyházellenes kampány során „általános megvetés” tárgyává tették az egyház képviselőit – írja Lev, emlékeztetve, hogy a forradalmi terror idején több száz papot küldtek a guillotin alá. „Reméljük, az amerikaiak lesznek annyira józanok, hogy jóval előbb irányt váltsanak, mint hogy ide jutnánk" – zárja gondolatait a szerző.

Magyar Kurír