Larry Richards: Légy férfi!

Larry Richards Dávid királyról megállapítja, hogy egyáltalán nem volt tökéletes, „gyilkos volt, házasságtörő…; mégis olyan férfi volt, aki tudta, hogy kicsoda, és minden erejével azon volt, hogy jobbá legyen.” Pál apostol pedig Saulként üldözte Jézus Krisztus követőit, ám a damaszkuszi jelenést követően, lemondva régi életéről, belépett egy új életbe, egy szeretetkapcsolatba, ahogy azt a Galatáknak írt levelében megfogalmazta: „Krisztussal engem is keresztre feszítettek. Élek, de már nem én élek, hanem Krisztus él énbennem” (2,20).

Jézus Krisztus pedig megmutatja nekünk, mit jelent férfinak lenni. „Jézus másokért élő ember volt; odaadta magát másokért. Kihívást jelentett az emberek számára, erős volt, szerette az embereket, meghalt értük, és megparancsolta a tanítványainak is, hogy hasonlóan cselekedjenek.” Jézus Krisztus emberré lett, hogy megváltson minket, és megmutassa, mit jelent a valódi férfiasság.

Ha az életén és feltámadásán elmélkedünk, akkor azzal az igazsággal szembesülünk, hogy Jézus másokért élő ember volt, „és nekünk is ugyanígy kell tennünk.” Ahogy Ő meghalt másokért, nekünk is ugyanezt kell cselekednünk, abban az értelemben, hogy mások szükségleteit a sajátunk elé helyezzük, szétosztjuk másoknak a szeretetünket. Jézus Krisztus arra is megtanít minket, hogyan váljunk férfivá a bűnbánat által. Napjainkban a legtöbb ember a saját elképzelései szerint fordul Krisztushoz: „Ha nem adod meg nekem azt, amit szeretnék, akkor dühös leszek, és otthagylak.” Jézus viszont azt mondja nekünk, hogy meg kell változtatnunk a gondolkodásunkat, a hozzáállásunkat és az életmódunkat. „Ha valóban Krisztus tanítványai akarunk lenni, igazi férfiak, akkor tudatában kell lennünk, hogy a bűn jelen van az életünkben. Kezdenünk kell ezzel valamit.”

A kötet szerzője figyelmeztet, hogy szakítanunk kell kishitűségünkkel, ami gyakran a reális önismeretünkből fakad: ilyenkor megpróbáljuk megindokolni Istennek, hogy miért nem szerethet bennünket: büszkék vagyunk, arrogánsak, szeretjük, ha a dolgok a mi elképzeléseink szerint működnek. Ám Isten feltétel nélkül szeret minket, valamennyiünket, függetlenül jó és rossz tulajdonságainktól, ahogy azt János írja első levelében: „Nézzétek, mekkora szeretettel van irántunk az Atya: az Isten gyermekeinek hívnak minket, és azok is vagyunk” (3,1).

Larry Richards tényként állapítja meg, hogy az emberek többsége félelemben él: félnek a holnaptól, attól, hogy elveszíthetik a munkájukat, nem lesz elég pénzük, rettegnek a betegségtől, a haláltól; a félelem uralja az egész életüket, annak ellenére, hogy Isten 365-ször mondja nekünk a Szentírásban: „Ne félj.” Isten azért mondja nekünk ezt, mert megváltott minket, a nevünkön szólított. „A világmindenség Istene, aki mindent alkotott, tudja a nevedet. Mindennap neveden szólít az imában. Csak meg kell hallanunk.” Isten azt mondta: „Mert drága vagy a szememben” (Iz 43,4). Ennek az igazságnak a tudatában kell kapcsolatba lépnünk Istennel. „Tudnunk kell, hogy kapcsolatunk ott kezdődik, ahol Jézus is elkezdte, azzal a tudattal, hogy az Atya szeret minket. A világmindenség Istene rád néz és azt mondja: ’Szeretlek!’ Engedd, hogy szeressen!”

A világtörténelemben gyakran ismétlődő, és korunkban talán minden korábbinál jobban felerősödő tendenciáról, hogy végtelen önteltségében az ember megpróbál Isten helyébe lépni, s Istennek képzelve magát konokul ragaszkodik saját téveszméihez, a kötet szerzője figyelmeztet: „Amikor Isten helyét bitoroljuk az életünkben, Istenné tesszük magunkat, és a saját akaratunkat imádjuk, ahelyett, hogy engedelmeskednénk Istennek. Ez nem férfiasság, sokkal inkább gyávaság. Ez gőg. És téveszme.” Ilyenkor nem gondolunk arra, hogy Isten engedélye nélkül még lélegzetet sem vehetnénk. Teljesen Istentől függő teremtmények vagyunk, még ha önteltségünkben gyakran elfelejtkezünk is erről.

Isten mindenható, de azt akarja, hogy segítsünk Neki megváltoztatni a világot. Ha Jézus Krisztus tanítványai akarunk lenni, akkor ugyanazzal a szenvedéllyel kell rendelkeznünk, mint Jézus, hogy szembesítsük az embereket a valósággal, azzal, hogy kik is ők valójában. „Tanulnunk kell Jézustól, hogy megismerhessük akaratát, hogy megtudhassuk, mit kell cselekednünk. S akkor megragadjuk Isten vízióját az életünkben.” Önmagunkban nincs hatalmunk, hogy megváltoztassuk a világot, de a Szentlélek ereje és Krisztus által képesek vagyunk rá. Ha pedig meg akarjuk változtatni a világot, ha másokat Krisztushoz akarunk vezetni, szeretnünk kell az embereket, és imádkoznunk kell mindezért.

A szeretet néha kemény, de ez nem egyenlő a megítéléssel, ami nem a feladatunk. A különbség aközött, hogy megítélünk-e valakit, vagy csak kemények vagyunk, a szeretetben rejlik. Ha Krisztushoz akarjuk vezetni az embereket, beszélnünk kell Róla – de ezt csak akkor szabad elkezdenünk, ha már imádkoztunk értük és szeretni kezdtük őket. A sorrend betartása lényeges (Szent István Társulat, 2013).

Bodnár Dániel/Magyar Kurír