Klauzúra, pápai védelem: biztonság az Egyházban

A klauzúra ma nem a személy- és vagyonvédelem eszköze, hanem a szerzetesi lét megéléséhez szükséges környezet biztosítéka – mondta a klauzúra intézményéről szóló előadásában Orosz Lóránt ferences szerzetes, kánonjogász, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola volt rektora rendtársa, Várnai Jakab mostani rektor és a társszervező Konrad Adenauer Alapítvány tudományos igazgatója, Bauer Bence köszöntője után.

Orosz Lóránt hozzátette: minden vallási hagyományban vannak óvintézkedések az istenség szolgálatára szegődött cölebszek hasonló védelmére. Az Egyházban a klauzúrákra vonatkozó intézkedések a hatodiktól a XVI. századig egyre részletesebbek voltak, és egyre inkább a testi tisztaság védelme volt a céljuk, habár a tisztaság fogalmához a szellemi tisztaság is hozzátartozik. Leginkább a klauzúra védelme a női, azon belül is a szemlélődő női rendeknél teljesedett ki. A tridenti zsinat VIII. Bonifác pápa intézkedéseit megerősítő szabályaival majd Pál Szent Vince rendjének nővérei szakítanak, akik szociális szolgálatra szegődtek el, s sokáig a nyomukba lépő társulásokat nem is kezelték szerzetesrendként az azokra vonatkozó szabályok miatt.

Ma négyféle klauzúrát tart számon a kánonjogi kódex: a minden szerzetesrendre vonatkozó rendes klauzúrát, a szigorú klauzúrát, a csak szemlélődő női rendekre vonatkozó pápai klauzúrát és a szabályozott klauzúrát. Érdekességként tette hozzá mindehhez az előadó, hogy míg a XVIII. század óta, a felvilágosodás és a racionalizmus előretörésével a szemlélődő rendekre gyakran tekintettek felesleges koncként, mivel nem végeznek „hasznos” munkát, mostanában relatíve sok hivatás születik az ilyen rendekben, átlagban több, mint más szerzetekben.

Kántor Zoltán szociológus, a PPKE BTK tanára, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója a nacionalizmusról, nemzettudatról, kisebbségekről beszélt, megállapítva, hogy ma Európában nagyobb hangsúlyt helyeznek a stabilitásra és a békére, mint a kisebbségek jogaira.

Újházi Lóránd kánonjogász, adjunktus az Egyház intézményeinek és lelkipásztorainak kánonjogi védelméről beszélt. Mint kifejtette: a II. Lateráni Zsinat határozata szerint azt, aki klerikusra kezet emelt, azonnal, magától beálló kiközösítéssel sújtották régen. Ma ez a szabály érvényes a pápára, ha klerikus emel rá kezet, akkor elveszti klerikusi állapotát is. A püspökök fizikai bántalmazóira magától beálló egyházi tilalom vonatkozik, ami a gyakorlatban ugyanolyan következményekkel jár, mint a kiközösítés (például tilos a szentségekhez járulás), de annál alacsonyabb rendű. A klerikusokra pedig felfüggesztés vár.

A papra, szerzetesre kezet emelőkre vonatkozóan csupán annyit ír a kódex, hogy a megfelelő egyházi büntetés vonatkozik rájuk. Mindez a szabályozás független a polgárjogi következményektől, amelyek megállapítása az állami igazságszolgáltatás dolga.

Újházi két érdekes pontra is felhívta a figyelmet: mi van az engedély nélkül, de érvényesen szentelt püspökökkel, akikkel egyébiránt nem vállal közösséget az Egyház (hiszen rájuk is automatikusan önmagától beálló kiközösítés érvényes), és a klerikusi állapotukat elvesztő püspökökkel? Az előadó szerint logikusan rájuk nem vonatkozik az egyházi törvénykönyv említett szabályozása.

Végül a kánonjogász kitért a templomok védelmére is, bemutatva, hogy míg az 1917-es kánonjogi kódex három pontban tárgyalta ezek egyházjogi védelmét, a mostani, 1983-as csak annyit mond, hogy a megfelelő büntetés jár a templomok, templomi berendezések rongálóinak. Emögött az áll, hogy a kánonjogi szabályozás csak az Egyház tagjaira vonatkozik, a világi híveket pedig gyakorlatilag csak lelkiismeretben kötelezi, azaz effektív intézkedések meghozatalára alkalmatlan, így a templomok rongálóit igazából az állami jog tudja elítélni; ugyanakkor mégis valamennyire meg akarták említeni ezt a kánonjogban, hiszen az Egyház számára fontos kérdésről van szó.

Enzo Sammarco, a Vatikán biztonsági szolgálatának vezetője arról beszélt, mennyire fontos a pápa személyének és a Vatikán egyedülálló kultúrkincseinek védelme, részletekre azonban a  kupolába helyezett optikai kábeles megfigyelőrendszeren kívül, mely az odalátogatók védelmét és szükség esetén (rosszullét) időben való kimentését szolgálja a szűk és hosszű lépcsőkből, értelemszerűen nem térhetett ki.

Őt követően Kiss Paszkál, az ELTE tanszékvezető egyetemi docense, szociálpszichológus beszélt a biztonság elemi igényeinek pszichológiai szempontjairól, valamint Resperger István ezredes, egyetemi docens beszélt az állami biztonságpolitikáról, egy ország biztonságának feltételeiről, a haderőről, biztonsági stratégiáról és a nemzetközi szerződésekről.

A konferenciát kerekasztal-beszélgetés zárta.

SzG/Magyar Kurír