Bár meg volt keresztelve, 23 éves korában tért meg, és nem sokkal utána úgy érezte, hogy az evangelizáció a feladata, mert olyan élményt jelentett számára személyes kapcsolatba kerülni Jézussal, hogy ezt el akarta mondani mindenkinek. Ott hagyta a világi munkahelyeit, többek között a Kossuth Rádiót, és először egy missziós alapítványban, majd az Új Jeruzsálem katolikus közösségben kezdett el evangelizálni.
Házasságkötése után részesült a diakonátus szentségében. Ma ötgyermekes családapa. Erdő Péter bíboros 2007-ben szentelte állandó diakónussá.
A szinódus második hetének kezdete után tapasztalatait összegezve elmondta: ez még a munka eleje, amikor a szinódusi atyák beszédei töltik ki a napok jó részét, naponta 60-70 felszólalás is elhangzik. Érezhető, hogy mindenki nagyon fontosnak tartja szinódus munkáját, egyelőre még talán kicsit széttartóak a vélemények, de néhány dolog mindig előkerül: a fiatalok evangelizációja, a családok megerősítése és hogy valamilyen hatással kellene lenni a kultúrára. Érzi azt az erőfeszítést, hogy az egyház hallassa a hangját, megmutassa magát; nekünk az evangéliumot, az örömhírt kell hirdetnünk, és ezzel kell megragadnunk az embereket.
A földrészek közötti különbségek nagyon erőteljesen érezhetők – állapította meg. Rendkívül nagy hangsúlyt kap az iszlámmal való konfrontáció, főleg Afrikából és Ázsiából szinte mindenki ezzel kezdi, és valószínűleg nagyon nehéz lesz erre egy kiegyensúlyozott választ adni. Sokan dialógusról beszélnek, mások pedig kicsit csalódottan azt mondják, hogy a másik oldal nem tekint minket partnernek.
Az Új Jeruzsálem Katolikus Közösség, amelynek társalapítója, 1997-ben jött létre, Erdő Péter bíboros jóváhagyásával működik -mondta a Vatikáni Rádió kérdésére Kunszabó Zoltán. Az elmúlt 20 évben fő tevékenységük az evangelizáció volt: missziós kurzusokkal, lelkigyakorlatokkal, zenés evangelizációkkal, tanúságtevő estékkel szolgáltak Budapesten, vidéken és a határokon túl. Két éve működik egy hajléktalanokat segítő szolgálatunk az Izabella utca és a Király utca sarkán, mert arra vezette őket a Szentlélek – hangsúlyozta –, hogy Isten szeretetét ne csak szavakkal, hanem tettekkel is megmutassák. Az Egyház vezetői is nagyra értékelik a közösség munkáját. Az elmúlt 20 évben biztos, hogy több száz ember valamilyen módon rajtuk keresztül tért vissza az Egyházba és ismerte meg Istent – jegyezte meg Kunszabó Zoltán.
Magyar Kurír