Lech Wałęsa: II. János Pált az ég küldte - VIDEÓVAL

Az El Pensador magazin riportjában az 1990-ben Lengyelország elnökévé választott Wałęsa szerint a háborút követő években a kommunizmus elleni fegyveres fellépés sikertelensége után a lengyelek megértették, „hogy az egyetlen út a béke és a párbeszéd útja lehet.”

„Ebben a helyzetben érkezett – mintegy az égből – egy lengyel pápa. Egy pápa, aki segíthette és védelmezhette ezt az utat és a változás utáni sóvárgást.  A küldetés megvalósítását a Szolidaritásra bízta, mindig emlékeztetve bennünket, hogy ’nem lehetséges szabadság szolidaritás nélkül’. Ezzel erősítette meg bennünk a reményt” – mondta. A jelenleg 70 esztendős, nyolc gyermekes és számos unokával büszkélkedő lengyel katolikus vezető, beszélt arról, hogy „biztos, hogy Gorbacsov megkísérelte újjáépíteni a kommunizmust, de sikertelenül. És ez részben II. János Pál elvitathatatlan szerepének köszönhető."

A továbbiakban az ACI Prensa spanyol katolikus hírügynökség alapján közöljük az El Pensador Lech Wałęsával készített interjújának részletét:

Elnök úr, köszönjük, hogy lehetőségünk nyílik erre az interjúra. Amint azt jól tudja, néhány hónapon belül II. János Pált, az ön barátját szenté avatják. Mit érez, ha erre az eseményre gondol?

Ez nagy öröm számomra, és emberek millióival együtt Lengyelországban és a világ minden táján, mélyen meg vagyok győződve róla, hogy a Gondviselés ebben az igen nehéz korszakban egy szent pápát akart nekünk küldeni. Személyesen szerencsémnek tartom, hogy ismerhettem, és boldog II. János Pál személyében segítséget, atyai megértést és hihetetlen erőt kaptam küzdelmeimben, ahhoz, hogy emberileg elképzelhetetlen feladatokat vihessek végbe.

Köztudott, hogy Ön és II. János Pál közeli kapcsolatban álltak. Miért a leghálásabb pápaságának idejéből?

Személyisége és műve meglehetősen nagy horderejű ahhoz, hogy csupán egyetlen momentumra vagy tettre lehessen leszűkíteni azt. De azoknak a szavaknak, melyeket a lengyel néphez intézett, "Jöjj Szentlélek és alkosd újjá ennek a földnek arcát”, sajátos ereje volt és életet lehelt a Szolidaritásba, hogy Lengyelország, Európa és az egész világ újjáépítését segíteni tudja.

Volt lehetősége, hogy II. János Pál kanonizációs eljárásában közbenjárjon?

Igen, a boldoggá avatási eljárás során lehetőségem nyílt tanúságot tenni és beszélni saját tapasztalataimról.

II. János Pál tántoríthatatlanul dolgozott azon, hogy a kommunizmust megszüntesse Kelet-Európában. Önnek is fontos szerep jutott ebben a folyamatban. A Szolidaritás szakszervezet azért volt alkalmas erre, mert éppen akkor lengyel volt a pápa?

A lengyelek egy súlyos betegségben szenvednek: a szabadságszeretetben. Ez megerősített bennünket történelmünk pillanataiban, amikor egy nemzetet megfosztottak szabadságától, és saját hazánkat letörölték a térképről. Ez az iga akkor nyomott bennünket a leginkább, amikor 1939-ben a német haderővel, majd pedig az orosz kommunista rezsim elnyomásával szemben a nyugati világ közömbösen magunkra hagyott bennünket. Soha nem békéltünk meg ezzel a helyzettel és a háborút követő években a kommunizmus elleni fegyveres fellépés sikertelensége után megértettük, hogy az egyetlen út a béke és a dialógus útja lehet. Ebben a helyzetben érkezett – mintegy az égből – egy lengyel pápa. Egy pápa, aki segíthette és védelmezhette ezt az utat és a változás utáni sóvárgást.  A küldetés megvalósítását a Szolidaritásra bízta, mindig emlékeztetve bennünket, hogy ’nem lehetséges szabadság szolidaritás nélkül’. Ezzel erősítette meg bennünk a reményt.

Emlékszik, mikor beszélt első alékalommal a Szolidaritásról II. János Pállal?

Abban a szerencsében volt részem, hogy szavak nélkül is megérthettem magamat a Szentatyával, hiszen fontos tudni, hogy nem mindig és nem mindenhol lehetett nyíltan beszélni. Nagyon jól emlékszem a Szolidaritás első látogatására a Vatikánban. Szintén emlékszem a Dolina Chochlowska-i találkozóra, ahol a vezetőknek előkészített, lehallgatókészülékekkel ellátott szoba helyett a hotel folyosóján beszélgettünk. Vagy a Gdansk-i találkozóra. Nagyon személyes találkozások voltak ezek, mindamellett politikai jelentőségüket tekintve különösen is fontosak, főleg a kommunista vezetők számára...
Úgy tartják, hogy a katolikus egyház segítette a kommunizmus elleni harcát, beleértve a Szolidaritás anyagi támogatását is. Mi igaz ebből?

Mint az Egyház hű gyermeke, bátran elmondhatom, hogy az Egyház mindig mellettünk állt. Képviselői, a püspökök és papok társaink voltak a fontos pillanatokban. Minden lehetséges eszközzel és minden befolyásukat latba vetve párbeszédre hívtak és az igazságról tettek tanúbizonyságot. Lelki segítségük és imádságaik megfizethetetlenek. Sajnálatos módon voltak nagyon fájdalmas pillanatok is, mint Jerzy Popieluszko atya esete. De másokat is említhetnék. Mégis biztos vagyok benne, hogy semmi nem történt hiába. Tehát az Egyház nagy szerepet játszott a szabadság győzelmében és az ország demokratizálódásának folyamatában.

A lengyel demokráciába való átmenet idején volt egy pillanat, amikor úgy tűnt, hogy a törekvések zátonyra futhatnak. II. János Pál közvetítő szerepet töltött be Gorbacsov felé, abban az értelemben, hogy személye mintegy garantálta az átmenet megvalósulását?

Ezt a kérdést nem nekem kell megválaszolnom. Biztos, hogy Gorbacsov megkísérelte újjáépíteni a kommunizmust, de sikertelenül. És ez részben II. János Pál elvitathatatlan szerepének köszönhető.

Ha 1978-ban nem lengyel pápánk lett volna, nem omlott volna össze a kommunizmus?

Sok tényező idézte elő az összeomlást. Egy folyamat volt, mely konkrétan 1980-ban a gdansk-i hajógyárban kezdődött, és sok év harcait követően a változások sorát hozta magával, mígnem megvalósult a szabadság. Ezen az úton II. János Pálnak döntő szerepe volt: hogy mindez így, békésen és hatékonyan történt és nem máshogyan.

Amint azt Ön is jól tudja, a Boldogságos Szűz Mária Fatimában előre jelezte a kommunizmus összeomlását. Érezte valaha a Szűzanya valóságos közelségét a politikai rezsim ellen vívott kemény küzdelmei során?

Én még csodákról is beszélnék, mert sokszor éreztem és valóságosan megtapasztaltam az isteni Gondviselés érintését. Mindig igyekeztem a lelkiismeretem szerint cselekedni és a fontos pillanatokban erősen kértem: "Istenanya, segíts!" És mindig segített.

Lassan 25 éve, hogy leomlott a berlini fal: elégséges idő a számvetésre... Mit gondol, melyek ezen folyamat árnyoldalai?

A fal leomlása a változások eredménye, nem pedig oka volt. A szabadsághoz vezető út már korábban elkezdődött Lengyelországban. A többi nemzet megértette és alkalmazta a Szolidaritás üzenetét és küldetését, és pontosan ez a "nemzetközi" szolidaritás vált a remény fénysugarává és forrásává. A történelmet nézve később már nem tudtuk fenntartani ezt az intenzitást a Szolidaritás lelkületében, talán ezt lehet az egyik árnyéknak tekinteni. A másik árnyoldala az, hogy mindazon országok, melyek nem tudták kihasználni a változások kínálta lehetőségeket és megmaradtak száműzötteknek, szegénységbe szorultaknak, talán azért nem tudtak továbblépni, mert mi nem segítettük őket a számukra alkalmas időben, hogy felkészülhessenek egy új világra. Ez megmarad a mi generációnk folyamatos feladatának.

Lengyelország ma olyan ország, melyről 1983-ban álmodott?

Azokban az években, 1983 körül, senki sem kecsegtetett bennünket a béke útján a politikai változás legcsekélyebb lehetőségével sem. Beszéltem miniszterelnökökkel, államfőkkel, királyokkal... és nem voltam képes senkit meggyőzni arról, hogy a kommunizmus békés úton hamarosan meg fog dőlni és mi látni fogjuk azt a saját életünkben. Teljesen lehetetlen volt egy szabad országról álmodni  és mégis, idővel elképesztő sikert értünk el. Mindazonáltal fáj, hogy a demokratizálódás útján elhanyagoltuk a gyengébbeket és hogy sokan éppen azért vesztek el, mert nem voltak felkészülve a kapitalizmusra. Fájdalmas mulasztások ezek, de mindez nem homályosíthatja el annak a nagy győzelemnek a valóságát, melyet a mi generációnk megélt.

...

Ön emberjogi aktivista volt, aki a világban a szabadságért küzdött. De mi Wałęsa mai feladata hetven évesen?

Hosszú a lista, amivel sürgősen foglalkozni kellene és komolyan kellene venni. A mai világ olyan politikai és gazdasági szisztémákat keres, melyek képesek békét, igazságot és bőséget biztosítani minden ország számára. Én meg vagyok győződve róla, hogy ahhoz, hogy ezeket a felvetődő nehéz kérdéseket meg tudjuk oldani, alapvetően szükséges a nemzetközi és a személyek közötti szolidaritás. Pontosan ez a szolidaritás az, mely valójában lerombolja a béke útjában, a kultúrák és vallások párbeszédének útjában álló falakat. Ugyanakkor ezt az út motiválja és segíti az ifjúságot. Azzal, hogy a lehető legjobb képzést kívánja elérni, azzal, hogy figyelmét másokra fordítja és nem engedi sem egyes emberek, sem szegényebb és kevesebb lehetőséggel rendelkező országok elszigetelődését, a szolidaritás útja a növekedésre és fejlődésre ösztönzi a fiatalokat. Nincs sok időnk, mert a haladás dinamikája gyors. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy a mulasztás bűne vagy néhány ország és szövetségeseik félrevezető politikája ellehetetlenítse más országok jobb életre való törekvését. Emiatt akarok szólni mindazokhoz a jóakaratú emberekhez, legyenek bármely kis szervezet vagy közösség, társadalmi csoport vagy politikai párt tagjai, hogy tevékenységükkel és új célkitűzéseikkel keressenek alternatív lehetőségeket a jelenkor nagy kérdéseire, változtassák meg bátran saját környezetüket és a világot. Így elkerüljük, hogy gyermekeink és unokáink szemrehányást tegyenek amiatt, hogy elvesztegettük egy nagy civilizáció létrehozásának lehetőségét. A kezünkben van a lehetőség, hogy a Béke Nobel-díjasokkal együtt megvitassuk ezeket a kérdéseket a XIII. Béke Nobel-díjazottak csúcstalálkozóján, melyet (első ízben Közép-Kelet Európában), idén október 21-23. között rendeznek meg. Azt a mély vágyat dédelgetjük, hogy emlékeztessük a világot: a szolidaritás a legjobb recept a népek közti békés egység elérése érdekében.

Magyar Kurír
(szzs)