Kovács Lajos SJ a blogfigyelőnek: nem tudjuk, hogy mit indítunk el az olvasók többségében

Hogy született meg a jezsuita blog?

Azt sem tudtuk, mi ez, amikor 2008-ban megismerkedtem pár fiatallal, akik a  Reakció blognak írtak, ami azóta Mandiner néven fut. Rákérdeztek, hogy miért nem csinál valaki az egyházban is ilyet, például a jezsuiták. Ez szöget ütött a fejemben, aztán összeültünk egy beszélgetésre, majd el is indult a blog. Nyolcan-tízen írtunk rendszeresen az első évben, aztán gyakorlatilag hat-hét emberrel működött. Utána kicsit megtorpant a dolog. Miután visszatértem Indiából, újraindítottuk a blogot, ekkor még a nyolcvan éves Nemes Ödön atya is beszállt. Az ő néhány hónappal ezelőtti halála a blognak is nagy veszteség, mivel rendszeresen küldözgetett nagyon tartalmas lelki írásokat. (Az Új Ember hamarosan könyv formájában is kiadja Ödön atya blogbejegyzéseit.)

Hogy látod most a blogvilágot?

Talán egy kicsit elfogyott az első körös lelkesedés. Túlkínálat van blogokból, véleményből, kicsit kifulladt a műfaj, elmúlt az újdonságereje. A magánblogoknak, egyszemélyes webnaplóknak nem látom sok értelmét. Mi például úgy gondoljuk, akkor tud változatos és folyamatos lenni a jezsuita blog működése, amíg többen írjuk, és csoportként vállaljuk föl. 

Azért érdekes, hogy a nyomtatott sajtó kétszáz év után vált dinoszaurusszá, a rádió nyolcvan, a tévé hatvan év után. Akkor az internetes hírportálok ideje tíz, a blogoké meg öt év után járt le?

Néhány népszerűbb blog nyilván megmarad, a többi azonban eljelentéktelenedik. Aminek széles olvasóközönsége van, mert jó a minősége vagy mert híres ember írja, az továbbra is érdeklődésre fog számot tartani. Ha a pápa maga blogot indítana, nyilván sokakat érdekelne, ahogy a magyar jezsuiták blogja is érdekes lehet, ám ha én Kovács Lajosként írnék blogot, az senkit sem érdekelne, megnézné édesanyám, meg egy-két barátom. 

Mire jó egy blog?

Kommunikációkutatóként és európaiként is úgy gondolom, hogy a demokrácia az egyetlen igazán járható út, ami nagyon nehéz, és sokáig tart megérni rá, nincs elég türelmünk hozzá, meg hagyományunk sincs nekünk, magyaroknak. A blog az a fórum, ahol lehetőséget kapnak az emberek, hogy kifejezzék a véleményüket, amire megvan az igényük. Ma nem elégszünk meg azzal, ha információt kapunk, véleményezni is szeretnénk azt, illetve hozzájárulni az információáramláshoz. Arra jók a blogok és a hozzá hasonló dolgok, hogy nem hagyják bezárulni a rendszert, márpedig minden intézmény törekszik egyfajta belterjességre. Ezt sem a politikusok, sem az egyházi tisztviselők nem tudják feltartóztatni, ha hosszú távon híveket akarnak szerezni. Az egyház sem zárt intézmény, hanem küldetéstudatából kifolyólag nyitott minden ember felé. Azaz mind tagjai, mind mások kérdéseire válaszolnia kell, Krisztus üzenete pedig nem lehet elhallgatott titok. A kommunikáció az participáció, azaz részvétel, ahol az emberek jelentéseket alakítanak ki egymás között. Persze a doktrinális alapokról való párbeszédhez szükség van úgymond szakmai tudásra, de a vallásosság sosem csak teológiai volt, hanem népi is, amire nyitottnak kell lenni. 

Milyen témákra harapnak rá az olvasóitok?

Megvannak a mindig sok olvasót hozó bulvártémák: a zsidókérdés, a szexualitás és homoszexualitás, az abortusz – ezek mindig nagy vitákat kavarnak. Érdekes, és én ebben látom a Lélek működését, hogy a lelkiségi írások a legnépszerűbbek. Az igazán felemelő az, amikor elkezd kérdezgetni a kommentekben valaki, aki alsós korában járt hittanra, de azóta nem fejlődött a hite, vagy el is vesztette. Felvilágosult embernek tartja magát, de egyházilag infantilis, pedig egyetemre jár. Az ilyen emberek megsegítésének látom értelmét. Ha látják, hogy egy jezsuita a hit dolgait össze tudja kapcsolni a hétköznapi életével, akkor megmozdul bennük valami, mivel az igény, a vágy él bennük, és intuitíve érzik, hogy a kettő összekapcsolható. Ezért aztán a kommentekre igyekszünk válaszolni. 

Nyomon követitek tehát a kommenteket.

Bár valóban igyekszünk, ez az egyik legnagyobb gondunk, ami miatt egy időre le is álltunk. Sok értelmes komment érkezik, és időnként úgy éreztük, sokkal jobbak lettek a kommentek, mint a bejegyzéseink. Nem tudtunk rendszeresen és kimerítően válaszolni. Gondolj bele, időnként egy-egy kommentben felmerülő kérdés megválaszolásához fél napos utánajárásra van szükség. (Olyan is volt, hogy a kommentelők közül valaki egyikünkhöz jött jegyes oktatásra.) Szóval nem volt idő, hogy gondozzuk a kommenteket. Nemrég valaki olyan cikk alá írt be, ami még 2008 őszén jelent meg, de most elkezdett újra élni, és 150-ről 250-re ment fel a kommentek száma. Sok egyházhoz kötődő, mindenféle nyelvű blogot átnéztem, de egyet sem találtam, ahol ilyen aktívak lennének az olvasók.  

Minek konkurenciája a blog?

Semminek, mert egy sajátos műfaj. Egy hírt vagy más szöveget megírnak fiataloknak, felnőtteknek, időseknek, megírják újságba, blogra, hírportálra, telefonra és iPadre. Egy kiadó vagy tulajdonos a termékeit keresztbe tudja reklámozni: a tévécsatornám reklámozza a lapomat, lehoz belőle egy ütősebb cikket, a lapom a rádiómat, a blogom a kiadott könyveimet és lapjaimat, a jobb műsorokat. Az egyház is számos fórumon igyekszik eljuttatni ugyanazt az üzenetet az emberekhez. Mindent ki kell használni. 

Hányan olvassák a blogot? 

Amikor érdekesebb téma van, körülbelül ötszázan, egyébként két-háromszázan. Ha Tóta W. Árpád belinkelt minket vagy kikerültünk az Index címlapjára a blogdobozba, akkor több ezerre ment fel a látogatottság. A templomban ritkán érünk el egyszerre ennyi embert. Persze papként hozzászoktunk a hosszú, személyes lelki beszélgetésekhez, ahol azonnal jön visszajelzés is. A média viszont fordítva működik: lehet, hogy elérsz ötszáz embert, de ebből mondjuk csak kettő jelez vissza, és eggyel sem találkozol sohasem. Bloggerként, újságíróként nem tudjuk, hogy mit indítunk el az olvasók többségében, ilyen értelemben nagyobb a felelősségünk. A kettő természetesen nem zárja ki egymást, hanem egymás mellett létezik. Ráadásul a médiában nem jó bő lére ereszteni a mondanivalónkat, még akkor sem, ha egy blogon akármilyen hosszú írás elfér, mivel nem fogják elolvasni. Látják, hogy hosszú, lépnek tovább. 

Mondhatjuk, hogy a jezsuita blog megelőlegezte az új evangelizációt?

Számomra nem teljesen világos, mi az az új evangelizáció. Mindenki mond róla valamit. De talán pont az a jó benne, hogy nagyon tág keretet ad és mindenki tud kezdeni vele valamit ott, ahová az élet szólítja. Magának kell kitalálnia. Számomra az evangélium egyszerre régi és új. Ettől csodálatos. A jezsuiták és más szerzetesek annyiban előnyben vannak a világi papsággal szemben, akik nagyon elfoglaltak, örülnek, ha el tudják látni a plébániát, esetleg van egy helyi lapjuk, hogy mi a rendi karizmánkat különféle „határhelyzetekben” próbálhatjuk ki, szokatlan, új területeken. Engem például a kommunikációban képeztek ki, ebből PhD-ztam, dolgoztam a Vatikáni Rádióban, nekem ezen a területen kell a keresztény tartalmakat megjelenítenem, és megtalálni mindehhez a célravezető eszközöket. Emellett persze lelkipásztorkodom is. 

Mi a jövő?

Szerintem nagyon fontosak az internetes videók. Van egy oldal, a ted.com, ahol rövid előadásokat lehet megnézni. Az emberek többsége a számítógépe előtt görnyed, és annyit olvas, hogy elfárad a szeme. Viszont arra még talán van kapacitása, hogy megnézzen, meghallgasson 15-20 perces előadásokat. Fontos, hogy mindez kommentelhető legyen, és esetleg egy-két gondolatot kiragadva lehet hozzá írni egy bevezetőt, esetleg egy ötszáz leütéses összefoglalót. Rengeteg előadás van itt például a Párbeszéd Házában, amelyekkel tele lehetne szórni az internetet, és szélesebb közönséghez jutnánk el. Szerintem interaktív dolgokat kellene csinálni. Erről szól ma a hatékony média.

Mit gondolsz a civil újságírásról?

Afelé haladunk, hogy egyre inkább egymástól vesszük azokat az információkat, amelyek alapján meghozzuk a döntéseinket. Pár évtized, és az ilyen személyes értesülések legalább 50 százalékban fognak számítani még politikai kérdésekben is. A kutatások ezt igazolják. Sokan már ma is a Facebookon, barátjaik üzenőfalára posztolt hírekből tájékozódnak. Az információdömpig ugyanis inkább zűrzavart okoz az emberek fejében, mintsem világosan irányt mutat. Ezért azon barátoknak hisznek, akikben bíznak, másrészt azon médiatermékek maradhatnak talpon hosszú távon, amelyek keményen betartják az újságírói etikát, nem a bulvárigényeket szolgálják ki, hanem pontosan és kiegyensúlyozottan igyekeznek tájékozódni, és így a szelekció folyamán megőrzik a hitelességüket, tekintélyüket. A közszolgálati tévé esti híradójának mindig is meglesz a hitelessége és a közönsége, ahogy  húsz éve megvan. Kérdés, hogy hogy egy hír mennyire fontos a személyes életünkben, hogy mikor van szó valódi hírértékről, és mikor van szó infotainmentről, szórakoztatásról.  A jó újságíró és a jó újság mindig meg fog maradni. 

A Jezsuita Stúdióban, ahol ülünk, van egy Buddha-szobor. Mit keres ez itt?

Amikor Srí Lankán voltam a szökőár kapcsán operatőrként, akkor hoztam ezt a szobrot. Sok szenvedést láttam ott 12 nap alatt, közel kerültek hozzám az ottani az emberek, ennek az emlékét őrzi ez a Buddha-alak. De van itt kereszt is!

Az előző három rész:
Adventi blogszemle
A pápa vasárnapi beszédei magyarul 
Séan Patrick O'Malley bíboros blogja 

Szilvay Gergely/Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!