Krisztus vére: Kocsis Fülöp a vörösborral való misézésről

Tudtommal az ön egyházmegyéjének és a Miskolci Apostoli Exarchátusnak a liturgikus tanácsa is kiadott 2010-ben egy kis útmutató füzetet, amiben felhívják a figyelmet a vörösborral való misézés gazdagabb szimbolikájára.

Ez nem rendelkezés, nem is ajánlás, csak engedély. A keletieknél ősi szokás egyébként, hogy vörösbort használnak a Szent Liturgiában. Egyházunkban újra egyre inkább terjed ennek gyakorlata.

Ezek szerint engedély szükséges a vörösborral való misézéshez?

Külön engedély nem szükséges. Sajnos a vörösborral való misézés liturgikus történetében nem vagyok annyira jártas, de úgy tudom, volt időszak, amikor tiltották a római szentmisében. Keleten viszont mindig is alkalmazták a vörösbort. A II. János Pál által aláírt Liturgikus Instrukció viszont biztat minden régi, hiteles hagyomány föltárására és fölelevenítésére, és többek közt a vörösbor használatára is kitér.

Kifejtené a vörösbor által hordozott szimbolikát?

A szimbolika használata természetesen jelen van a latin rítusban is, de a keleti liturgiában talán még erőteljesebben. A Krisztus vérévé váló vörösbor ennek a szimbolikának a része. Krisztus vörösborba mártott teste, az átváltoztatott kenyér látványában is érzékelteti ennek a titoknak a rendkívüliségét. Persze lehet, hogy valaki azt gondolja, ez már túlzottan naturális megközelítés. De a keleti szemléletű ember ezen egyáltalán nem akad fenn. Sőt, épp a másik irányból közelítjük meg a kérdést: a szimbolika ereje még inkább szembesít minket e titok felfoghatatlanságával. Jézus Istenként is ugyanolyan volt, mint mi, akinek, ha megszúrta az ujját, kifröccsent a vére. Megrendítő misztérium, hogy ez a hús-vér ember maga Isten!

Püspök atya is vörösborral misézik?

Amikor csak tehetem, igen! A szemináriumban is vörösborral végezzük a Szent Liturgiát. Mivel azonban nekem nincs saját parókiám, sokfelé megfordulok, mindig a helybéli paptól függ, hogy miként készíti elő a Liturgiát. Ritkán szoktam egyébként a vörösborral való misézésről beszélni, nincs ilyen tartalmú előírás sem, de már az is biztatásnak vehető, hogy a püspök így misézik.

Vajon mennyien követik a példáját?

Nem tudom megmondani. Hozzá kell tennem, hogy a megfelelő vörösbor beszerzése nehezebb, mint a liturgikus előírásoknak megfelelő fehérboré. A miseborban ugyanis nem lehetnek adalékanyagok, tiszta szőlőbornak kell lennie. A keleti liturgiában a hívek mindig részesülnek a szent vérből is, így arra törekszünk, hogy a bor lehetőleg édes legyen, hiszen ennek is kifejező ereje van. Van egy szép áldozási versünk is a 33. zsoltárból: „Ízleljétek és lássátok, milyen édes az Úr!” Gondoljunk csak arra, hogy az elsőáldozó gyermekeknél is fontos, hogy jó élménnyel térjenek haza, megfelelő ízű legyen az Eucharisztia. Pedig ez is „csak” szimbolika, de mennyire érzékletes! A tiszta édes vörösborból viszont Magyarországon nagyon nehéz jó minőséget találni. Ismerek olyat, aki Spanyol- vagy Görögországból hozat ilyet.

Viszont a vörösborral való misézés kényes dolog is, mivel ha lecsöppen az oltárterítőre, feltűnő nyomot hagy.

Kétségtelen! Ez nehéz ügy. Természetesen, amikor vörösborral misézünk, piros színű kehelykendőt használunk.

Találkozott ezzel kapcsolatban értetlenséggel?

Nem emlékszem ilyenre. Mesélte egy paptestvérem, hogy egy fehér ruhában érkező nő ruhájára rácsöppent a szent vér. Épp valamilyen rendezvényre tartott a Liturgia után az illető, s kellemetlen lehetett utána, úgymond, pecsétes ruhában odamenni. Ugyanakkor a hölgy megrendülten ismerte föl, hogy most tulajdonképpen Krisztus vérét hordozza. Ez fontosabb volt számára, mint az, hogy esetleg megszólják e pecsét miatt. Tanácsot is kért, hogy miként mossa ki a ruháját. Ennek az a módja, hogy kiáztatjuk, és az első öblítő vizet megtisztelt helyre, például virágokra öntjük, és utána mossuk ki a ruhát. Ez, persze mindig nehéz helyzet, nagy gonddal kerülni kell az efféle baleseteket. A régi kazuisztika is sokat foglalkozott olyan helyzetekkel, hogy például mit kell tenni, ha egy légy beleszáll a kehelybe. Ám mégsem ezekkel a precíz előírásokkal tanuljuk meg a helyes magatartást. Az Eucharisztia az egyik legnagyobb titok az életünkben. Egy egész élet kevés, hogy megértsük, fölfogjuk, megtanuljuk, hogyan viszonyuljunk hozzá. Mégis, a tiszta, alázatos szív rövid úton rátalál.

Kapcsolódó:
A pálosok bora
A veszprémi püspöki pincészet
Bemutatták az idei piarista borokat

Szilvay Gergely/Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!