Olajszentelés és a papi ígéretek megújítása a Szent István-bazilikában

                                 KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Erdő Péter bíboros az esztergom-budapesti főegyházmegye papságával és az egyházmegye területén szolgáló szerzetes papokkal közösen mutatta be a szentmisét, melyen koncelebrált Alberto Bottari de Castello apostoli nuncius és a főegyházmegye két segédpüspöke, Cserháti Ferenc és Snell György.

Bevezető szavaiban Erdő Péter kiemelte, nagycsütörtökön az egyház az utolsó vacsora emlékét ünnepli. A délelőtti krizmaszentelési szentmisében az egyházmegye papjai és püspökei megújítják papi ígéreteiket, az esti szentmisében pedig az Eucharisztia alapítása áll az ünneplés középpontjában. Már ez az időbeli egybeesés is mutatja, hogy az újszövetségi papság alapítása szorosan összetartozik az Eucharisztiával – fogalmazott a főpásztor. Erdő Péter felhívta a figyelmet, hogy az idén megkezdődnek a 2020-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus előkészületei. „Különösen is tudatosítanunk kell magunkban, hogy papságunk titka mindennél jobban összefügg az Oltáriszentség, a szentmise kegyelmi valóságával. Ha igazán tudjuk az Eucharisztiát úgy imádni, mint Krisztusnak nem az egyik ajándékát, hanem »az Ajándékát«, az Egyetlent, a Legfőbbet és a Legméltóságosabbat, akkor újra felragyog papi hivatásunk szépsége és a gyengeségben is ellenállhatatlan ereje” – hangsúlyozta a bíboros. Erdő Péter arra kérte paptestvéreit, imádkozzanak egymásért és azért, hogy Jézus Krisztus küldjön új papi hivatásokat az egyházmegye számára.

Erdő Péter homíliáját teljes egészében közöljük.

1. A mostani szentmise evangéliumában Jézus a názáreti zsinagógában olvasásra jelentkezik. Izajás próféta könyvének részletét olvassa fel a Messiásról. Mit hangsúlyoz Jézus a prófétai szövegből, a Messiás küldetéséből? A Szentlélek ajándéka, a felkenés mire rendeli Krisztust és mire rendel bennünket, akik az apostolok utódai lettünk? Jézus örömhírt hozott! – Testvérek, nekünk örömhírünk van! Ez fog éltetni minket és ez fogja tovább éltetni papi hivatásunkat is. Jézus a szegényeknek viszi el az örömhírt. Méltán mondják az egyházatyák, hogy minden nép szegény, aki Isten nélkül van, aki híjával van Isten igaz ismeretének és szeretetének. Talán bennünk magunkban is ott vibrál ez a szegénység, mint az adósságcsapdába került vagy a könnyelmű emberben, aki már a hónap közepén feléli a fizetését. Talán nekünk is jobban kellene őrizni és művelni magunkban Isten igaz ismeretét és az iránta való szeretetet. De gyakran szegény körülöttünk a világ is. Mert mikor döbben rá Istenre az, aki sohasem tud időt szakítani egy őszinte gondolatra az élet nagy kérdéseiről? És akinek nincs perspektívája, aki nem látja értékét, értelmét, legnagyobb összefüggéseit a saját életének és a világnak, az mitől legyen optimista, mitől járja át életét az öröm szilárd és alapvető érzése?

De Jézus azért is jön, hogy meggyógyítsa a megtört szívűeket. Már maga a bűn is összetöri az ember szívét, ahogy Nagy Szent Vazul mondja. De még inkább megvilágosodik ennek a kifejezésnek az értelme az 50. zsoltár fényében. Isten nem veti meg az alázatos és megtört szívet. Jézus gyógyulást hoz annak az embernek, aki bánja a bűneit, aki belátja, hogy a saját erejéből már nem tud mindent elrendezni és jóra fordítani az életében. A vakok szemének megnyitása a hitre való ráébredést jelképezi a liturgiában, az Úr kegyelmének esztendeje pedig a nagy bűnök bocsánata, a nagy adósságok elengedése. Méltán láthatjuk benne azoknak a kegyelmeknek az ígéretét is, amelyeket a szentségekben kapunk az Egyház szolgálata által. Az idén az irgalmasság szentéve van, tehát jubileum. Alkalom a megtérésre, az egymással való kiengesztelődésre és a teljes búcsú elnyerésére is, valahányszor átlépünk a szent kapun itt, a Szent István-bazilikában, Esztergomban vagy Máriaremetén.

2. Magának Krisztusnak az egyház és az emberiség iránti szeretete jelenik meg a papi hivatásban. A Krisztus-követőknek, a Krisztus-tanítványoknak különös módon kell szeretniük egymást. Ez nem az ellenségszeretet vagy az általános szeretet parancsa, hanem arra szólít, hogy az egyház tagjai, Krisztus követői, sőt az apostolok utódai sajátosan is szeressék egymást. Szeressék egymást, mert meglátják egymásban Krisztus képét. Testvérei vagyunk egymásnak a közös istenképiség alapján, még inkább testvérei vagyunk egymásnak, mert a keresztségben Krisztust öltöttük magunkra. De egészen különlegesen testvérei egymásnak az apostolutódok, akik az egyházi rend szentségében „alter Christus”-ok lettek. Így a hívőknek, az egyháznak, és sajátosan a papságnak ez a belső szeretetközössége – ez válik jellé a világ számára. Azt olvassuk az Újszövetségben: „Arról ismernek meg benneteket, hogy szeretitek egymást” (vö. Jn 13,34-35). És ez a jel egyben meghívás a bekapcsolódásra, meghívás, hogy tartozzunk ehhez a szeretetközösséghez, hogy ezen keresztül kapcsolódjunk bele az Atya és Fiú szeretetének áramába.

3. Krisztus szeretett mindenkit. Életét adta az egész világért, jókért és rosszakért egyaránt. De mégis különös szeretettel gyűjtötte maga köré a tanítványait. Nagy gonddal tanította azokat, akik hittek a szavában, akiket apostoli küldetésre szánt. Barátainak nevezte őket (vö. Jn 15,14-15). Ahogy Boldog Scheffler János vértanú püspök írja: „A Mester nem csak baráti szeretetét kínálja választottainak, hanem a barátság örök törvényeinek megfelelően minden titkát és kincsét megosztja velük”.

Erről van itt is szó, ennek a bensőséges, Krisztus körül összegyűlő közösségnek a szeretetéről. És ez az a szeretet, amelyet a püspök és a papság az egyházmegyén belül meg kell, hogy jelenítsen! Keresztény közösség lesz az, ahol az egyetlen krisztusi papságban részesülők egymás közötti szeretete Krisztusnak ezt a különleges szeretetét jeleníti meg. Ezért hát nem mindegy, hogy csupán jó kollegiális viszonyban dolgozunk-e egymással, vagy igazi, jó, szentségileg megalapozott és megélt papi közösségben működünk együtt. Ez még magasabb fokra emeli azt a természetes jót és szeretetet, ami az emberek között a puszta baráti közösségben megvalósul, és sajátos erővel teszi teljessé azt a tanúságot, amit az Egyháznak kell tennie Krisztusról a világ előtt.

Maguk az apostolok is közösségnek fogták fel magukat, a tizenkettes szám teljességét az apostoli testület létszámában akarták megőrizni. Hiszen Isten megújult népének teljességét a tizenkét új pátriárka alapozza meg. Az apostolok testületének utóda pedig a püspökök testülete, azoké a püspököké, akiknek munkáját a szent szolgálatban társaik gyanánt a papok segítik. A papság és a püspökök egysége így az egész Egyház egységének alapja, hitelességének forrása lesz.

Ilyen közös tanúságtételre szólít minket a Krisztustól kapott papi hivatás. Ebben a közös műben van szükség mindnyájunkra és minden új papi hivatásra is, hogy az Egyház tanúsága teljes legyen. Ámen.

* * *

A homília után következett a papi ígéretek megújítása, mely után a bíboros kérte a híveket, hogy imádkozzanak papjaikért, hogy legyenek Krisztusnak, az örök Főpapnak hűséges szolgái, akik a híveket Krisztushoz, az üdvösség forrásához vezetik.

Ezután állandó diakónusok hozták be a szentelésre előkészített olajokat a fémedényekben: a szent krizmához való olajat, a betegek olaját és a keresztelendők olaját. A betegek olaját és a keresztelendők olaját megáldotta a főpásztor, a krizmához való olajat pedig megszentelte.

Az Eucharisztia liturgiáját a jelen lévő papok együtt végezték, majd a kiengesztelődésnél minden egyes püspök és pap sorban a főpásztorhoz járult.

Legvégül a papság ünnepélyes körmenetben vitte a megáldott és megszentelt olajokat a sekrestyébe.

Fotó: Lambert Attila

Magyar Kurír