Legyen mindenkinek személyes pünkösdje – Beszélgetés Bartha Angélával a Városmissziós Napokról

Nézőpont – 2018. május 24., csütörtök | 19:25

Május 25. és június 4. között Budapesti Városmissziós Napokat rendeznek, a MAgyar VÁRosmissziós SZövetség szervezésében. Bartha Angéla szociális testvérrel, a tíznapos egyházi esemény koordinátorával Bodnár Dániel beszélgetett.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

– Két év alatt már harmadszor rendeznek Városmissziós Napokat Budapesten. Milyen tapasztalatokat szereztek az első két alkalommal?

– A Városmissziós Napoknak vannak rügyei, melyek kifakadva remélhetőleg maradandó termést hoznak. Ebből felsorolok néhányat. Az első rügy az együttműködés – különböző, sok feladatot vállaló közösségek támogatják egymást, közös programokat szerveznek. Ez egyfajta jel. A másik rügy a képzés: például az Emberhalász szeminárium. Olyan, kilencalkalmas szemináriumot tartunk, melyben arra hívjuk a testvéreket, hogy tudatosan tegyenek tanúságot a környezetükben. Sajnos erős bennünk a félelem, hogy elinduljunk mások felé, ez még inkább arra sarkall minket, hogy kérjük a Szentlélektől a bátorságot, az erőt és a szeretetet. Az ima és a gyakorlati képzés sokat segít a résztvevőknek. A harmadik rügy a személyes tanúságtétel: például a missziós karkötő, melyre az van írva: „Jézus az Úr.” Az első alkalommal négyszázat készítettünk, utána már ezret, és már a missziós napok kezdetén láttuk, hogy ez sem lesz elég. Ezért még csináltattunk hatszázat. Évközben többször előfordult, hogy megkerestek, tudok-e még nekik adni? Az egyik szentségimádás alkalom után egy gyermek lépett oda hozzám, hogy nagyon szeretne ilyen szalagot, nemcsak magának, hanem a barátjának is. A tanítványaim közül szintén kértek belőle. Az elnyerésének feltétele, hogy fél évig ne vegyék le. Ez tanúságtétel a környezetünkben, de saját magunknak is megerősítő. A negyedik rügy a közösségi tanúságtétel: ilyen a missziós menet. Azt kérjük a Krisztus-hívő emberektől, jöjjenek ki velünk az utcára és tegyünk közösen tanúságot, imádsággal, énekléssel. Mindenki kap igekártyát, és akiben lesz bátorság, odamehet a kávéházakban üldögélő emberekhez, beszélgetést kezdeményezhet velük Jézusról. A missziós menet kilépés a megszokott keretekből, s úgy tapasztaltuk, megerősítette a hívőket és a megszólítottakat egyaránt Van még egy reménybeli rügy: új, odaadott szívű testvérek feltalálása. Egy-egy plébánián ugyanazok az aktív hívők segítenek számos területen. Új tagokra van szükségünk, így épül az Egyház teste. Új embereket keresünk, az Emberhalász szemináriumhoz hasonló képzések sokat segítenek ebben. Nemcsak fiatalokról van szó, hanem olyanokról is, akikben felbuzog a lelkesedés. A képzésünkön van egy asszony, akiről kiderült, hogy még csak most fog bérmálkozni. Elmesélte, hogy az elsőáldozását követően eltávolodott az Egyháztól és Istentől. Már felnőttként nagyon erősen elkezdett keresni, megfordult több szabadegyházban, még a Hit Gyülekezetében is. Mindenütt azt tapasztalta, hogy az első lelkesedés után süllyedni kezd. Aztán visszajött a Katolikus Egyházba és folyamatosan megtapasztalja, hogy Jézus ereje és szeretete megtartja őt, és most már ő is tovább akarja adni az örömhírt másoknak.

– A mostani Városmissziós Napok mottója a 145. zsoltárból van: „Közel van az Úr mindenkihez” (18). Miért pont ezt a szentírási idézetet választották?

– Hosszú hónapokon keresztül imádkoztunk együtt a Városmissziós Napokért a MAVÁRSZ imacsoporttal. Egyik alkalommal ezt a zsoltárt imádkoztuk, és mikor megkérdeztem, hogy mi legyen az idei mottó, ez az ige egyértelművé vált. Az Úr közel van hívőhöz és hitetlenhez egyaránt. Szeretnénk megszólítani a már templomba járókat, hogy megerősödjenek Isten szeretetében, másrészt olyanokat is, akik távol vannak az Egyháztól és a hittől. Nem is gondolják, milyen közel van hozzájuk az Úr.

– Milyen programokat emelne ki az idei Városmissziós Napokból?

– Az első a huszonnégy órás dicsőítő szentségimádás május 25-én, pénteken 17 órától szombat 17 óráig. Ezzel már kapcsolódni szeretnénk lelkileg a 2020-as Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra (NEK). Az imát egy missziós misével zárjuk. Mindenképpen megemlítendő a 14–18 éves fiataloknak május 26-án szombaton tartandó önismereti lelkinapja, Újpest Kertvárosban, egy új, az Antiochiából született PAnti – tehát az Antióchia utáni – közösséggel, amelynek tagjai személyes hitükről és életükről beszélnek. A lelkinap témája önmagunk jobb megismerése a bennünk élő Isten szeretetében. Ezek a fiatalok a Szent Imre-plébániához tartoznak, de el akarnak menni más plébániákra, hogy erősíthessenek más fiatalokat is. Szeretném kiemelni a missziós menetet, amikor több közösséggel együtt megyünk Józsefvárosból egészen a Ferenciek teréig. Nemcsak énekelni fogunk, hanem több helyen meg is állunk, és ezeken a helyeken mindig más közösség vezeti majd az imaszolgálatot. Ilyen lesz a Shalom Katolikus Közösség, az Új Jeruzsálem Katolikus Közösség és a Szociális Testvérek Társasága. A Ferenciek terén szentmise lesz, majd ezt követően a Szociális Testvérek imaestje.

Másnap, június 2-án következik a lelki felkészülés Úrnapjára. Néhány konkrét lehetőséget ajánlunk a NEK-titkárság által meghirdetett szentségimádási folyamba.

Minden programmal szeretnénk kinyitni a szívünket a Szentlélek előtt, vezessen minket. Több hívő már készül a szívében az Úrnapjára, és ez nagyon szép, de merem állítani: Pünkösd nélkül nincs Úrnapja! A Városmissziós Napok abban segítenek, hogy mindenkinek legyen személyes pünkösdje. A Szentlélek által már megsejthetjük az Oltáriszentség titkát. Miután pedig megtaláltuk Jézust és élő kapcsolatunk van vele, merjünk hirdetni az evangéliumot.

A programlapunkon idézünk VI. Pál pápától, aki az Evangelii Nuntiandi kezdetű apostoli buzdításában úgy fogalmaz: „…az emberek ugyan üdvözülhetnek Isten irgalmas kegyelméből egyéb utakon is, ha mi magunk nem is hirdetjük nekik az evangéliumot; – de vajon mi magunk üdvözülhetünk-e, ha az evangéliumot nem hirdetjük: hanyagságból, félelemből, szégyenkezésből…” Az evangelizáció és az üdvösségünk összefügg.

– Ahogy azt Szent Pál írta, hogy hirdetnünk kell az evangéliumot, akár alkalmas, akár alkalmatlan az idő…

– Pontosan. Nem a mi dolgunk, hogy a körülményeket elemezzük, csak kérdezzük meg a bennünk lakó Szentlelket, hogy mit tegyünk?

– Hogyan tudja ezt a mindennapokban megvalósítani egy világi hívő?

– Erre minden nap adódik pár apró lehetőség. Mondok egy példát. Az Emberhalász szemináriumon számos feladat van, köztük egy egyszerűnek látszó: vessünk keresztet a templomok és útszéli keresztek előtt. A korábban születetteknek ez nem annyira okoz gondot, de a fiatalabbak közül sokaknak igen. Attól tartanak, hogy mit fognak szólni mások. Az egyik fiatal elmesélte, hogy a villamoson látott egy fiút, sátánista szerelésben. Ha az a személy meri vállalni, akkor én, Krisztus követője, miért félek keresztet vetni? El tudnám képzelni, ha csak minden második templomba járó keresztet vetne a templomok előtt, megerősítő hitvallás lehetne hívő és hitetlen előtt. Velem már többször történt, hogy miután látták, hogy keresztet vetek, ők is megtették.

Egy másik mód, hogy mutassak rá a környezetemben élőknek, miben látható, hogy a Mennyei Atya szereti őket. Mindenki vágyódik arra, hogy őt Isten befogadja és szeresse. Fontos, hogy Jézushoz vezessem, majd a Szentlélek segítségévek az Egyházba. Oszlassam el a benne lévő téves képet a kereszténységről. Sajnos ez a savanyúuborka kép benne él az emberekben, vagy ahogy Ferenc pápa fogalmazott: Kripta kereszténység. Ha azonban azt látják rajtunk, tele vagyunk derűvel, reménnyel, ők is hasonlót szeretnének. Nekünk tudatosan kell megtennünk ezt a környezetünkben. Németországban egy nagyon komplex felmérés egyértelművé tette, hogy az emberek hetvenöt százaléka a saját környezetében élő keresztények életvitele láttán tért meg. Ebben szeretnénk segíteni a híveket, hogy bátran induljanak el.

– Az evangélium hirdetése azonban példaadó cselekedetek nélkül keveset ér…

– Beszélhetek én bármit, ha nem vagyok hiteles. Ez az elsődleges, ami azonban sokunk életében jelen van. Brenner János boldoggá avatása kapcsán sokat olvastam róla, elmélyültem az életében. A rendszerváltozásig a korábbi hatalom félelemben tartotta azoknak a falvaknak a lakóit, akik beszéltek róla, kötődtek hozzá. Ez a félelem nagyon beépült az emberek lelkébe. Felfedezem, hogy a félelem tovább él az emberekben most is, pedig már egy szabadabb világban élhetünk. Mondjuk ki, félünk evangelizálni – még a fiatalok esetében is –, nem nagyon merünk beszélni, félünk attól, hogy mások megítélnek, elutasítanak, kiközösítenek bennünket, ha őszintén megvalljuk a hitünket. A Szentlélek az, aki nekünk bátorságot és erőt ad, benne kell bíznunk. Érdekes, hogy azok, akik ezoterikus múlttal csatlakoznak hozzánk, és megtértek, sokkal buzgóbbak, mert megélték, hogy milyen rossz volt, amikor őket ez a szörnyűség megkötözte. Ebből kigyógyulva örömmel hirdetik az evangéliumot. Fontos, hogy előttünk álljon Jézus mennybemenetele előtti szava: „Aki hisz, és megkeresztelkedik, az üdvözül, aki nem hisz, elkárhozik” (Mk 16, 16). Imádkozom, hogy minél többen megtérjenek a most élők közül, és Jézust követve Őt hirdessék.

Fotó: Lambert Attila

Bodnár Dániel/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria